horoszkóp

Tükör előtt fotózta magát félmeztelenül a terhes Jessica Alba

2010.11.06. 17:15
A színésznő, aki nem vállalt vetkőzést se filmjeiben, se újságoknak, készített pár képet magáról mobiljával, amikor terhes volt. A fotókon Alba ugyan leginkább növekvő hasára összpontosít, de mellei is rákerültek - és most már az interneten is megtekinthetők.

Jessica Alba 2007. decemberében jelentette be, hogy első gyereküket várják férjével, Cash Warrennel, és a jelek szerint ekkoriban büszkén fotózgatta magát és növekvő hasát mobiljával a tükörből. És néha a melle is bekerült a képkivágásba - derült ki a Fleshbot és az Egotastic weboldalakról, akik valamilyen módon hozzájutottak a képekhez és közzétették azokat.

A fotókon Alba boldogan mosolygó arca, egy gyengéd hitvesi csók, valamint a növekvő - nagyjából a negyedik hónapban lévő - has látható, és amitől a fél internet annyira boldog: az egyikre Alba melle is rákerült, egy másikon pedig (trikója dekoltázsát félrehúzva) megmutatja átlátszó melltartóját, ami alatt mellbimbója is kivehető. A fotókon nem látszik, hol készültek, de vélhetően az akkoriban vásárolt, négymillió dolláros családi otthont avatta fel így.

forrás: egotastic.com
forrás: egotastic.com

Mindez nem csak azért olyan elképesztően és hihetetlenül izgalmas, mert Jessica Alba az elmúlt években rendszeresen az élvonalban végzett a különféle világ legjobb női-szavazásokon, hanem mert ezt úgy sikerült elérnie, hogy rajongói soha egy tisztességes villantást vagy topless fotót nem láthattak tőle, és filmszerep kedvéért sem volt hajlandó vetkőzni (már ha elhisszük persze, hogy eddigi egyetlen meztelen jelenetében, a Machetében is csak digitális úton varázsolták le róla a fehérneműt).

Alba szigorú katolikus neveltetésével magyarázta, miért vonja meg ezt az élményt rajongóitól: "Sohasem fogok meztelen jelenetet forgatni - soha. Játszom szexi szerepeket, viselhetek szexi ruhákat, de nem vetkőzöm le. Katolikus családból származom, nem fogok kérkedni a testemmel. A szexiséget ruhában érzékeltetem, anélkül soha".

Az e!Online megkísérelte ellenőrizni a fotók valódiságát, de sem Alba, sem sajtósa nem reagált a megkereséseikre. Így a Fleshbot szerkesztőjét, Lux Alptraumot kérdezték meg, honnan olyan biztos benne, hogy nem manipulált fotókkal verték át őket. “Sok hamisítvánnyal találkozunk, de ezek épp azért tűnnek valódinak, mert annyira személyes jellegűek. A hamisítványok általában a szexualitásra összpontosítanak, és hamar le is lepleződnek. Ezek viszont sokkal valódibbak, szimpla terhességi fotók, nem szándékoltan szexuális indíttatásúak. Manapság, ha egy fotón már egy egész kicsit látszik egy mell, azt hajlamosak vagyunk azonnal szexinek kikiáltani. De ezek a képek egyszerűen aranyosak” - adott részletes műelemzést Alptraum az Alba-Warren család fotóalbumáról.

A színésznő kislánya, Honor 2008. júniusában jött világra, anyja pedig azt mondja, a terhesség élete legnagyobb élménye volt, olyannyira, hogy imádja a terhességi csíkjait, és azt se bánja, hogy azóta kicsit lóg a melle, szélesebb a csípője, és narancsbőre is lett. Bár szülés után öt hónappal már vetkőzött fürdőruhára, és akkor ez nem látszott, de mióta létezik retusálás, ilyesmihez tényleg nincs szükség plasztikai műtétekre.