Kiszel Tünde már korábban biztosította helyét a heti lúzerlistán, csak még rátett egy lapáttal, amikor közölte, hogy a szemére is biztosítást akar kötni. Medveczky Ilona összebalhézott az RTL Klubbal, a Danubius rádió műsorvezetője igazi party hiénaként potyázott, Gáspár Győző pedig dugdossa a méregdrága Ferrarit, ami nem is az övé. A brit zsaruk marihuánára vadászva lecsaptak egy pár paradicsomra, Hargitai Beának meg nagy a feje. De ki legyen a hét lúzere? Szavazzanak!

Már a hét elején lehetett tudni, hogy gazdag kínálat ígérkezik lúzerjelöltekből. Kiszel Tünde Egyiptom felé repült, és jól érezte magát, amiről tehetett némi alkohol is. Ő csak egy szalonspiccet vall be, szerinte részeg az a társaság volt, amelyik mellette ült. A csapat egyik tagja betámadta Kiszelt, és csókparti kerekedett a dologból. Kiszel Tünde Donatellája a szomszédos ülésről végignézte, amint anyu barátkozik a bácsival és összeakasztják a szemöldöküket.

Medveczky Ilona csúnyán összeveszett az RTL Klubbal. A szombat esti láz zsűritagja szerint mosolygós gyilkosok veszik körül, akik szemtől szemben tisztelik, de a háta mögött elmondják mindennek. A csatorna szóvivője szerint Medveczky megszegte a szerződését, és örüljön, hogy még nem rúgták ki a műsorból. A művésznő erre ügyvédeivel fenyegetőzött.

Hargitai Bea, aki magára haragította fél Kolumbiát a valóságshow-nak álcázott Senorita Szöszivel, hazajött és - mi mást tehetett volna - ledobta a textilt a Playboynak. Mint mondta, imád vetkőzni, és elképesztő az ő kisugárzása, de egy kis problémája van magával: nagynak tartja a fejét. Emiatt nem kell aggódnia, mert aki belefeledkezik a képnézegetésbe, az utána arra sem emlékszik, hogy Hargitainak egyáltalán volt feje, arra meg pláne nem, hogy mekkora.

Klikk

Természetesen nem csak a nőket pécéztük ki. Itt van például Gáspár Győző, aki Ferrarival villog, de hamar rájött, hogy ezért - is - utálja Salgótarján apraja-nagyja. A csodakocsit inkább garázsba zárja a kíváncsiskodók elől. A Ferrari amúgy egy autókereskedés tulajdona, és bérleti díjat fizet érte. Korábban azzal a mesével etette a népet Gáspárék Győzője, hogy olasz haverjai hozták a kocsit, és kölcsönadták neki.

A Danubius rádió ügyfélpartiját egy McDonaldsban tartották, és azzal a tapasztalattal gazdagodhattunk, hogy a celebek szeretnek puszizkodni. Még valamire jó volt a buli: kiderült, hogy a jogászból lett műsorvezető, Szani Roland, miért szeret ilyen helyekre járni. Mert ingyen van a pia.

A hazai celebeken kívül természetesen a nagyvilág is ellátott minket lúzer alapanyaggal. Mi másnak nevezhetnénk azt a 89 éves férfit, akinek hajlott kora ellenére még mindig nincs elég esze ahhoz, hogy elkerülje az élet csapdáit, és feleségül vette 90 éves szerelmét.

Az amúgy nagy tiszteletnek örvendő brit rendőrök is elkövetnek balfaszságokat, máskülönben hogy kerülhetnének a hét lúzere összeállításba? Most például drogot kerestek egy 79 éves néni házában, akinél nem találtak semmit. Mint kiderült, a szomszédok azért nyomták fel az asszonyt a rendőrségen, mert az ablakban nevelgetett paradicsompalántákat nézték marihuána ültetvénynek. Az a bristoli férfi is a listánkra kívánkozik, aki elhatározta, hogy egy évig pénz nélkül fog élni, amihez vett egy üres telket. A férfi egyszer már megpróbált egy font kiadása nélkül eljutni Indiába, de csak Franciaországig jutott, mert nem tudta elmagyarázni, mi a terve. Vajon ő a tuti befutó? Szavazzanak!