A színész, aki sokáig reménykedett, hogy ő talán kivétel lesz, pár hónappal halála előtt végül megbékélt a tudattal, hogy nem tudja túlélni a hasnyálmirigy-rákot – derül ki könyvéből, melyből csütörtökön jelentek meg az első részletek.

Hó végén fog megjelenni a szeptember 14-én elhunyt Patrick Swayze önéletrajzi könyve, melyből a People és az NBC News már most szivárogtatja az első részleteket. Eszerint a színész durva viccnek találta a hasnyálmirigy-rákot, de végül belenyugodott, hogy nem tudja túlélni.

Érzelmi hullámvasút

Az 57 éves színészt 20 hónappal ezelőtt diagnosztizálták a betegséggel, és bár akkor csak heteket jósoltak neki, közel két évig sikerrel harcolt ellene. Mint The Time of My Life című emlékiratában írta, ez nagyon komoly "érzelmi hullámvasút" volt számára. „De egyre inkább úgy éreztem, hogy már így is tízszer annyit éltem, mint sokan mások, és hogy csodás utazás volt. Szóval jól van ez így” – írja végül, hogyan nyugodott bele, hogy ő sem győzheti le a betegséget, amelynek csak 5 százalékos és legfeljebb ötéves túlélést jósolnak az orvosok.

„Teljesen fel voltam dobva, mert akkoriban épp minden klappolt az életemben. Ez valami durva viccnek tűnt. Nem halhattam meg, túl sok minden volt, amiért élnem kellett!” - emlékszik vissza a betegség diagnosztizálásának heteire.

Hitte, hogy megélheti a tuti gyógymódot

A kemoterápián a The Beast című tévésorozat forgatása alatt esett át, és persze nem volt könnyű: „Voltak napok, amikor megrögzötten hittem, hogy kitartok addig, míg meg nem találják a gyógymódot. Őszintén hittem benne, hogy képes leszek rá. Máskor pedig annyira kimerült voltam, hogy nem is értettem, hogyhogy még életben vagyok” - írja a színész, aki egy kísérleti kezeléssel is megpróbákozott, melyre eleinte úgy tűnt, jól is reagál.

Swayze 2009 januárjában jelentette be, hogy nejével, Lisa Niemivel közösen dolgoznak a könyvön, ami most, szeptember 29-én kerül piacra, címe pedig a színész egyik legsikeresebb filmjének, a Dirty Dancingnek híressé vált betétdalát idézi. A könyvkiadó részéről Judith Curr nyilatkozott az NBC Today showjának, elmondva: „Mikor nekiült a könyvnek, azt akarta áttekinteni, szép élete volt-e. Nagyon jó ember volt, és csodás életet élt” – összegzett.

A család időközben bejelentette, hogy a színésznek végakarata szerint hamvasztásos temetése lesz, melyre szűk családi körben kerül majd sor, hamvait pedig Új Mexikó-i birtokán fogják szétszórni. „Imádta ezt a helyet, mindig itt volt, amikor csak tudott. Az egykori Rancho de Dias Alegrest (kb: Boldog Napok Birtok) vadvédelmi és erdészeti rezervátummá alakította, imádta a hegyeit-völgyeit, és hogy úgy él itt, mint a cowboyok” – idézi a szomszédokat a RadarOnline. „Mindenki ismerte és szerette őt a környéken, ő pedig gyakran emlegette, hogy ez a legkedvesebb helye”.