Szerződést bontott Medveczky Ilonával az RTL Klub, a táncosnő ezért nem vesz részt a Szombat Esti Láz hétvégi, legutolsó döntőjén, jelentette be Kolosi Péter a csatorna programigazgatója a Fókusz című műsorban. A művésznő még a műsor elején sértődött meg a csatornára, azóta szövevényes szappanoperává bővült a csata vérig sértett divattervezővel, a művésznő nevében nyilatkozó plasztikai sebésszel, és Stohl András darázsfészkével színesítve.

Szerződést bontott Medveczky Ilonával az RTL Klub, a táncosnő ezért nem vesz részt a Szombat Esti Láz hétvégi, legutolsó döntőjén, jelentette be Kolosi Péter a csatorna programigazgatója a Fókusz című műsorban. A programigazgató szerint a művésznő utóbbi hetekben tett nyilatkozatai nem feleltek meg a valóságnak, és sértették a csatorna érdekeit is. Ezért első körben arra kérték, „hagyja abba a nyilatkozatháborút”, de ezt nem tette meg. Medveczky Ilona ezenkívül kollégáit is örömmel kritizálta az interjúiban, amelyről a csatorna vezetése úgy vélte, nem fér össze a műsor „szeretetteljes hangulatával.” Medveczky Ilona nem szólalt meg a műsorban, csupán az eddigi megjelenésekből tudjuk, milyen véleménnyel van volt kenyéradójáról.

A magát a revük királynőjeként is titulált táncosnő szövevényes szappanoperája a Szombat Esti Láz harmadik szériája elején kezdődött. Medveczky úgy érezte, a széria kezdeteitől méltatlan helyzetben volt kénytelen a munkáját végezni. Már az első döntő felvételekor megsértődött a csatorna szerkesztőire, akik azt a szöveget mondatták el a műsorvezető Ördög Nórával, hogy Medveczky Ilona utoljára lép fel a közönség előtt.

Terpeszben énekelt, ünnepelték

Tekintse meg Medveczky Ilonát!

A produkció ugyan egy hattyúdalhoz méltóan volt megkomponálva, apró fellépőruhájában a hatvanas művésznő testének jelentős részét láthatta a tévénézők tömege, és a megszokott revütáncait kiegészítve ezúttal énekelt is. A büszke asszony a szórakoztató sajtót használva üzente meg a csatorna illetékeseinek, hogy szeretné ő eldönteni, hogy mikor lép fel utoljára. Mert ha az a jeles nap eljön, akkor még emlékezetesebb műsorszámmal ajándékozza meg vizuálisan túlfűtött közönségét.

A nyilatkozatot követő napokban Medveczky Ilona még inkább beleélte magát abba, hogy kenyéradója kellemetlenkedni akar neki. Mint azt elmondta, úgy érzi, "mosolygós gyilkosok" veszik körül, akik szemtől szemben királynőként –egy igazi mítoszként - kezelik, a háta mögött azonban kígyót-békát kiabálnak rá. Nyilatkozataira Rényi Ádám a csatorna kommunikációs igazgatója reagált a sajtón keresztül. Elmondta, művésznőjük megszegi a szerződését azzal, hogy a táncprodukció belső ügyeit kiadja a sajtónak. Kitért arra is, hogy nyilatkozataiban hajlamos önellentmondásba keveredni, és például olyat állítani, hogy az apró fellépőruhát a stáb erőltette rá.

Megtiszteltetés, ha a művésznő kritizál

Medveczky Ilona a kollégáinak egy részét rendszeresen megbántotta kijelentéseivel, a munkájára igen érzékeny Náray Tamás divattervezővel is feszültté vált a viszonya, miután nem volt hajlandó felvenni egy kosztümöt, amelyet a tervező készíttetett a számára. Azzal azonban tisztában volt, hogy jelentős pénzbüntetéssel járhat, ha a csatorna rossz hírét kelti, ezért azt a bravúrt eszelte ki, hogy a televízióhoz nem köthető orvos barátjával mondatja el panaszáradatát. Dr. Balogh György plasztikai sebész készségesen nyilatkozott a művésznő alkalmi szóvivőjeként a Velvetnek arról, hogy páciense tulajdonképpen a műsor minőségét tartja szem előtt, amikor kritizálja a kollégáit, és sugalta azt is, hogy a kritikát vehetik akár megtiszteltetésnek is, hiszen akivel a művésznő nem akar foglalkozni, azon egyszerűen átnéz.

A döntő felé közeledve a szórakoztató sajtó latolgatta, hogy vajon Medveczky Ilona részt vesz-e egyáltalán az utolsó műsorok fellépőinek bírálásában. Az egyik értesülés szerint a táncosnő tervezte el, hogy kilép, a másik értesülés szerint pedig a csatorna szerette volna megköszönni már jó ideje a közös munkát.

Mert akkor darázsfészekbe nyúlna

A csatorna vezetése minden bizonnyal Stohl András és Katus Attila párbaját bemutató döntő idején veszítette el a türelmét a zsűritaggal szemben. A korábbi eredmények alapján Stohl Andrást és partnerét, Südi Iringót tartották az esélyesebbnek arra, hogy megnyerjék a táncversenyt, de Medveczky Ilona úgy gondolta, neki sikerült megfordítania az állást a saját pontjaival. Ő ugyanis Katus Attila és Molnár Andrea produkcióját tartotta a jobbnak, akik ezzel megnyerték a harmadik szériát. A döntő után Medveczky ismét beavatta a sajtót a kulisszatitkokba. Többek közt a hot! magazinnak számolt be arról, hogy a csatornánál mindenki Stohl Andrást szerette volna győztesként látni, és ezzel a zsűri tagjai is tisztában voltak, de ennél több részletet nem árulhat el, mert azzal darázsfészekbe nyúlna. Mint arról Kolosi Péter a Fókuszban beszámolt, nem Medveczky Ilona miatt győzött Katus Attila, hanem mert a nézők többsége rá szavazott, és a művésznő nyilatkozata rosszindulatú volt.