A Closer szerkesztősége belengetett néhány "intim fotót" a nyilvánosságnak, amire persze lecsapna a pornóipar. A képek készítője már megvan, és talán ő az egyedüli a világon, aki biztosan tudja, vannak-e ilyenek.

Bréking!

A francia bíróság úgy határozott, a Closer nem adhat ki többet a kérdéses lapszámból, a félmeztelen képeket pedig le kell szedniük a honlapjukról. Franciaországban egyetlen magazin vagy újság sem teheti közzé a fotókat, és a világ egyik országába sem szabad eladni a képeket.

A Closer napi tízezer eurós büntetést kap, ha közölnek egyetlen képet is a sorozatból – amelyet huszonnégy órán belül át kell adni a palotának. a Closer és a képeket utánközlő Chi lapkiadója, a Mondadori ügyvédei azonban bejelentették: hiába akarják nekik megtiltani, hogy eladják a fotókat (ezért darabonként százezer eurót kellene fizetniük), azok nem az övéik.

/Daily Mail/

A Katalin hercegnő félmeztelen fotóival előrukkoló Closer szerkesztősége ajánlatot kapott a YouPorn.com-tól, hogy adják el nekik Kate Middleton és Vilmos herceg szexképeit – írja a TMZ. A cég vezetője, Corey Price azt írta, szívesen bemutatnák a felvételeket, a csekkönyvük pedig nyitott a tárgyalásra.

A baj – már amennyiben ez az – csak az, hogy valószínűleg ezek a felvételek nem létezek. A Closer főszerkesztője korábban elmondta, hogy vannak még kiadatlan, „intim" felvételeik, de az intim alighanem itt csak egy jól megválasztott, érdeklődéskeltő kifejezés, komolyabb beltartalom nélkül. Az eddigi fotók is intimek voltak, hiszen egy enyelgő házaspár volt látható rajtuk, akik véletlenül pont a királyi pár. (Pikáns fotókról egyébként korábban is volt már szó, igazán felkészülhettek volna.) A létező fotókról egyébként a Daily Mail azt írja, Valarie Suau készítette őket, szeptember 7-én, a fotós pedig azóta bujkál.

Az Irish Daily Starnál nem ért szép véget a történet: ugyancsak a Daily Mail arról számol be, hogy a főszerkesztőjét felfüggesztették posztjáról, a lapot pedig jó eséllyel be fogják zárni. Eközben Alan Shatter ír igazságügyi miniszter az ügy miatt a magánélet sérthetetlenségével kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálatát kérte. „Nyilvánvaló, hogy a nyomtatott sajtó egyes szegmensei képtelenek, vagy nem hajlandók szétválasztani személyes érdekeiket és a közérdeket". A miniszter úgy véli, a média túl messzire ment, túl a szólásszabadságon.

Eközben a hercegi pár jogi teamje is sikereket könyvelhet el magának: már hétfőn Párizsba érkeztek, hogy bepereljék a képeket közlő Closert. A Mirror az AFP nyomán arról számol be, hogy az ügyészség kedden előzetes nyomozást rendelt el a fotók ügyében. Ebből ki kell derülnie, szükséges-e nyomozás annak tisztázására, hogy a fotós és a lap jogsértést követett-e el.

Az azonban biztos, hogy a Closernek a jövőben fizetnie kell, ha közölni akarja a fotókat (lásd keretes írásunkat). A párizsi bíróság döntésének ismertetésekor Middletonék ügyvédje, Aurelien Hammelle felidézte, hogy Diana hercegnő, Vilmos anyjának élete milyen tragikus fordulatot vett a paparazzi miatt, amely most Katalin hercegné magánélethez való jogát is megsértette – aki „fiatal nő, nem egy tárgy". Hammelle arra is felhívta a figyelmet: a fotók hat nappal Diana hercegnő halálának évfordulója után készültek.

Jó a haja, meg a melle

Ha Katalin hercegné egy átlagos celeb lenne, valószínűleg már most tele lenne a sajtósa asztala felkérésekkel, hogy egyes mellrákellenes alapítványok ügyvivője legyen. A topless napozós képek azonban az ő esetében egész más reakciót váltanak ki a világból: a (hozzá képest) külföldi sajtó folyamatosan közli a nyilvánosságra került képeket, míg a (hozzá képest) belföldi a haját, vagy egyes protokolláris ruháit méltatja.

Nem így az internet, amely természetesen imádja a hercegné melleit, és buzgón vicccelődik rajta. Így például az a felhasználó, aki a következő kérdést tette fel a Yahoo Answersnek: „tudtátok, hogy a Kate Middleton anagrammája a naked tit model [meztelen csöcsmodell]?".

A Twitteren is rengetegen élcelődnek rajta, az egészen finom megjegyzésektől a nagyon durva viccekig. Példa az előbbire: "Lots of people have called the Kate Middleton photos over the top; but I've seen them, and they've got the angle just right", amit talán úgy lehetne magyarítani, hogy a többségnek túl sok volt Kate Middleton melle, de nekem pont elég. Az otrombább viccek közé tartozik a „mi a közös Kate Middletonban és Diana hercegnőben? Mindkettejüket légzsák nélkül fotózták Franciaországban". Többen közvetlen érzékszervi tapasztalatok alapján szeretnék kideríteni, hogy a hercegné mellei valódiak, vagy művileg fazonírozták őket, a kedves angol twitterezők azonban tiszteletben tartják a királyi család kérését, és legfeljebb arra kérik Vilmos nejét, hogy keressen már másik cipőt a szokásos bézs magassarkúja helyett. Az alábbi videón pedig az Egotastic próbálja rekonstruálni, mi történhetett azon a bizonyos délutánon.

Ő vitt szexet a Windsor-házba

Kate Middletonék közvetett pornóajánlata nem az első a sorban – mondhatnánk úgy is, hogy a hercegné vitt igazán szexet a Windsor-házba. Katalin és Vilmos esküvője után a hercegné húga, Pippa Middleton is kapott szexfilmes felkérést, az öccsük is szeret vetkőzni, és sajnos nem feledkezhetünk meg Katrina Darlingról sem, aki távoli rokon, viszont szerepelt már a Playboyban, és bimbótapasszal ünnepelte a királynőt. Ja, és persze Harry herceg, akinek szerencsére elég gyorsan elsimult a vegasi botránya. II. Erzsébet korábban megtorpedózta, hogy Kate Middleton a Vogue címlapjára kerüljön. Lehet, hogy azzal a borítóval jobban jártak volna.