Önmagunk megismerése egy életen át tartó folyamat, már csak azért is, mert ahogy az évek telnek és egyre többet ért meg az ember a világról, önmagáról, és a kettő viszonyáról, közben az ember személyisége folyamatosan változik és fejlődik. Ráadásul attól is megváltozhatok, hogy felismerem, hogy milyen vagyok.

Ez az egész folyamat vagy látszik az emberen kívülről, vagy nem. Az ember vagy direkt törekszik arra, hogy külső jelei legyenek annak, hogy éppen hol tart, vagy nem.

Kristen Stewartról az a benyomásunk alakult ki, hogy rajta látszanak a változások.

2012-ben, majdnem öt éve volt utoljára, hogy egy egész heti trendben csak Kristen Stewarttal foglalkoztunk. Akkor még öt estélyijét néztük plusz egy laza és fiús szettet, megjegyezve, hogy mennyivel komfortosabbnak tűnik ebben az utóbbi ruházatban, miközben a csajszis fazonok valahogy mind eléggé előnytelenek neki. A paparazzófotókon azóta is mindig figyeljük, hogy Kristen Stewart a magánéletben mennyire fiúsan öltözik, az eseményekre meg azt ad rá a Chanel, amit éppen tud.

Ezen a héten viszont totál fiúnak öltözve ment el Kristen Stewart egy sajtónyilvános eseményre is, és ez idén már nem az első alkalom. Ebből az alkalomból ez a heti trend most Kristen Stewart fiús szettjeit mutatja be az utóbbi egy évből. Talán egy folyamatnak egy állomása ez, talán csak médiamanipuláció, talán nem szabad mindennek jelentőséget tulajdonítani, talán nincsenek véletlenek.

De az biztos, hogy az alábbi képeket összehasonlítani az öt évvel ezelőtti összeállítással lenyűgözően érdekes.

Világos utcai öltözék

Kezdjük két olyan összeállítással, amikor Stewartnak nem kellett megjelennie egy hivatalos/elegáns eseményen, szóval azt vett fel, amit akart, csak pont ott volt egy fotós. A sima farmer+póló-kombókat nagyon nőiesen is lehet hordani, de Kristen Stewart nem ezt teszi, kifejezetten fiúsak a szettjei. Elsőnek egy világosabb árnyalatút mutatunk, klikkeljen a képre és sokkal többet fog látni, a lényeg a fotóösszeállításban van!

Sötét utcai öltözék

Ez a következő alkalom meg most a héten volt, amikor Kristen Stewartot sötétszürkében fotózták. Bár nagyon emlékeztet az előzőre, az előző szett inkább hipszteres volt, ez meg inkább rokkeres, plusz annyiban nőiesebb, hogy a póló egy kicsit rövidebb annál, mint amit a férfiak általában (általában!) hordani szoktak.

Filmpremier-fotózás

Tavaly ősszel volt az egyik első alkalom, hogy Kristen Stewart inkább fiús, mint nőies ruhában ment el egy filmpremierrel kapcsolatos eseményre. A blézer alatt a felsője még mindig egész nőies, de érdemes a képre kattintani és megnézni, hogy a film másik női főszereplője miben ment el ugyanerre az eseményre. Hát nem tréningalsóban és tornacipőben, ennyit előre elárulunk. Mindenesetre mostani önmagához képest Kristen Stewart tavaly ősszel még egész csajszis volt.

New York-i filmfesztivál

Nem sokkal később egy filmfesztiválos eseményre Stewart egy bordó öltönyben ment el. Önmagában semmi újság nincs abban, hogy nők férfiruhát hordanak, mert csomó nő jár ingekben és zakókban, és csak a történelemkönyvből tudjuk, hogy a nadrág régen olyan férfiasnak számított, hogy egy nő fel se vehette. De Kristen Stewart itt megint úgy van férfiruhában, hogy az rajta eléggé férfias is. Ez nagy részben valószínűleg a cipőn múlik.

Sundance filmfesztivál

Kristen Stewart idén januárban ott volt a Sundance-en. Ez a filmfesztivál arról híres, hogy szöges ellentéte a kirittyentésre kihegyezett Cannes-nak, szóval ide simán lehet lazábban menni, és Stewart ki is használta az alkalmat: 100%-ig férfiruhában van, még nyakkendő is lóg a nyakában, ha jól látjuk, csak nem megkötve.

Ez már az a szint, aminek a fordítottját (mármint egy férfit ugyanennyire nőies ruhában) rég transzvesztitizmusnak hívnánk. Teljesen jól áll ez a bőrdzsekis-rokkeres szett Stewartnak, bár annak azért jobban örültünk volna, ha nem egy ilyen tré tornacsukát vesz az egyébként egész sikkes öltözékéhez.

A MoMában premieren

Ezen a héten is volt egy premier, méghozzá a Museum of Modern Artban New Yorkban. Stewart az év nagy részében, ha megjelent egy eseményen, eléggé anticsajszis, de azért női ruhákat viselt.

Melyik összeállításban nézett ki a legjobban Kristen Stewart?

Ezt a poliszit a héten megint félretette egy Justin Bieber-jelmez kedvéért. Na jó, nem mintha gyakran látnánk Justin Biebert bőrdzsekiben meg öv helyett cipőfűzővel összefogott derekú nadrágban, de azért mégiscsak van valami hasonlóság kettejük között, nem? Nehéz mit kezdeni az (amerikai) angol nyelv valószínűleg legtrágárabb szókombinációját kibetűző zoknikkal, amiket Stewart úgy vett fel, hogy akkor legyenek helyes sorrendben, ha keresztbe teszi a lábát. Direkt? Véletlen? Mi ennek az üzenete? Most akkor beszólt nekünk? Ki érti ezt? Nem baj, ha ön sem érzi úgy, hogy 100%-ig felfogta, hogy mit szeretne Kristen Stewart üzenni az öltözékeivel, főleg annak fényében, hogy idén többször is lenyilatkozta, hogy biszexuálisnak tartja magát, és simán randizna fiúkkal is. Azért válassza ki, az ön szívéhez melyik fiúStewart áll a legközelebb. Kíváncsian várjuk a szavazatokat!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kristen Stewart már eseményekre is fiúnak öltözve jár

Eddig még csak a magánéletben volt fiús, premierekre például estélyikben járt, de átszakadni látszik egy gát. Heti trend.

17 · Sep 03, 2017 04:34pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments