Hajdú Péter soha nem a könnyű jelleméről volt híres, ami önmagában még nem is lenne ügy, de amikor a nehéz jellem összetalálkozik másik nehéz jellemekkel, akkor csodálatos cicaharcok tudnak kialakulni.

Mivel most épp Lagzi Lajcsival került pénzügyi vitába, illetve Puzsér Róbert ordítva gyalázta a bíróságon, össze is szedtük azokat az embereket, akik a legkeményebben kerültek konfliktusba a műsorvezetővel.

Lagzi Lajcsi

A legfrissebb ügy egyszerű: eredetileg közösen dolgoztak rajta, hogy felélesszék a mulatós giccsparádé egyik legsikeresebb produkcióját, a Dáridót, ez végül dugába dőlt. Ráadásul úgy tűnik, Hajdú az ebbe belebukott pénzt is le akarja verni Galambos Lajoson. „Elszámoltatási vitánk van. Mi a TV2-vel folyamatosan tárgyaltunk. Ha készítünk egy műsort a saját pénzünkön, a saját kockázatunkon, és akkor még ezzel el is akarnak minket számoltatni, az azért nem annyira mókás dolog. Úgyhogy én magam léptem vissza ebből a szerződésből, mert így nem akartam velük dolgozni. Nem estünk kétségbe, egy másik csatornához megyünk, ahol megkaptunk minden anyagi támogatást a nagyon komoly díszletünkhöz, és mindenhez, amihez kértünk" – nyilatkozta a lapnak a zenész, és hozzátette, az ügy komoly feszültséget okoz közte és Hajdú között.

Szabó Győző

Szabó Győző 2012-ben éppen könyvben fejtegetett drogfüggő múltjával haknizott, ami pontosan az fajta téma, amiről Hajdú Péter rettentően szeret komoly hangon kérdezősködni a Frizbiben. Szabó el is ment hozzá, aláírta a szerződését, majd a műsor előtt elmondta nagyjából ugyanazt Sebestyén Balázséknak is a rádióban. Hajdú csak annyit reagált az egészre, hogy vérlázító, felvetette a pereskedés lehetőségét, majd végül ismeretlen okokból elállt tőle.

Albert Györgyi

A 2008-ban váratlanul elhunyt újságíró az elsők közt volt, akik nyíltan adtak hangot a Hajdú Péterről alkotott elég negatív véleményüknek. Akkor azt mondta, hogy Hajdú „kamuember”, és hogy egy szava sem igaz, az se igaz, amit kérdez.

Televíziós képesítését is megkérdőjelezte, tudomásom szerint ugyanis nem tud egy idegen nyelvet sem  – mondta az újságíró. Véleménye szerint Hajdú Péter médiakönyvekből tanult, de abból is csak azt sajátította el, hogy hogyan kell szemétnek, provokatívnak, felszínesnek lenni. Ha ez nem lett volna még elég jellemábrázolás, hozzátette, hogy érdekelné, mégis milyen módon jutott hatalomhoz, hogy már ennyiféle televíziós csatornánál dolgozik. Nem szerették egymást túlzottan.

Puzsér Róbert

Puzsér jelenleg Hajdú antianyaga, ami már az épp folyó perüket is rettentően szórakoztatóvá teszi.

A felállás az, hogy Puzsér Róbert a saját jó stílusában igyekszik minden fórumon elmondani, hogy Hajdú Péter mekkora mételye a médiának, amire Hajdú Péter a saját szintén jó stílusában jelzi, hogy egy ilyen senkiházi, mint Puzsér, neki ne szövegeljen, ráadásul még fel is jelenti. Jelenleg hét perben állnak egymással szemben, kollégánk leírása szerint „a megállíthatatlan erő találkozik az elpusztíthatatlan fallal, csak annyi a különbség, hogy a falnak iszonyú sok pénze van, az erőnek pedig egy csomó rajongója.”

Dömsödi Gábor

A tévéből mostanában teljesen kikopott Dömsödi Gáborban annyira mély nyomott hagyott Hajdú Péter, hogy Friderikusz és Hajdú serpája voltam címmel még könyvének nagyrészét is rá áldozta. Dömsödi jól leleplezte, hogy egykori mentoráltja és kollégája valójában amatőr, aki mindent tőle lesett el. A könyv sikeréről végül nincsenek pontos információink, de a nagy leleplezés óta Dömsödi megint eltűnt, talán végleg kiírta magából minden sértettségét.