Vannak olyan zöldségesek és tanárok, akik nem csak álmodoznak a sztárságról, hanem valóra is váltják gyermekkori álmaikat. Megnéztük, mi lett volna, ha nem így jön ki a lépés.

Egy másik dimenzióban talán így nézne ki egy szokásos hétvégénk: pénteken, miután Anettka ijesztő vörös lakkgatyájában és bundamellényében megtartotta nekünk a töriórát és az orosz faktot, lelkesen rohannánk az iskola kapuja felé, hogy a hétvégén kiheverjük a megrázkódtatást. Hazafelé konstatálnánk, hogy érkezett egy sms, "Ugorj má' be a Győzikéhez egy pár szelet karajért!" szöveggel. Ha megvan a hús, még betérnénk a videotékába, hogy kivegyük az "És megint dühbe jövünk"-öt Baby Gabitól, aki elújságolná, hogy végre megvette az első Bíró Ica által tervezett míderét. Másnap miután Bódi László bedobta a hétvégi újságot a postaládánkba és apuka is megnyugodott már, előhozakodnánk az esti házibuli gondolatával. Apu igent mondana, de csak akkor, ha most nem Norbi rendőrnek kell hazacipelnie az éjjel, mint a múlt héten.

Baby Gabi, mint a legtöbb kislány, gyerekkorában arról álmodozott, hogy énekesnő lesz és az ágyon ugrálva sörösüveg-mikrofonba énekelte az "Óóóóó, Isztambul"-t és a többi slágert. Később leszállt a fellegekből és kisbabákat szeretett volna istápolni, de ez az álom meghiúsult: "Csecsemőgondozó szerettem volna lenni, de a penicillin érzékenységem miatt nem lehettem az. Így beiratkoztam egy pedagógiai szakközépiskolába, és szociális asszisztensnek tanultam. Aztán igazából nem is volt időm dolgozni, mert az érettségivel egyidőben megalakult a Baby Sisters, és rögtön elkezdtem énekelni" - árulta el a Velvetnek. Amíg nem indult be a lánybanda karrierje, Baby Gabi hétvégente egy videotékában is dolgozott, hogy megkeresse a taxira valót.

Anettkát, kis hazánk legirritálóbbnak kikiáltott magyarját is szerettük volna megkérdezni arról, hogyan futotta be fényes karrierjét, de mivel egy gigantikus nyelvbotlás folytán Anettnek szólítottuk, többszöri próbálkozás után is csak dühében tajtékzó párjával sikerült beszélnünk. A rövid és felfokozott hangulatú beszélgetés során annyi azért kiderült, hogy legfeljebb négyszázezer ember számára jelenthet újdonságot Anettka polgári foglalkozása, hiszen a mai Magyarországon 9 600 000 ember tudja, hogy Anettka orosz-történelem szakos tanárként végzett az egyetemen. Kisgyermekkori álmairól már sajnos nem tudtunk meg semmit. Ha abból indulunk ki, hogy valóra váltotta vágyait, akkor a hamvasbőrű kicsi Anett barbizás közben piros bőrgatyáról és meztelen-tornáról álmodozott. Logopédushoz menet talán arról is, hogy bárcsak egyszer felröpítenék az űrbe őt is, mint Farkas Bertalant. Még egy ember, akinek bejött az élet.

Bíró Ica, mielőtt Metál Lady és fitneszguru vált volna belőle, divattervezőnek készült. Ki is járt egy ruhaipari szakközépiskolát, ahol a francia fehérnemű szakon kitűnő eredménnyel végzett. A Velvet kérdésére elárulta, hogy "a középiskola után modelliskolába iratkoztam be. Az egyik tanárom biztatására kezdtem el, aki azt mondta, vétek ilyen testi adottságokkal beülni a varrógép mögé." Bíró Ica azóta rengeteg dologgal foglalkozott már, de az eredeti szakmája máig kedves számára, és az is lehet, hogy divattervezésre adja a fejét. "Szeretem, mert van benne kreativitás, és amúgy is szeretem a fantáziadús, extrém viseleteket."

A kis Gáspár Győző álma is teljesült - az egyik legalábbis biztos -, ő ugyanis nem pilóta, vagy tűzoltó akart lenni, hanem énekes és sztár. Közben azért kitanulta a hentes szakmát is, de soha nem állt be a pult mögé. Ehelyett üzletvezetői képesítését kamatoztatta egy zöldségesnél, mielőtt főállású sztár vált volna belőle.

Bódi László, a Republic énekese kiskorában rengeteg álmot dédelgetett: Forma 1-es versenyző, festőművész, vagy labdarúgó lett volna szívesen, de már 10 éves korában rájött, hogy a zene lesz az igazi út. Fiatalon azért ő is belekóstolt a postásszakmába, hogy zsebpénzhez jusson. "A konzi előkészítő alatt voltam a postánál és a MÁV-nál is kézbesítő. Máshol igazából nem dolgoztam" - árulta el a Velvetnek.