Hajdú Péter neje császárral hozta világra Hajdú Noémit vasárnap este, aki 54 centivel és 3240 grammal született meg. A terhesség nem volt egy leányálom, Sarka Kata veséje begyulladt, egy őrült nő zaklatása mellett a testőrök közelségét is el kellett viselni. Ha ez még nem lenne elég, újabb műtét vár rá.

Sarka Kata nyáron kijelentette, hogy semmi másra nem vágyik, minthogy anya lehessen. Ezt persze nem követte egy terhes vagyok coming out, de augusztusban már nem tagadták az érintettek, hogy gyermekük lesz. Hajdú Péter még az esküvőjét is előrébb hozta, így nemcsak felesége vett részt a ceremónián, hanem gyermeke, Hajdú Noémi is. Először a Bazilikában egyházilag, majd a Várban polgárilag fogadtak egymásnak örök hűséget, ám ezt nem követte nászút, a gazdasági világválságra való tekintettel. Sarka Kata nőgyógyásza viszont szinte családtag lett a kilenc hónap alatt, hiszen nemcsak az esküvőn volt jelent, de még a nászútra is magukkal vitték volna.

Hajdú-Sarka Kata vasárnap este hozta világra - orvosi segítséggel -, kislányát, Noémit, aki 3240 grammal, és 54 centivel érkezett meg – írja a Bors. A kismamánál vasárnap délután kezdődtek a fájások, ezért férje azonnal kórházba vitte. Az orvos ekkor közölte a párral, hogy már nem hagyhatják el az intézmény területét, mert gyermekük úgy döntött, márpedig ő most megszületik. Hajdú Péter azért hazaugrott, hiszen nem szülni indultak, így a fényképezőgép is otthon maradt.

Noémi sietett

A gyermeket egyébként hétfőre vagy keddre várták. A kislány azonban hamarabb világra jött, és császármetszéssel be kellett segíteni, hiszen Sarka Katának vesetágulat és veseköve lett a terhesség alatt. Az orvosok szerint biztos, hogy a szülés után újabb műtét vár rá, hiszen el kell távolítani a vesekövet és vesetágulatot is meg kell szüntetni. Még októberben derült ki, hogy Sarka Kata jobb veséjén fekszik a baba, ezért a kiválasztó szerv megduzzadt, az asszony pedig nem tudott maradéktalanul megszabadulni a vizelettől. Akkor antibiotikummal kezelték, ami elengedhetetlen volt, hiszen ha belázasodott volna, akkor kénytelen lett volna a kórházban tölteni a hátralévő idő nagy részét.

Sarka Kata!

A gyermek nevében még a születés előtt megegyeztek a szülők, ahogy abban is, hogy ezt nem osztják meg senkivel, vagyis az ő titkuk marad. A névválasztás okát egyelőre még egyik fél sem magyarázta meg, azt viszont elmondta a napilapnak Hajdú Péter, hogy nagyon boldog, hogy megszületett a kislánya. „Minden szülő izgul, hogy szép lesz-e a gyereke, pont így voltam én is, ám amint megpillantottam Noémit, azonnal megnyugodtam. Még jobban szemügyre vehettem, amikor már megmosdattam. Odanyújtottam az ujjamat, ő pedig megszorította.”

A várandósság alatt több ízben zaklatta a párt egy asszony, aki többek közt azzal is megvádolta a még meg sem született gyermeket, hogy földönkívüli. T. Erzsébet azt is megígérte, hogy elrabolja az újszülöttet, hogy bebizonyítsa, az egész család a Marsról jött. Hajdú neje feljelentést tett a rendőrségen és zaklatással vádolta az asszonyt, aki azt is követelte, hogy saját költségén adja ki a könyvét Hajdú Péter, valószínűleg azért, mert megérdemli. Ezzel szinte egy időben Hajdú testőröket fogadott Sarka Kata mellé, mert szerinte igen sok irigye van, Sarka Katának pedig rajongója, akik bármeddig elmennek csak azért, hogy neje közelébe férkőzzenek. Az asszony értékelte férje féltését, mást nem is nagyon fűzött a gorillák jelenlétéhez.