Kor: 24
Méretek: 88/62/91
Magasság: 170 cm

Freire Szilviához hasonlóan Gräff Dóra Eszterrel is találkozhattunk már több megmérettetésen. A 2007-es Miss Turizmus versenyen például második lett, a tavalyi Miss World Hungary döntőn pedig az olvasók szavazatai alapján ő vihette haza a Velvet különdíját. A budapesti középdöntő során egyébként őt választották ki másodikként, és a döntés megszületése után elárulta, két évvel korábban is beadta jelentkezését. "Mindenképpen egy olyan versenyen szerettem volna részt venni, ami egy bizonyos színvonalat képvisel Magyarországon" - nyilatkozta akkor. Itt tudtuk meg azt is, hogy potenciális szépségkirálynőként a szegénység, a növekvő agresszivitás zavarja, és ha módjában állna, ezek ellen szívesen tenne is valamit egy kis állatvédelemmel megfűszerezve.

Gräff Dóra Eszter jelenleg idegenforgalom szakra jár, és az iskola mellett egy nemzetközi cég HR osztályán dolgozik. Korábban két évre kiköltözött akkori kedvesével New Yorkba, ahol először babysitterként dolgozott, majd később egy manhattani ruhaüzletben helyezkedett el eladóként. Miután hazajött, és szakított a barátjával, megtanult vezetni, valamint az általános iskolás korában nagyon félénk lány ekkor kezdett el modellkedni, többek közt elvégezte Jaksity Kata Felsőfokú Stílus és Modelliskoláját. Jelenlegi párjával négy éve van együtt.

(Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor)