A Krasznai Tünde jelenséget boncolgattuk Mészáros Dórával, aki egyetért azzal, hogy ha valaki egy televíziós műsorba jelentkezik és sötét múltja van, előre kell borítania a bilit, még mielőtt más teszi meg. De mit ér el ezzel bárki is azon kívül, hogy kevésbé lesz nevetséges? Nem az énekesnő egyébként az első, aki színt vallott egy-egy produkció előtt: VV Gina, Regina Moon és Wonder Tracy sem takargatta múltját.

Szombat este óta Krasznai Tündével van tele a bulvársajtó: ő az a blues-jazz énekesnő, aki pornós múltját bevállalva jelentkezett az idei X-faktorba, vagyis a kamerák előtt elismerte, hogy korábban felnőttfilmekben szerepelt. A nagy színvallás nem jellemző ezekre a lányokra, sőt, akikről a műsorok ideje alatt kiderülnek dolgok, azok többsége még az utolsó pillanatban is tagad, ennek ellenére Krasznai vállát valószínűleg senki nem fogja megveregetni bátorságáért.

A közvélemény szemében az énekesnő minden bizonnyal ugyanolyan expornós marad, mint a többi, a különbség mindössze annyi, hogy rajta nem fognak annyit röhögni, mint azokon, akik letagadták filmjeiket és valamelyik jóakarójuk osztotta meg a neten a videóikat.

"Kidobják, mint egy zaftos csontot"

Mészáros Dóra sztriptíztáncos (és expornós) szerint az egyenes út mindig a legrövidebb: "Nyilvánvalóan, ha egy csepp esze van, bevallja a múltbéli hibáit, mert én egyáltalán nem hiszek abban, hogy bármi is rejtve maradhat abban a korban, ahol az emberek a Facebook-Google-Youtube szentháromságban élnek.

Tényleg jobb bevallani?

Legyen az bármi, ami később kiderül: problémát okozhat, mikor eljön az a pillanat, hogy nyilvánosság elé kerülsz, vagy esetleg új környezetbe, kapcsolatba, stb. Jobb elmondani ezeket rögtön az elején."

Mészáros hozzátette, még el sem indult a műsor, de máris mindenki Krasznai Tündéről beszél. "Nem tudom, mennyire jobb, tehetségesebb, mint a többi induló, de egy biztos: ezzel már most kitűnt a tömegből. És miután azt is szokták hangoztatni, hogy a negatív reklám is reklám, szerintem ezzel, hogy az elején borított, egy valamit biztos elért: kitüntetett figyelmet, ami a csatornának is elég jó, kidobják mint egy zaftos csontot, aztán csámcsoghat rajta a bulvársajtó, a blogger szcéna, meg a Facebookon az összes megmondóember."

Mészáros Dóra idézte:

"– Fogadj el tőlem egy tanácsot, fattyú – folytatta Lannister. – Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja! Tedd ezt az erősségeddé, s akkor sohasem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele!"― George R.R. Martin, Trónok harca

VV Gina is

Persze, ahogyan azt fentebb is írtuk, nem Krasznai volt az, aki először borította a bilit múltjával kapcsolatban: a Való Világ 4 házaspárjának női tagja, Gina volt a legelső, aki nem bízta a nézőkre lebuktatását, és a beköltözése előtt kipakolt a sajtónak arról, hogy korábban hivatásos prostituált volt. "Apám alkoholista volt, gyakran előfordult, hogy elitta a fizetését, de józanul jó apa volt, a húgommal végül is szeretetben nőttünk föl. Semmi pénzünk nem volt, kétségbe voltunk esve. Hallottam egy kaposvári éjszakai klubról, lementem, és munkát kértem. Két nap táncolás után tűnt fel, hogy a többi lány drága ruhákban jár, és roskadozik az aranytól. Akkoriban állomásoztak Taszáron az amerikai katonák, akik gyakran rengeteg pénzt hagytak a lányoknál..Emlékszem, az első kuncsaftom egy órát várt rám, mert nem bírtam abbahagyni a sírást. Aztán jött a második és a többi..." - nyilatkozta annak idején az exvillalakó, aki mostanában sporttal és egészséges életmóddal foglalkozik.

Regina Moon is

Ugyanebbe a szériába jelentkezett (aztán nem jutott be) a plasztik cica kategóriában Regina Moon is, aki tanult abból hogy egy évvel korábban a Blikk szépe című versenyen titkolni akarta, hogy pornózik. A rajongók ugyanis nem felejtettek, úgyhogy a pornós a következő alkalommal már nem kockáztatta meg azt, hogy közröhej tárgyává váljon.

Wonder Tracy is

Szintén számtalan pornófilmben szerepelt Grady Tünde, alias Wonder Tracy is, aki a ducifilmek egyik meghatározó alakja. A pornószínésznő a Voice című tehetségkutató műsorban próbálkozott, de nem jutott tovább. Ő szintén úgy gondolta, jobb tiszta vizet önteni a pohárba, főleg, hogy karaktere annyira egyedi, hogy össze sem lehet téveszteni mással.