A romantikus filmekben a néző szinte el sem tudja dönteni, hogy valódi a vonzalom a két színész között, vagy csak ennyire profin el tudják játszani a karakterüket a színészek. A legtöbb esetben az utóbbiról van szó, de azért az évtizedek alatt számtalan sztár szeretett már egymásba forgatásokon és akad köztük néhány, aki annak ellenére jött össze munkatársával, hogy közben házas volt.

Mr. és Mrs. Smith

A legismertebb házasságtöréshez vezető film a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith, amelyben Brad Pitt és Angelina Jolie egy olyan házaspárt alakítottak, akik mindketten titokban bérgyilkosok. A forgatások alatt Brad Pitt még a Jóbarátok sztárjának, Jennifer Anistonnak a férje volt, ráadásul abban az időszakban Hollywood, sőt az egész világ egyik legismertebb sztárpárjának számítottak.

Azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy a Brad Pitt és Angelina Jolie között a filmben fellobbanó heves szerelem a valóságban is megvalósuljon. Eleinte mindketten tagadták, hogy viszonyuk lenne, azonban Brad Pitt még a film bemutatásának évében elvált Jennifer Anistontól, 2006 januárjában pedig már azt jelentette be, hogy első gyermeküket várják Angelina Jolie-val, A pár 2014-ben házasodott össze, majd alig két évvel később beadták a válókeresetet.

Zöld Lámpás

Ryan Reynolds és Blake Lively házassága ma már kőbevésett dolog Hollywoodban, a páros tagjai ráadásul elképesztően szórakoztatóan osztják egymást a közösségi oldalaikon és mindenki szerint tökéletes párt alkotnak. Pont emiatt felejtik el sokan, hogy hogyan is kezdődött az ő kapcsolatuk.

A Zöld Lámpás 2010-es forgatásakor Ryan Reynold Scarlett Johanson férje volt.

A film forgatása közben azonban közelről megismert Blake Lively-t, aki a szuperhős szerelmét játszotta a történetben és bár hivatalosan csak 2011-ben kezdtek el egymással randizni, Ryan Reynolds már a forgatások végén elvált Scarlet Johansontól és a beszámolók is arra utalnak, hogy a színészek már a forgatások alatt is vonzódtak egymáshoz.

Daredevil

Ben Affleck és Jennifer Lopez már el voltak jegyezve, amikor a 2003-as Daredevil című szuperhősfilm forgatásai miatt megismerkedett Jennifer Garnerrel, aki a partnere, Elektra volt a filmben. A színésznő ebben az időben Scott Foley felesége volt.

A két színész érezte, hogy a forgatások alatt valami fellobbant bennük, így mindketten elváltak párjuktól, majd 2005-ben össze is házasodtak. Egy közös gyermekük született, mielőtt 13 év házasság után 2018-ban elváltak. Ben Affleck ekkor ugyanis úgy döntött, hogy visszatér régi feleségéhez, Jennifer Lopezhez, akivel a hírek szerint ismét válságba kerül a házassága.

Kleopátra

Mielőtt azt gondolnánk, hogy csak a modern filmek világában történhet olyan, hogy egy színész a kollégája miatt felrúgja házasságát, gyorsan nézzünk meg egy pár régebbi példát. Az 1963-as Kleopátra forgatása alatt Elizabeth Taylor és Richard Burton egyenesen gyűlölték egymást. Gúnyneveken ragasztottak a másikra, és nem is szívesen szóltak egymáshoz, csak ha az muszáj volt. Az első csókjelenetnél azonban minden megváltozott. Állítólag a rendező többszöri felszólítására sem akartak elválni egymástól, így egyértelmű volt, hogy fellobant a láng a két sztár között.

Az egyetlen probléma az volt, hogy mind a két színész házas volt. Elizabeth Taylor éppen a negyedik férjével, Eddie Fisherrel élt, Richard Burton pedig Sybil Williamsszel. Nem meglepő módon mind a két kapcsolat válással ért véget, a két színész pedig összeházasodott, ráadásul kétszer. Az első házasságuk 1964-től 1974-ig, a második 1975-től 1976-ig tartott.

A törvényenkívüli Josey Wales

Az 1967-es western sztárja, Clint Eastwood közismerten oda volt a csinos nőkért és fiatalabb éveiben elég távol állt tőle a hűség. A film forgatásai alatt Maggie Johnson házastársa volt, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy sikeresen udvaroljon kolléganőjének, Sondra Locke-nak.

A színész ráadásul még csak nem is próbálta meg titkolni a viszonyát, így egyértelmű volt, hogy elfognak válni feleségével. A színész és Sondra Locke összeköltöztek, de ez a kapcsolat is kudarccal végződött.

Titanic

A Titanic forgatása során az eddigi esetektől eltérően nem a főszereplők habarodtak egymásba, hanem a rendező, James Cameron és egy mellékszereplő, Suzy Amis, aki Rose unokáját alakította a filmben.

A rendező a forgatások kezdetekor már Linda Hamilton férje volt, akivel a Terminator 2: Az ítélet napja című film rendezése közben jött össze. A páros egy héttel azután jelentette be a válásukat, hogy a Titanic tarolt az Oscar-gálán, ezt követően pedig Suzy Amis és a rendező összeházasodtak és azóta is együtt vannak.

(Borítókép: Ryan Reynolds és Blake Lively. Fotó: GettyImages)