5 baromi bosszantó dolog az Összezárva Friderikusszalban

Nem is olyan sok hete megy az Összezárva Friderikusszal című műsor, de máris egy csomó 10/10-es pillanatot vagy akár órát köszönhetünk neki. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy megérdemelten agyondicsérjék, de pozitívum lehetne az is, hogy a formátum is egészen újszerű.

Ez utóbbi miatt a megvalósítók szentté avatást is érdemelhetnének a külföldi licencek vásárlásából/lenyúlásából élő magyar televíziózásban. Kár, hogy ebben az esetben a műsor most nem azért jó, mert jó a formátum, hanem annak ellenére jó, hogy a formátum bosszantóan szerencsétlen. Alább pontokba szedve összefoglaljuk, hogy miért.

1. Realitynek adják el. Nem az

Ezt a műsort kvázi realitynek harangozták be. A koncepció azzal próbálja magát érdekessé tenni, hogy most az alany 24 óra össze van zárva Friderikusszal, és ennyi idő alatt mindenképpen megtudunk róla minden intimitást, hiszen ennyi ideig senki nem tudja tettetni magát. Össze vannak zárva, nem lehet elbújni a kamerák elől, tehát minden kiderül, a valóság legapróbb részleteit is megtudjuk!

Amit aztán celebrealitynek harangoztak be, az a képernyőn nettó mélyinterjúként jelenik meg. Ebből a műsorból nyilván direkt hiányzik minden valóságshow-s elem, szóval néhány adás után nyilvánvaló, hogy Friderikusznak esze ágában nem volt egy új, celebes Big Brothert csinálni, feltehetőleg kicsit le is nézi a koncepciót meg rajongóit – na persze annyira azért nem, hogy marketingtrükknek ne használja ki, hogy a reality elvileg még mindig nézőmágnes.

Persze emögött az van, hogy Friderikusz tisztában van vele, hogy ha azt mondja, hogy na, itt egy mélyinterjú Majkával, arra senki nem fog odakapcsolni a tévében. Úgyhogy kitalálták ezt az összezárós trükköt, hogy az emberek realityt várva odaüljenek, miközben nemrealityt fognak kapni.

Ez egyrészt azért bosszantó, mert mégiscsak a néző hülyének nézésére épül a koncepció, másrészt meg azért, mert így már soha nem fogjuk megtudni, hogy ezt a műsort azért nézik-e elég sokan az elejétől kezdve, mert tényleg jó, vagy azért, mert egy ilyen szenzációhajhász formátummal adja el magát.

2. 24 óra egyáltalán nem elég

Az összezárós koncepció egyébként abból a sebből is vérzik, hogy egyáltalán nem igaz az az alapvetés sem, hogy egy ilyen helyzetben 24 óra alatt feltétlenül mindent megtudunk a beköltöző alanyról, merthogy ennyi ideig nem lehet tettetni. Friderikusznak szerencséje, hogy itthon a bentlakós celebreality mint koncepció valamiért nem lett népszerű, de a briteknél a mai napig az, és ennek a cikknek a szerzője véletlenül nézi is a Celebrity Big Brothert már vagy tíz éve.

És annak a műsornak egy nagy tapasztalata, hogy az első pár napot a híres emberek döntő többsége simán le tudja nyomni úgy, hogy az úgynevezett igazi arca helyett folyamatosan kizárólag azt az arcát mutatja 0-24-ben, amit a nagyközönségnek szán. Sőt, a hírességek jó része egy hónapig is ki szokta bírni, hogy tudja, hogy folyamatosan kamerázzák, ezért viselkednie kell és bizonyos dolgokat nem mondhat és nem árulhat el. Gyakran egy hónap alatt csak egy-két olyan pillanat van, hogy belát az ember az álarc mögé, és ezek a pillanatok soha nem az első 24 órában vannak.

Szóval ha valaki nem teljesen hülye és minimális önkontrollal rendelkezik, simán kibír 24 órát Friderikusszal úgy, hogy az igazi énjéből semmit nem mutat meg, csak megjátssza magát és erősíti/sulykolja azt a képet, amiről azt szeretné, hogy a közönség fejében éljen róla. Ilyen szempontból is kicsit hazug ez a formátum: azt sugallja, hogy itt a vendég celebek nem hazudhatnak, itt tényleg minden kiderül, úgyhogy amit látunk ebben a műsorban, azt Az Igazi Igazságnak kell elfogadni, holott egyáltalán nem biztos, hogy arról van szó.

Amit ebben a műsorban látunk, az nem Az Igazi Igazság, hanem ugyanúgy csak egy nyilatkozatsorozat, mint a válaszok bármilyen másik interjú során. Csak mondjuk itt jobb az interjú, mint általában szokott lenni, de ez nem a 24 óra miatt van, hanem Friderikusz képességei miatt.

3. Mintha Friderikusz beismerné, hogy nem túl jó riporter

Ha az ember belegondol, hogy az csak egy trükk, hogy ezt a műsort realitynek álcázzák, akkor egyértelművé válik, hogy ez nem más, mint egy mélyinterjú-műsor. Méghozzá egy 24 órás mélyinterjú, amiből Friderikusz reméli, hogy egy órányi érdekeset csak össze lehet majd vágni. Hát nem attól jó riporter egy jó riporter, hogy neki az interjúalany húsz percben, fél óra alatt is megnyílik?

Kicsit mintha egy béna, kezdő újságíróra lenne szabva ez a formátum: egy teljes napon át lehet beszéltetni az interjúalanyt, ennyi idő alatt már csak sikerül valami érdekeset kérdezni tőle. Aztán a 23 órányi érdektelenséget kivágják belőle. Persze senki nem gondolja Friderikuszról, hogy kezdő vagy béna lenne, csak bosszantó, hogy még ő is úgy ítéli meg, hogy egy ilyen formátumra van szüksége ahhoz, hogy nézzék a mélyinterjúit.

4. Nem csak a bulvár érdekes

Nyilván abszurd, hogy pont a Velveten bosszankodunk erről, de akkor is tény: kicsit kár, hogy a műsor nem áll semmi másból a magánéletbenvájkáláson és a bulváros sztorik meséltetésén kívül. Ennek az az üzenete, hogy ezekben az emberekben semmi más nem lehet érdekes, mint hogy kiteregetik ezeket az intim(ebb) részleteit az életüknek. Azt sugallja a műsor, hogy semmi másból nem lehet igazán megismerni ezeket az embereket, mint ebből.

Egy igazi bentlakós reality azonban nem (vagy nem elsősorban) a lakók előéletétől érdekes, hanem attól, hogy a játékosok hogyan viselkednek ott a jelenben. Friderikusz ugyan előhúzza A Nagy Kínos Kérdéseket, amiket ön mindig is fel szeretett volna tenni annak az illetőnek, de sajnos van egy határa annak, hogy egy emberből mennyit lehet megmutatni úgy, hogy kérdezgetünk tőle.

Egy veterán realitynéző jól tudja, hogy azok a „most lehull az álarc” pillanatok nem akkor szoktak bekövetkezni, amikor az illetőnek nekiszegeznek egy kérdést (amire ráadásul számíthatott előre), hanem pl. akkor, ha valami váratlan történik, amikor konfliktushelyzetre vagy igazságtalanságra kell reagálni.

Persze, érdekesek voltak Frei Tamás sztorijai, de azzal, hogy ilyeneket mesélt, nem ismertük meg őt magát, csak annyiban, hogy érdekesen tud érdekes sztorikat mesélni. A műsor azt sugallja, hogy itt derül ki, hogy milyenek ezek a celebek igazából, pedig nem egy ilyen interjúból derülne ki, hanem abból, ha spontán kéne történésekre és más személyiségekre reagálniuk, ha emberi kapcsolatokat kéne kialakítaniuk és azokat kezelniük kellene, ha lennének a műsorban döntéshelyzetek, ha alkothatnának valamit, ha lehetne kreatívkodni.

Sokkal érdekesebb lenne ez a műsor, ha nem csak Friderikusz néha bulvárba hajló kérdéseiből állna, hanem lenne mit csinálni, ha a résztvevők néha kiléphetnének a riporter-interjúalany szereposztásból. Úgy tűnik, részben Árpa Attilát is ez zavarta, ezért hagyta ott a forgatást idő előtt.

5. Pont Friderikusznál kell kitárulkozni, muhaha!

És mi a legfényesebb bizonyíték arra, hogy simán részt lehet venni egy ilyen műsorban 24 órát végigbeszélve úgy, hogy az ember igazából semmit nem árul el magáról? Hát az, hogy ott van benne Friderikusz, aki világéletében idegenkedett attól, hogy magánéletéről beszéljen, és tényleg, itt se derül ki róla semmi.

Az interjúalanyok mintha egyedül lennének ebben a valóságshow-ban, a kérdéseket akár papírra írva is átnyújthatnák nekik, Friderikusz személyisége szinte nincs jelen az adásokban. Pedig én például neki is elég szívesen feltennék egy-két Nagy Kínos Kérdést, de ebben a műsorban a két bentlakó nem egyenrangú. Vajon benne van a szerződésben, hogy visszakérdezni tilos? Vagy szabad visszakérdezni, csak úgyis kivágják?

Elég abszurd, hogy a nagy kitárulkozós műsort pont egy olyan ember vezeti, a rázós magánéleti kérdéseket pont egy olyan ember teszi fel, aki saját maga soha nem lenne hajlandó hasonló kérdésekre válaszolni.