horoszkóp

Tóth Gabit a melle sem teszi érdekessé csupafeketében

2013.11.16. 15:38
Az X-Faktor mentora villanthat mellbimbót meg hosszú lábat, feketébe érdektelenné válik. Mégsem öltöztetik erős színekbe, eddig csak az adások felébe viselt értékelhető mennyiségű színt. És még azokban is volt néhány mellényúlás.

Hiába vannak hosszú lábai és látványos dekoltázsa, ha feketét adnak rá, az épp X-fakorban mentorkodó Tóth Gabi is beleolvad a tömegbe. Márpedig ahogy azt már a versenyzőknél is megállapítottuk, a műsorra (na meg az azt sugárzó RTL Klubra) nem jellemzőek az extermitások, így aztán általában unalmasan, néha kifejezetten előnytelenül öltöztetik a szereplőket, a mentorokat is ideértve. Időnként hittük, hogy javulhat a helyzet, de egyben megnézve Tóth élő adásban viselt szettjeit kiderült: tévedtünk.

Az egykori megasztáros énekesnő arany színű felsőt és barna nadrágot kapott a múlt hét vasárnapi döntőre , de hiába örültünk nagyon, hogy végre csak a cipője volt fekete, sikerült elcseszni mást: tevepatát villantott. Meglepő volt, hogy dekoltázst ezúttal nem, hiszen addig nem győzték hangsúlyozni az 25 éves énekesnő szerzett ikreit . Idáig tíz élő adás futott le (öt szombati élő show és öt vasárnapi döntés), amik közül ötben Tóth úgy viselt feketét, hogy az volt a domináns (vagy az egyetlen szín, pontosabban színtelen szín). Az első élő show-ban egy erőspiros rövid ruhával próbálkoztak, ami még jól is állt Tóthnak – volt benne dekoltázsa, de nem ütött át a mellbimbója, a hosszú lábát is megmutathatta, és mindezt úgy, hogy még csak közönséges sem volt.

Mit adjanak Tóth Gabira?

  • 1530
    Nem számít, csak dekoltázs meg láb legyen
  • 534
    Élénk színeket!
  • 173
    Feketét

Erre már rögtön a második élő adásban hozzányúltak a biztosnak tűnő unalmasfeketéhez, amit a következőben egy összhatásában kékes-zöldes miniruha követett. Az is mellényúlás volt, mert kifejezetten nem Tóth Gabi színe, öregedett tőle egy 7-10 évet hirtelen. A negyedik élő adásban már rápróbáltak a nadrágra is: egy piros-fekete kockás darabot adtak rá, piros magassarkúval, ami ugyan jól állt neki, valahogy mégis szokatlan volt a színpadon az összeállítás. Legközelebb megint feketét kapott, dekoltázstakaró arannyal vegyítve, majd a hatodik élő adásban ismét csupafeketében tűnt fel. A hetedik adásban egy hosszú, magasan sliccelt fehér ruhát kapott, de a nem kellett sokat várni, a nyolcadikban visszatért a fekete. De az itt felsoroltak egyikében sem volt akkora dekoltázsa, mint a kilencedik élő adásban viselt miniruhában. Az alábbi galériában megnézheti, hogyan állta a ruhák Tóth Gabinak: