Ha ön valamennyire járatos a brit popkultúrában, vagy vagy látta az Igazából szerelem című filmet, akkor minden bizonnyal hallott róla, milyen közérdeklődésre számot tartó intézménynek számít a szigetországban a Christmas Number 1, azaz a hivatalos eladási/hallgatottsági összesítést karácsonykor vezető szám. A slágerlista immár kb. 70 éve létezik, azóta a karácsonyi listavezetők között olyan klasszikusok voltak, mint a Bohemian Rhapsody (kétszer), vagy az I Will Always Love You.

Az év bármelyik szakában nagy szó a slágerlista élére kerülni, de karácsonykor a legnehezebb ezt megcsinálni, ezért hatalmas fegyvertény, ha egy előadónak többször is sikerül ez. A legtöbb Christmas No1-ja a Beatlesnek van, négy darab, és az ő nevükhöz fűződik az a rekord is, hogy 1963 és 1965 öt között három egymást követő évben az övék volt a karácsonyi elsőség. Egy kivételesen népszerű előadó úgynevezett imperiális korszakát jelzi ez a három év, amit tegnapig rajtuk kívül csak még egy együttesnek sikerült megismételni: a Spice Girlsnek karrierjük csúcsán, azaz 1996 és 1998 között.

Nos, most már van egy harmadik előadó is, aki megismételte azt, ami eddig csak a Beatlesnek és a Spice Girlsnek sikerült, ami elvileg azt jelenti, hogy ez az illető jelenleg ugyanolyan népszerű a briteknél, mint ez a két legendás popegyüttes volt annak idején. Húzom és halasztom, hogy kibökjem, hogy ki az, akit immár egy lapon lehet emlegetni a zenetörténelem legnagyobbjaival, de azért, mert ön valószínűleg soha nem hallott az illetőről, legfeljebb akkor, ha olvasta tavaly ilyenkor a róla szóló cikkemet.

Egy LadBaby (ál)nevű youtuberről van szó.

Egy kétgyerekes, nottinghami apukáról és nejéről van szó, a férfi igazi neve Mark Ian Hoyle, és ő arról kezdett el videókat megosztani, hogy mik a tapasztalatai a gyereknevelésről. Csatornáján az egyik állandó poén az volt, hogy ő mennyire szereti a sausage roll nevű terméket, amit magyarul valószínűleg virslis párnaként lehet a legpontosabban leírni. Nos, LadBaby két éve úgy döntött, hogy karácsonyra kiadja a We Built This City című szám virslispárnásított verzióját, és a bevételeket jótékony célra ajánlja fel. A briteknek annyira megtetszett az ötlet, hogy mást se hallgattak 2018 karácsonyán, így nagy meglepetésre LadBabyé lett két éve a Christmas Number 1.

Tavaly az ekkor már nemcsak youtubernek, hanem rendesen sztárnak/médiaszemélyiségnek számító férfi úgy döntött, megismétli az egészet. Továbbra is a virslis párna volt a poén az egészben, továbbra is jótékony volt a cél, ekkor az I Love Rock'n'Roll című szám esett áldozatul LadBabynek és közönségének.

Nyilván ha kétszer ennyire bejött, nem fogja csak úgy abbahagyni, idén a Don't Stop Believing című dal következett a Journey-től, Don't Stop Me Eatingre átkeresztelve (kb. Ne akadályozz meg az evésben). Tegnap este tették közzé a hivatalos brit slágerlistát, és megvan a rekord, ami eddig csak a Beatlesnek és a Spice Girlsnek sikerült: LadBaby három egymást követő évben első helyezett az eladási-hallgatottsági összesítésben. Aki úgy érzi, tekintse meg a videót alább, vagy ide kattintva egy duettverziót lehet megnézni a Boyzone egykori frontembere, Ronan Keating közreműködésével.

LadBaby az Egyesült Királyságon kívül gyakorlatilag teljesen ismeretlen, de íme még néhány adat, ami jól jelzi, hogy hazájában viszont milyen példátlan népszerűségnek örvend. Először is lenyomta az első helyről Mariah Carey-t és évtizedek óta minden decemberben agyonhallgatott karácsonyi slágerét. Volt egy másik kampány ezen kívül idén a briteknél, ami Christmas No1 elérésére irányult, sokan azt támogatták lemezvétellel és sok-sok hallgatással, hogy a The Kunts nevű formációtól a Boris Johnson Is A Fucking Cunt című, extrémtrágár szám legyen az első. A dal végül az ötödik helyig jutott, ami mutatja, hogy a britek még annál is jobban szeretik LadBabyt, mint amennyire gyűlölik miniszterelnöküket, akivel szemben nem ez volt az első zenei kampány.

A legnagyobb sokk talán, hogy Ed Sheeran, az utóbbi évtized egyértelműen legnépszerűbb brit előadója is bedobott egy tök új számot a karácsonyi versenybe, igaz, kicsit későn, csak pár nappal az ünnep előtt. Három éve Sheeran nemhogy a Christmas No1-t megszerezte, még a második is helyezett is az ő egyik dala volt a karácsonyi slágerlistán. Idén az Afterglow mindössze a harmincadik helyig jutott, ami azért kicsit kínos.

Vajon fogja tudni folytatni a sort LadBaby jövőre, megdöntve a Beatles és a Spice Girls rekordját? Már csak 364-et kell aludni, és megtudjuk!