
Mától ecstasy-val és varázsgombával is gyógyíthatók a mentális betegek
Több millió forintba is kerülhet a forradalmi terápia.
Több millió forintba is kerülhet a forradalmi terápia.
Csokinyusziknak álcázva próbáltak meg külföldre csempészni két kiló MDMA-t Brüsszelből.
De az ecstasy nemcsak ekkor okozott problémákat az életében. Sőt, gyakorlatilag élete legrosszabb döntését is ez okozta.
A manchesteri tini az ecstasy MasterCard-os változatától lett rosszul, a kórházban életét vesztette.
Már az is kérdés volt, hogy életben marad-e, annyi ecstasyt, speedet és ketamint tömött magába.
Izomgörcs, dadogás, agykárosodás. Ezekkel kell megküzdenie a 20 éves ausztrál fiúnak, csak mert kipróbálta az ecstasyt. Lehet, hogy sosem jön már rendbe, de másokat figyelmeztetni szeretne. Ezért készítette a videót.
A brit lány két hétig kómában feküdt. Most tolószékben ül, és alig tud beszélni.
Ráadásul szintetikus cuccot tolt a bioéletmód legnagyobb szónoka.
Madonnát nem nagyon szokták a kábítószerekkel összefüggésbe hozni. Pedig.
A bíróság előtt felelnie kell majd azért, mert ecstasy volt nála a vád szerint.
Interjúban ismerte be Lohan, hogy kokózott is, és szerinte nincs szüksége elvonóra.
Cee Lo Green állítólagos áldozata szerint ecstasyt vagy MDMA-t kevert italába az énekes.
Egy ausztrál nő drogkereskedésből szerette volna finanszírozni lánya lagziját. Sajnos a rendőrség lecsapott.
A modell Gergő nevű testvére 2003-ban bukott le Hollandiából hazajövet, több ezer Ecstasy-tablettával a kocsijában.
Az ecstasy sokkal biztonságosabb, mint az aszpirin, véli Richard Brunstorm észak-walesi rendőr, aki szerint a heroint és a kokaint is legalizálni kellene, és ez véleménye szerint 10 éven belül meg is történhet. “Az ecstasy nem veszélytelen és nem javaslom a használatát, de mindenképpen veszélytelenebb, mint például az alkohol vagy a cigizés” - nyilatkozta Brunstrom. Az angol drogmegelőzési szövetség felszólította Brunstromot, hogy vonja vissza a nyilatkozatát, egy apa pedig, akinek lánya ecstasy használata miatt halt meg, arra kéri a rendőrt, hogy menjen ki lánya sírjához és nézze meg, hogyan érez.