Szerdai Hírösszefoglalónkban még: Tompos Kátyát, aki május 31-én hunyt el, néhány nappal ezelőtt teljes titokban helyezték örök nyugalomra, Fekete Laci ritkaságnak számító sportkocsija 11 millió forintért kelt el, a felnőttfilmek egykori ikonja, aki mintegy tíz évvel ezelőtt vonult vissza, hivatalosan is bejelentette: újra munkába áll.

Tompos Kátya

Tompos Kátyát, aki május 31-én hunyt el, néhány nappal ezelőtt teljes titokban helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temető 31-es parcellájában. A Blikk munkatársai a temetőben gyorsan megtalálták a sírt, ahol a hófehér rózsákból álló koszorúk mellett a „Szeretünk, Kátya” felirat szerepel.

Kálnási Anikó, a színésznő menedzsere, elmondta, hogy a család zárt körű temetést szeretett volna, mivel Kátya életében is visszahúzódó volt.

A temetés nem volt nyilvános, csak a szűk család, barátok és kollégák lehettek jelen.

Később nyilvánosságra hozzuk a temetés helyszínét, hogy a rajongók is leróhassák a kegyeletüket.”

Fekete László 

Fekete László sportkocsija, amely kilenc éve a garázsban áll, most 11 millió forintért keresi új gazdáját, ami egy igazi ritkaságnak számít az autópiacon – írta meg a Blikk

A kocsi egy Toyota Supra, amit a Wector Automobile und Design tuningstúdió alakított át. Világszerte csak néhány tucat ilyen van, és Fekete Lászlóé az egyetlen ilyen itthon. A tuningcég közel 400 lóerőre növelte az eredetileg 160-280 lóerős autót.

Miklós, Fekete László fia, az apja megbízásából hirdeti az autót.

Úgy néz ki, már meg is van a vevő

– mondta Fekete László fia, hozzátéve, hogy az új tulajdonos nem a hétköznapi használatra, hanem gyűjteményének díszeként vásárolná meg.

Az eladósorba került autó közel egy évtizede porosodik a garázsban, 48 ezer kilométert futott, és állítólag hibátlan állapotban van. Egy hasonló, sárga színű példányért nemrég, több mint 30 ezer eurót, azaz 12 millió forintot kértek a német hirdetési oldalakon. 

„A miénk automata váltós, ami kicsit csökkenti az értékét; kézi váltóval többet érne” – magyarázta Fekete Miklós, aki azt is elárulta, hogy az autó évekkel ezelőtt részt vett egy Hungaroringen rendezett versenyen, de akkor nem az édesapja, hanem egy profi Forma-2-es pilóta vezette.

Kovács István

Kovács István, közismertebb nevén Kovi, évek óta távol maradt a nyilvánosságtól, még az interjúktól is elzárkózott, de most egy videóban nagy bejelentést tett. A felnőttfilmek egykori ikonja, aki mintegy tíz évvel ezelőtt vonult vissza, hivatalosan is bejelentette: újra munkába áll.

Kovi karrierjét akkor hagyta abba, amikor jelentős változások történtek az iparágban. A visszavonulás nemcsak fizikailag, de lelkileg is megviselte, különösen egy súlyos műtéti komplikáció után, amely miatt mozgáskorlátozottá vált. A Tények Plusz műsorban elárulta, hogy ezek a kihívások hogyan érintették: 

Mindenki azt mondja, a sikereseknek is meg kell ismerniük a mélypontot. Ez volt az én első igazi zuhanásom.

Felesége, Magdi volt az, aki ebben az időszakban a legnagyobb támaszt jelentette számára. „Ha Magdikám nincs mellettem, most nem is lenne ez a beszélgetés” – mondta Kovi, aki azóta több mint 200 kilót hízott. A nehéz időszakot követően azonban úgy döntött, ismét kamera elé áll.

Igen, visszatérek.

Éreztem, hogy hiányzik a kamera, és bár sokszor mondtam, hogy soha többé, rájöttem, hogy soha ne mondj soha” – osztotta meg terveit, bár konkrét részleteket még nem árult el.

Kocsis Tibor 

Kocsis Tibor, az ismert énekes, nemrég mesélt arról, hogy mennyire nagy lépés volt számára, amikor úgy döntött, hogy nyíltan vállalja a saját identitását. Bár gyerekkora boldog és szeretetteljes volt, és apjával is jól kijött, a coming outjáról csak a húszas éveinek végén beszélt.

Kocsis Tibor elárulta, hogy annyira izgult, hogy még édesapja reakciójára sem emlékszik pontosan.

„Egy ilyen beszélgetés mindig nagyon nehéz, általában megelőzi rengeteg töprengés és kétely. Ezért sem lehet erőltetni ezt. Nem is igazán emlékszem a reakciójára, annyira izgultam” – mondta az énekes. Hozzátette, hogy csupán annyira emlékszik, édesapja azt mondta:

Rendben, nekem te ugyanúgy a fiam maradsz, és szeretlek.

Ezek a szavak hatalmas megkönnyebbülést hoztak számára. Az édesapa is megszólalt a Best Magazinnak adott interjúban:

„Igen, sokkal jobban izgult, mint kellett volna. Őszinte leszek, addigra már sejtettem a dolgot, de én nem szerettem volna rákérdezni, mert tapintatlan lett volna. Örültem, hogy el merte mondani, mert láttam, mennyire megkönnyebbült utána, amit apaként jó volt látni. Semmiben nem változott a kapcsolatunk, amióta tudom. Soha nem cserélném le a fiamat.”

(Borítókép: Kocsis Tibor. Fotó:  Németh Kata/Index)