• Augusztus 27-én az RTL II-n elindult a Való Világ nyolcadik évada, a TV2-n pedig a Star Academy című hibridreality.
  • A Való Világból tehát értelemszerűen már volt hét évad. Ez a nyolcadik abból a szempontból lesz másmilyen, hogy a Big Brother című reality formátumát megvette a csatorna. Majd meglátjuk működés közben, hogy emiatt mi változik benne. A lényeg: nyolc ember ma beköltözik egy házba, utána még beküldenek majd néhányat, és aki a legtovább marad benn, az győz.
  • Star Academyből nem volt még egy sem. Ennek az a lényege, hogy miközben zenés tehetségkutató, a versenyzők életét is lehet követni a tévében. Itt is a sok induló kirostálása után hirdetnek majd győztest.
  • Munkatársaink mindkét műsort nézték és közvetítették.
  • Hozzászólna? Látott valami vicceset? Írja meg, fotózza le, küldje el nekünk! A Facebook-oldalunkat itt találja, ahol kommentben is közölheti véleményét. Előre is köszönjük!
  • Pádár Alexandra. Tchabbi és Ildus jót bulikázott rá, Király Viktorral utóbbi még pacsizott is a produkció után, bár nem értem miért. 

    Mindenki azon mulat, hogy a csaj vagy 2 méter magas. Én láttam már Ördög Nórit közelről, élőben, és ő se kicsi. De Alexandra még nála is magasabb!

    Pásztor Anna szép, szexi és 

    homeless

     csajnak nevezte. Ildi és Csabi még mindig mulat:

    Ildikónak nincsenek "ilyen" hajlamai, de neki eléggé bejövős Alexandra.

    175 ponttal a harmadik széket foglalja el, biztos továbbjutó!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!