A héten a csatorna az újságíróktól tudta meg, hogy Szandika éppen fogfehérítésen van, holott az eseményen való részvételről a csatornának kellett volna először tudnia. Amióta kiesett a Villából, Szandikát alig lehet kordában tartani, bár addig se hallgatott senkire, önfejűsége miatt majdnem ki is zárták a játékból. A lány ráadásul pár napig szerelmes volt, expasija, Gotti Tabu TV-s alkalmazott. A szőke valóságshow-hősnő ennek következtében minden Tabu Tv által szervezett programon részt vett, és egyre több videó került ki róla a magazin oldalára, amiben szerelmesen viháncol, és elsőként mesél a magánéletéről. A csatorna szerint Szandika ezzel még nem szegte meg a szerződését.

A csókos szájú valóságshow-hősnő napi programját az RTL Klub sem ismerni, holott szerződésben állnak és elvileg az ő beleegyezésükkel vehetne részt a különböző eseményeken – gondolná az ember. A szerdai fogfehérítő esemény kapcsán derült ki, ahol a beharangozott Zimány Linda helyett Szandika és VV Zsófi várták a sajtósokat, hogy Szandika nem tudatta a csatornával, éppen milyen eseményt promotál a ValóVilág 4-ben szerzett hírnevével.

Végül egy újságírótól tudta meg az RTL Klub illetékese, pontosan hol is van Szandika, és milyen eseményt, kiket reklámoz részvételével. Szandika a Tabu TV felkérésére teteti rendbe fogsorát – úgy tűnt, feltehetően több testrészét is velük együttműködve plasztikáztatja majd –, ami nem csoda, hisz' új - és egyben volt -  pasija, "Gotti" Laci Tabu TV-s alkalmazott.

Szandikának nem lehet parancsolni

Szandika már bizonyította a valóságshow-ban, hogy szereti önállóan eldönteni, mit csináljon, és elég nehezen viseli, ha kötelező programokkal nyomasztják. Az iskolás hét utolsó napját egy az egyben ellógta, ezért a műsor szerkesztői majdnem kirakták a játékból. A hetedik párbaj végén, amikor kiderült, őt küldik haza a nézők, Szandika balhézott az élő műsorban Sanyi állítólagos nője miatt  – nem zavartatta magát a kamerák és a többmillió néző előtt. Kiesése után pedig a Nekedvalóban anyázta a közönséget és a meghívottakat egyaránt. Az tény, hogy egy ilyen karakter csak növeli a csatorna nézettségét, és jól is járhatnak vele, a probléma azonban az, hogy Szandika láthatóan azt csinálja, amit ő akar és éppen gondol, és még csak a következményekkel sem törődik. Ha a csatorna sem tudja kezelni az egyik legeladhatóbb játékosát – Simor Olivér után, persze –, a későbbiekben komoly károkat is okozhat nekik Szandika.

Szandika még nem szegte meg a szerződését

A Velvet Dobsi Adriennt, a ValóVilág 4 sajtósát kérdezte Szandika esetleges szerződésszegéséről.

"A szerződés részletei csak a két félre tartoznak, de annyit elmondhatunk, hogy a játékosok maguk dönthetik el, hogy mihez adják az arcukat, persze, értesíteniük kell a csatornát. Ha szerződést szegnek, akkor számíthatnak büntetésre, ahogy erre már korábban is volt példa más ValóVilágok esetében. Szandika estében azoban még erre nem került sor" – nyilatkozta Dobsi Adrienn, a ValóVilág 4 sajtósa.

Szandikát az expasija fuvarozta mindenhova

Szandika volt álomférfija, Gotti, azaz Czigle László, aki a pár napos ismeretség után már el is akarta tartani Szandikát, régóta Tabu TV-s alkalmazott. Ez lehet a magyarázat arra, hogy Szandika a csatorna tudta nélkül ment a fogfehérítésre. A száguldó valóságshow-hősnőt nem értük el, ezért a Velvet Szandika régi barátját, Sanyit kérdezte, mi a helyzet most Szandikával. “Nem szoktam mély lelki kérdést csinálni abból, ha felszed valakit, nem vagyok búskomor. Bemutatta a pasiját, eljött ide, dumáltunk pár szót. Szandikának nincs kocsija, úgyhogy Gotti viszi mindenhova, én nem is tudnám” – mondta a Velvetnek Szandika barátja még a szakítás előtt, és hozzátette, ha Szandika szerelmes, befolyásolható.

A kiesett valóságshow-hősnők kiválóan profitálnak a különböző események, plasztikai sebészek, fogorvosok promózásából: Zsófi és Szandika ingyen fogfehérítést, mellet, és még ki tudja mit kap a közejövőben.