Íme a hét utolsó hírösszefoglalója, melyben azokat az érdekességeket, friss/fontos információkat találja, amelyek hazánk hírességeivel kapcsolatosak.

Zámbó-család

Tavaly év végén debütált az RTL saját gyártású sorozata, A Király, mely a tragikus körülmények között elhunyt énekesről, Zámbó Jimmyről szól. A fikciós elemekkel átszőtt történetért sokan rajonganak, a Zámbó-családban azonban nincs mindenki megelégedve azzal, ahogy bemutatják őket a fikciós elemekkel átszőtt történetben. Zámbó Jimmy nővére, Marietta úgy döntött, pert indít a sorozat készítői ellen.

„Eddig nem szólaltam meg a sorozat kapcsán, mert le kellett nyugodnom. Maradjunk annyiban, hogy édesanyánk a halála előtt másfél nappal látta azt az epizódot, amiben az ő karaktere szerepelt és nagyon rosszul érintette az, amit látott. Édesanyánk világ életében úrinő volt és soha életében nem dohányzott és nem ette cuppogva a csirkelábat a levesből. Tisztességgel, becsülettel nevelt fel öt gyermeket, akiket mind kitaníttatott.

Úgy ábrázolták, mintha valami lepusztult, senkiházi proli lett volna és ez abszurdum!

Ezért pedig felelni fognak, erre megesküszöm! Személyiségi jogi pert indítok és nem csak édesanyám, de a magam és Jimmyke nevében is, hiszen engem is úgy mutatnak be, mintha valami elvetemült idióta lennék a testvérem nimbuszát pedig egyenesen a sárba tiporják” – mondta a Borsnak Zámbó Marietta, akit az is felháborított, hogy testvére hangja egyszer sem csendül fel a sorozatban; annak dalait ugyanis Peter Sramek énekli.

Gyenesei Leila és Monoki Lehel

Két együtt töltött év után zátonyra futott Gyenesei Leila és Monoki Lehel kapcsolata. A szakítás híréről a világ- és Európa-bajnok öttusázó számolt be a közösségi oldalán.

„»Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része.« Sokszor felmerül, hogy a mai világban a kapcsolatok egy életre vagy egy időszakra szól(hat)nak? A valóság, a tapasztalatok azonban ritkán találkoznak azzal a mély belső vággyal, amire a lélek szomjazik, azaz egy életre szóló kapcsolat után. A porszemektől a szemünkben azonban az élet még csodálatos, a tapasztalatok tanulságok. Az erőmet és az energiámat pedig más dolgok irányába vihetem, amelyektől az elmém és a lelkem is gazdagodik.

Egy független, erős nő és édesanya vagyok, aki minden nehézségért (is) hálás az életében,

mert tudom, hogy tanulni és fejlődni lehet ezek által is. Az élsport is hosszú évtizedeken keresztül erre tanított. Kérem a média munkatársait, hogy a szakítással kapcsolatosan a továbbiakban ne keressenek” – közölte a világ és Európa-bajnok öttusázó, akinek bejegyzését – kérésének eleget téve – változtatás nélkül közöljük. Gyenesei és a sportkommentátor-műsorvezető féltve őrizte kapcsolatát, a TV2 Párharc című műsorában való szereplésre mégis igent mondtak.

Berki Krisztián

Bár napra pontosan nyolc hónap telt el azóta, hogy Berki Krisztián tragikus hirtelenséggel elhunyt, sem a családtagoknak, sem a rajongóknak nem sikerült minden kérdésre választ kapniuk. A médiasztár tragikus haláláról és válságba került házasságáról máig írnak a lapok: a legfrissebb hír az, hogy Berki azt szerette volna, ha felesége, Berki Renáta, azaz Mazsi aláír egy titoktartási szerződést. Ezzel akarta biztosítani, hogy semmilyen kompromittáló felvétel ne kerüljön nyilvánosságra mexikói nyaralásukról, ahová tavaly tavasszal utaztak el, mégpedig annak érdekében, hogy nézeteltéréseiket rendezni tudják.

„Azt mesélte napokkal az indulásuk előtt, hogy egy titoktartási szerződést akart kötni a feleségével, ezzel biztosítva magát, hogy gyermeke édesanyja semmilyen kompromittáló videóval nem él vissza. Krisztián félt, hogy olyan felvételek is napvilágot látnak, amit nem szeretne.

Mindig arról panaszkodott, hogy Mazsi szerint üldözési mániája volt a drogok hatására.

Bár a házasságukat is szerették volna megmenteni, bíztak benne, hogy távol Magyarországtól mindent rendezni tudnak, de nem sikerült. Aki ismerte őket közelebbről, pontosan tudta, hogy visszafordíthatatlan szintre lépett a kapcsolatuk” – mondta a Bors nak egy, a neve elhallgatását kérő közeli barát.

Azt, hogy a titoktartási szerződés valóban létezett, Berki Krisztián édesanyja, Júlia asszony is megerősítette a lapnak.

„A fiam semmit nem titkolt el előttem. Tudtam erről a szerződésről, még a tartalmát is megosztotta velem. Az üzeneteit máig őrzöm, ezt is. Mindent megpróbált, hogy ne durvuljon el nagyon a helyzet, ezért kényszerült erre a döntésre” – mondta az asszony, aki azért volt szűkszavú és óvatos, mert „megkérték”, hogy ne nyilatkozzon az újságoknak.

Sáfrány Emese

Bár embertpróbáló évet tudhat maga mögött, Sáfrány Emese egyáltalán nem kesereg: optimistán vágott neki 2023-nak. A hírességet legutóbb karácsony után érte csapás: betörtek vadonatúj légtornász stúdiójába. Az ajtót pajszerral felfeszítették, s közel félmillió forinttal károsították meg az elkövetők Sáfrányt.

„Pótoltuk a biztonsági felszerelést, új zárat és rácsot tetettünk fel.  Ugyanis nemcsak egy laptopot és készpénzt vittek el, hanem a stúdió kulcsát is! Elég hülyének nézhettek, azt gondolták, hogy majd később visszajönnek kifosztani.  A rendőrség még nyomoz, várjuk az eredményt, ám én

sejtem, kik lehettek a betörők.

De erről egyelőre nem beszélhetek, amíg hivatalosan nem bizonyosodik be. Félelem nincs bennem emiatt, felnőttként tudom, hogy sok biztonsági óvintézkedést lehet tenni. Viszont lelkileg nagy rossz érzés. Hogy egy idegen bejön a te területedre, és könnyű módszerrel megszerzi azt, amiért te keményen megdolgoztál”– mondta a Borsnak az egygyermekes édesanya, aki hasonlót akkor is átélt, amikor először költözött albérletbe.

Ördög Nóra

Mindenben támogatja gyermekeit Ördög Nóra, akinek az sem lenne ellenére, ha Mici és Vencel is követné őt a pályán. A műsorvezetőnő csemetéi e gyáltalán nem feszengenek a kamerák miatt, sőt: felszabadultan viselkednek előttük. A Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsor háziasszonya mégis úgy látja, két gyermeke közül inkább a lánya érdeklődik a média világa iránt.

„Ebbe születtek bele, számukra ez a természetes. Mindig is otthonosan mozogtak a forgatásokon és a fotóstúdióban is. Érdekli is őket a dolog, de nagyon korai még arról beszélni, vajon követ-e majd minket bármelyikük is. Azt viszont látom, hogy Micinek talán van ehhez affinitása. A Dancing with the Stars mindegyik adására eljött a családom, és Palkót behívták a show online háttérműsorába vendégnek. A szerkesztők erre az időre szerveztek a gyerekeinknek felügyeletet, de végül Mici bekéredzkedett a műsorba, és minket is meglepett, milyen felszabadultan, ösztönösen kommentálta az adást a többiekkel együtt. Szóval nincs lámpaláza a kamera előtt.

Ha úgy dönt, hogy követ engem, én nem fogom lebeszélni a tévézésről, de rábeszélni sem.

Ő és Vencel is azt csinálhatja majd, amihez kedve és tehetsége van. Mindenben támogatjuk majd őket Palkóval” – szögezte le a Blikknek a műsorvezetőnő.

(Borítókép: Berki Krisztián és Berki Renáta, azaz Mazsi. Fotó: Velvet/Kaszás Tamás)