Rejtett veszély: súlyos problémát okozhat ennek a gyakori vitaminnak a szedése
Egy neurológus figyelmeztetést adott ki, miszerint egy széles körben használt étrend-kiegészítő túlzott szedés esetén „mérgezővé” válhat.
Egy neurológus figyelmeztetést adott ki, miszerint egy széles körben használt étrend-kiegészítő túlzott szedés esetén „mérgezővé” válhat.
A növényi alapú snackek könnyű módját jelenthetik a fehérjebevitelünk növelésének anélkül, hogy mindig ugyanazokra az opciókra támaszkodnánk.
Egyre több pár számol be arról, hogy a „Hamupipőke-szabály” pozitív hatással van a hálószobai életükre.
Az új kutatást az Amerikai Rákkutató Intézet éves konferenciáján mutatták be.
Az orvosok arra hívják fel a figyelmet, hogy számos olyan mindennapi szokás van, amelyek segítségével tehetünk agyunk egészségének a megőrzésének az érdekében.
Több ok is állhat az étkezés utáni álmosság mögött, amiket nem szabad félvállról venni.
A társas kapcsolatok nagyon fontos szerepet játszanak a kognitív hanyatlás és a demencia megelőzésében és lassításában.
A séta az egyik legjobb szokás, amit mindenkinek érdemes beiktatni a mindennapokba.
A chia magot sokan szuperélelmiszerként tartják számon, de valójában milyen hatással van a szervezetre?
A hasi puffadás mögött gyakran olyan ételek állhatnak, amelyeket elsőre talán egészségesnek gondolunk, azonban csendben mégis megkeserítik a mindennapokat.
A cukorbetegség, a szív- és daganatos betegségek kockázatát is növeli a rossz szájhigiénia.
A szakértő elárulta azokat a tüneteket, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Néha a mindennapi szokásaink akadályozhatják a bélrendszer megfelelő működését.
Bár a GLP-1 gyógyszerek egyre népszerűbb eszközök a fogyáshoz, azonban sokan inkább még mindig a hagyományosabb megközelítéseket választják.
Krémes, sokoldalú és finom – de vajon érdemes minden nap fogyasztani?
Holland kutatók meglepő eredményre jutottak az eddig ártalmatlannak tartott jelenség kapcsán.
A kutatás szerint ha már heti egyszer elvégezzük ezt a teljesen hétköznapi szokást, akkor negyedével csökkenhet a demencia kialakulásának az esélye.
A reggelitől egészen az esti nassolásig minden, amit a nap folyamán elfogyasztunk, hatással van a szívünk egészségére.
Gyakran a legegyszerűbb dolgok segítenek a legtöbbet a szerelemben is.
Egy rosszul megválasztott első falat reggel könnyen felboríthatja az energiaszintünket.
Íme 10 olyan étel egy dietetikus szerint, amelyek megnehezíthetik az elalvást, ha nem sokkal lefekvés előtt fogyasztjuk őket.
A betegség első jelei a szakemberek szerint a mozgáskoordináció és az egyensúly zavarához köthetőek is lehetnek.
Egyre többen élnek együtt a „csendes gyilkosnak” is nevezett betegséggel úgy, hogy azt észre sem veszik.
Talán sokan nem is gondolnák, de ez az egyszerű összeférhetetlenség szélesebb problémákat okozhat.
Ez a sokoldalú leveles zöldség gazdag A-, C- és K-vitaminban, folsavban, vasban, valamint más fontos tápanyagokban is.
A dániai kutatók felfedezése a jövőben segíthet a súlyos betegség korai diagnosztizálásában.
A téma megosztó, hiszen gyakran még a szakemberek is más-más válaszokat adnak rá.
A minőségi alvás alapvető fontosságú az általános egészség szempontjából, mégis sokszor nehéz igazán jól kipihenni magunkat.
Egy új jelentés szerint ugyanis bár a növényi alapú étrend sokféle daganatos betegség kockázatát csökkentheti, azonban nem feltétlenül mindegyikét.
Bár a megfelelő táplálkozás önmagában nem gyógyítja meg a betegségeket, ám nagy segítség lehet a szervezet számára a a kórok legyőzésben.
Egy friss tanulmány szerint bizonyos hobbik minden életkorban segíthetnek a betegség megelőzésében.
A ragyogóan fehér fogsor megőrzése kemény munka lehet, még akkor is, ha mindent beleadunk a szájhigiéniába.
A szívgyógyászok szerint a szív egészsége nemcsak attól függ, mit eszünk, hanem attól is, mikor.
Ausztrál kutatók azt találták, hogy azok, akik több mikrobákban gazdag élelmiszert fogyasztanak, általában alacsonyabb testsúllyal rendelkeznek.
A legújabb kutatások szerint a test apró jelzései néha komolyabb problémára is utalhatnak.
A cukor nem ellenség: a glükóz a szervezet alapvető energiaforrása, az agy első számú „üzemanyaga”. Azonban ha az alábbi tüneteket tapasztalja, érdemes változtatni az étrendjén.
Minden hetedik ember nem érzi magát komfortosan, ha a hálószobai igényeiről kell beszélni.
Az orvosszakértők felhívták a figyelmet egy kevésbé ismert jelre, amely egy potenciálisan halálos betegségre utalhat.
Kiderült, hogy létezik egy ideális átlagos időtartam az elalváshoz.
Az egészségügyi szakemberek egy kevésbé ismert, vállban jelentkező tünetre hívják fel a figyelmet, amely akár a rák korai jele is lehet.
Bár mindannyian tudjuk, hogy az alkohol ártalmas, ritkán gondolunk bele, mely italok és kombinációk a legrosszabbak.
Érdemes beépíteni ezt a gyümölcsöt a mindennapi étrendbe, mivel jótékonyan hat az emésztésre, és hozzájárulhat a testsúlycsökkentéshez.
Egy friss tanulmány alapján egy háziorvos elárulta, hogy mi lehet a hosszú élet „kulcsa”.
A 48 éves színész 2024 novemberében jelentette be, hogy vastagbélrákkal diagnosztizálták.
A vitaminhiány észrevehető hatással lehet érzelmi jóllétünkre, hangulatingadozást és kognitív problémákat okozva.
Komoly hatással lehet a szervezetünkre, ha nem fogyasztunk elég vizet.
Nem csak az számít, milyen krémeket használunk vagy mennyit alszunk: a mindennapi szokásaink legalább ennyire meghatározzák, milyen gyorsan öregszik a testünk.
Mutatunk most 7 olyan szokást, amelyek ebben a sötét, hideg évszakban valójában tovább fokozhatják a szorongást.
Sokan indítják a napot vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ám bizonyos kombinációk valójában hosszú távon leterhelhetik a szervezetet.
A nassolást gyakran rossz színben tüntetik fel – pedig valójában hasznos lehet abban, hogy egész nap energikusak és jóllakottak maradjunk.
Az egész éves aktív életmód, még hideg időben is, kulcsfontosságú a testi és lelki jóllét szempontjából.
A chia mag meglehetősen népszerű kiegészítője sokak étrendjének jótékony hatásai miatt.
Az antioxidánsok, amelyek leggyakrabban gyümölcsökben és zöldségekben találhatók meg, kulcsfontosságúak az immunrendszer erősítésében.
Egy egészségügyi szakértő elárulta, milyen tünetek jelentkeznek a D-vitamin túlzott szedése esetén.
Az apró, hétköznapi mozdulatok fontos változásokra hívhatják fel a figyelmünket.
Sokan hiszik, hogy a stroke hirtelen csap le, pedig a szervezet gyakran már jóval korábban figyelmeztető jeleket küld.
Világszerte emberek milliói szeretnék tudni a választ erre a kérdésre, és az évek során a szakértők számos különböző számot említettek.
A fűszerek nemcsak ízesítik az ételeket, hanem az antioxidánsoknak köszönhetően a szervezetet is védik a gyulladásokkal szemben.
A demencia első tünetei a személyiségre, a térérzékelésre és a mozgásra is hatással lehetnek.
A kutatás célja az volt, hogy kiderítsék, milyen tényezők növelhetik a hosszabb ideig való egyedülállóság kockázatát.