Miért? – kérdeztük megannyiszor A sztár, a lúzer, és az aki az anyját kereste című könyv olvasása közben, majd válasz nélkül próbáltuk megismerni Molnár Anikó világát, hogy tiszta legyen, hogyan lesz egy valamikori valsóságshow szereplő menhelyen élő állatok mindennapjainak tudósítója egy pomázi lapnál, illetve milyen csalódások vezetnek ahhoz, hogy megannyi celebférfi után beleszeressen egy ígéretes hentesbe. Szubjektív életútelemzés.

Molnár Anikó nem szerethető személyiség, de ezt nem mi mondtuk, ő maga állítja saját magáról Havas Henrik A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste című könyvében. Senkit nem irigyelünk, aki ezt a könyvet elolvassa, és beszámolót írni róla sem irigylésreméltó feladat, ugyanis a leírt történetek alapján a főszereplőt kritizálni nem nagyobb kihívás, mint Kiszel Tündén viccelődni. Írni sem lehetett különösebben nagy élmény, ha Havas Henrik írta, ha nem.

Így lett oversized Brigitte Bardot

A könyv alapján mégis megpróbálunk a személyiségéről többé-kevésbé átfogó képet adni azért, hátha valakit foglalkoztat, vajon milyen előzmények vezetnek ahhoz, hogy egy egykori valsóságshow szereplő, mint valami oversized Brigitte Bardot, menhelyen élő állatok mindennapjainak tudósítója legyen a Pomázi Polgár című lapnál, illetve milyen csalódások vezetnek ahhoz, hogy megannyi celebférfi és chippendale-táncos után beleszeressen egy ígéretes hentesbe.

Molnár Anikó egy komfortmentes pomázi vályogházban nőtt fel, de mielőtt leérettségizett volna, azért megismerte azt az élményt, milyen egy kád meleg vízbe feküdni. Előfordult olyan is az életében, hogy dolgozott, például eladó volt egy belvárosi közértben, ahonnan a tulaj egyik olasz barátja - úgymond - karolta föl.

Havonta a markába számolt 200 ezret

A huszas évei alatt luxuslumpenként tevékenykedett, kitartottként a részére bérelt rózsadombi lakásban az volt a dolga, hogy urát várja, ha az a testére vágyott. Az ember a Finance Boyfriendek alfahímje lehetett, nem kellemetlenkedett, autót és pénzt sem kellett tőle kérni, tudta a dolgát: havonta beleszámolt barátnője markába 200 ezer forintot, és Ford Mustangját is örömmel átengedte neki.

Habár Molnár iszonyúan unatkozott a luxusban, tanulni nem szeretett volna, és személyiségének fejlesztésére sem szánt túl sok időt. Azóta is minden apró döntéséhez a barátnője segítségét kéri. Esetenként órákig tartó telefonbeszélgetést folytat, ha például arról szeretne konzultálni, vajon milyen ruhát vegyen fel randevúhoz.

Legalább a Rózsadombon lábadozott

Randevúból pedig volt éppen elég. Molnár Anikó életében több nagyvonalú üzletember is megfordult. Volt, aki érthetetlen módon azért fizetett neki többezer dollár előleget, hogy intézze a vízumát, majd emigráljanak együtt Amerikába. A történetekből az a kép alakul ki az olvasóban, mintha a főhős egy jó nő lenne, akiért mindenféle áldozatokat érdemes meghozni. Egyébként ő maga is hozott áldozatot a piacképességéért, hisz a mellnagyobbító műtétje saját elmondása szerint igen sok szenvedéssel járt, de legalább a Rózsadombon lábadozott utána.

A gazdag férfiak az életében sem mind olyanok, mint ahogyan Dr. Csernus Imre, az ország diagnosztája felvázolta legújabb könyvében, inkább a trubadúrköltészet keltette életre őket. Albert monacói herceg például akkora úriember, hogy egy közös bulizásuk alkalmával a beteljesülés ígérete nélkül is szívesen hazalimuzinozta a főhősnőt a pomázi vályogházba, pedig tucatnyi nő vetette volna magát rá aznap éjjel a diszkóban.

Dubaiban csak úszni kellett

A legendákkal ellentétben a főhősnő emlékei szerint "ellenállhatatlan és magányos" Sylvester Stallone kedvességére már ne is térjünk ki. Szintén a trubadúrokat idézi az a hercegi bánásmód, amelyben Molnár Anikó az Egyesült Arab Emitárusokban részesült, ahova luxuskonzumálni érkezett egy hétre egymillió forintért. Elmondása szerint egyetlen bevetése alkalmával egy üvegfalú medencében volt kénytelen meztelenül úszni sok más, nála fiatalabb, ambíciózus kelet-európai reménység között. Főhősünk persze tisztázta, az egy hét alatt senkivel sem feküdt le, viszont a juttatását kétmillióra emelték, mert annyira aranyos lány.

Miért? – kérdeztük oly sokszor a könyv olvasása közben, többnyire a megírásának okaira gondolva. Ez a mű nem mutatja be, milyen is valójában egy luxuslumpenból lett állatkolumnista, és az a nő, aki már élt valamennyit, a férfiak érzelmi és szexuális életéről sem tud meg túl sok újat Molnár Anikó történetein keresztül: hiányoznak az összefüggések, a tanulságok, megkockáztatjuk: néhol a gondolatok is.

Árpa Attilával nem volt románc

Az pedig, hogy az életéről írt könyv a botránykönyv műfajának újabb ékes darabja, téves elképzelés: a kicsinyes magyar celebvilágon edzett ügyvéd legyen a talpán, aki bele tud kötni. A főhősnő, aki többek közt tisztázza, Árpa Attilával sosem feküdt le, nem tesz egyetlen terhelő kijelentést sem arra, akiket megnevez, sem azokra, akiket nem nevez meg.

Feltehetően Bochkor Gáborról anekdotázik a főhős a Nagy Ő forgatásának körülményeit és kulisszatitkait részletező fejezetben, és ha valóban róla van szó, akkor legfeljebb a macsó imidzsével lehet összeférhetetlen, hogy állítólag könyörgött Molnár Anikónak, hogy jöjjenek össze. Azt a celebnő már korábban is elmondta az interjúiban, hogy a kapcsolatuk többek közt azért romlott meg, mert az exbarátnők folyamatosan telefonálgattak - na és mint most megtudjuk, a főzés közben padlóra hullott fokhagymahéj miatt. Úgyhogy ez a fejezet annyi újdonságot tartogat, hogy kiderült, Bochkorral jegyesek voltak és gyereket terveztek.

Ő is leszedi a keresztvizet a luxuskurvákról

A többi, részletezett férfi között volt személyiségzavaros alkoholista, volt a munkájában virtuális életet élő „fiúcska", volt meg nem hódított szinkronszínész. Köztük a celebnő, mint Anna Karenina forgolódott reménykedve, és többek közt azt is kiderítette, hogy a fekete férfiaknak nem nagyobb a péniszük, mint a fehér férfiaknak.

Havas Henrik a Velvetnek adott interjújában elmondta, a férfiak az egykori valóságshow-szereplő életében "lúzerek és látens homoszexuálisok", de sajnos még erről az amúgy érdekes férfipopulációról sem tudunk meg semmi érdekeset.

A médiában folyamatosan és minden eszközzel jelenlenni próbáló Molnár Anikó gyakran tér ki arra az interjúiban, hogy a média milyen kártékony, de leszámítva azokat az eseteket, amikor bujkálni kényszerült, nehogy randevú közben leleplezzék, a könyvben sem beszél részletesen arról, szerinte hogyan is működik ez a szakma és mik a főbb hibái. A magyarok fő hibáira azonban kitér, eszerint álszent nép vagyunk, akik elítéljük azokat, akik pénzért lazítanak az elveiken. Ezért is volt különös olvasni, hogy maga Molnár Anikó is leszedi a keresztvizet a luxuskurvákról.