Az idei Golden Globe-gálát az eddigi évekkel ellentétben nem Tina Fey és Amy Poehler kapták meg, a házigazda idén Ricky Gervais volt. Ő pedig úgy vállalta el a dolgot, hogy gátlástalanul poénkodhat bármivel és bárkivel kapcsolatban.

Nyilván meg is tette,

a sort pedig a Kardashianok mostohaapjával, a nővé operált Caitlyn Jennerrel kezdte.

Megváltoztam. Persze nyilvánvalóan nem annyira, mint Bruce Jenner.

Majd ezzel folytatta:

Nem sokat tett a női sofőrökért

– utalva ezzel arra, hogy Jennernek nemrég volt egy halált okozó autóbalesete.

Aztán kapott a dadus miatt válófélben lévő Ben Affleck is, mikor Gervais Affleck legjobb barátjáról, Matt Damonról kezdett beszélni:

Az egyetlen személy, akihez Ben Affleck nem volt hűtlen.

A legkeményebb viszont talán Mel Gibsonnal volt, ugyanis mielőtt a színpadra hívta volna, azt mondta:

Szeretnék valami kedveset mondani Melről, mielőtt kijönne. Szívesebben iszok meg vele valamit ma este a hotelszobájában, mint Bill Cosby-val.

Persze voltak ennél könnyedebb poénjai is. Szóba hozta például Jennifer Lawrence egyenlő bérezésért folytatott harcát, és vicceskedve hozzátette, hogy támogatja, hogy a férfiak és a nők ugyanannyi fizetést kapjanak ugyanazért a munkáért,

milyen klassz, hogy ő is ugyanannyi pénzt kap idén, mint tavaly Amy Poehler és Tina Fey. Együtt.

A végén pedig legyen itt a nap fotója, amin Ricky Gervais mellett Harrison Ford retteg, pedig vele kapcsolatban Gervais meg se szólalt: