Amy Winehouse Lindsay Lohan mintájára úgy gondolta, kétnapi rehab bőven elég a regenerálódáshoz. Ez már Britney Spearsnek se jött be.

A celebek pár nap után ráunnak a rehabra, kijelentkeznek, és újra belevetik magukat az élet sűrűjébe. Bár az angol énekesnőnek talán még Britney Spearsnél és Lindsay Lohannél is nagyobb szüksége lett volna egy kiadós kúrára, akárcsak a másik két botrányhősnő, alig pár nap után ő is otthagyta a szakklinikát.

Amy Winehouse, aki nyolc nappal ezelőtt alkohollal és droggal végre bevonult egy essexi klinikára. Az aggódó ismerősök öröme azonban nem tartott sokáig, Miamiban telepedne le pasijával, vizsgálat után azonban nem tért vissza a rehabra.

Távozz tőle, Sátán!

Szülei Amy férjét, Blake Fielder-Civilt hibáztatják lányuk felelőtlen döntése miatt. „Pár normális étkezés után úgy döntött, hogy már elég erős. Csütörtökön este akart hazamenni. A hozzá közel álló emberek nagyon ki vannak akadva. Blake akarja egyedül, hogy minden visszatérjen a „megszokott” kerékvágásba. És ugye mindannyian tudjuk, hogy szerinte ez mit jelent” – nyilatkozta a pár egyik barátja. Az ismerősök szerint az énekesnő apja, Mitch Winehouse mindent megtesz annak érdekében, hogy Fielder-Civilt eltávolítsa a lánya közeléből, ha kell még távoltartási határozatért is folyamodik.

Família Kft.

Nem ez az első eset, hogy a két család összebalhézik. Múlt hét pénteken az énekesnő édesapja egy kupaktanácsot hívott össze a hampshire-i Four Season Hotelben. Winehouse állítólag ekkor kiöntötte lelkét anyósának, Georgette-nek, aki ekkor tudta meg, hogy az énekesnő az alkohol mellett drogfüggéssel is küzd. „Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy szokjanak le. Nekik kell eldönteniük, mi csak annyit tehetünk, hogy bátorítjuk őket. Tudom, hogy a fiam azóta kábítószerezik, amióta húszévesen elköltözött Londonba. Meg kellett tudnom, hogy Amy is hasonló problémákkal küzd-e. Kiültünk beszélgetni az erkélyre és bevallotta, hogy heroin- és kokainfüggő. Beismerte, hogy nagyon buta dolog volt rászokni a szerre, de ő csak sodródott az árral” – nyilatkozta Georgette a Daily Mirrornak. Másnap, szombaton óriási balhé tört ki, miután a sztár barátnője, Juliette Ashby felfedezte, hogy Amy és Blake drogozott a hotelszobában. „Mitch nagyon dühös volt. Amy eleinte mindent tagadott az apja előtt, de később bevallotta, hogy Blake-kel lőttek egy kis heroint. Mitch lánya férjét hibáztatja és nagyon kiakadt, amikor Blake mostohaapja, Giles megpróbálta megvédeni a fiút” – mesélt a történtekről Fielder-Civil édesanyja.

Rossz kislány

Winehouse családi háttere magában is nevezhető problémásnak. Miután taxisofőr édesapa és gyógyszerész édesanyja kilencéves korában elváltak, az addig is öntörvényű kislány még rosszabb állapotba került ami a szülőknek csak későn esett le: „Amikor tizenöt lettem, a szüleim rájöttek, hogy csak a saját fejem után megyek.” A kamaszlány ekkor már gyakran vagdosta magát, étkezési zavarokkal küzdött, és körülbelül ekkor szerezte be első tetoválásait és testékszereit is. Bár első albuma, a Back to Black világszerte óriási sikert aratott, egy haver szerint az amúgy keményfejű és akaratos sztár még mindig súlyos önbizalomhiánnyal küzd.

A nagy elődök

Idén már többször is előfordult, hogy a súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdő sztárok ki-bemászkálnak az elvonóról. Lindsay Lohan először januárban vonult be, ekkor egy hónapig bírta. Május végén ismét befeküdt egy szakklinikára, ahol július közepéig tartózkodott. Mivel egyik kezelése sem volt sikeres augusztus elején ismét nekifutott ennek a projketnek. Britney Spears rehabilitációja sokkal hektikusabb volt. Az énekesnő először 2007. február tizennegyedikén szánta rá magát a nagy lépésre. A Crossroads Klinikán mindössze huszonnégy órát töltött. Pár nappal később, huszadikán egy malibui rehabilitációs intézménybe jelentkezett be, de egy nap után innen is lelépett. Majd, ki tudja miért, huszonkettedikén ismét befeküdt a klinikára és egészen március közepéig bent is maradt, bár az azóta is folyamatosan érkező hírek szerint ez sem segített rajta.