GettyImages-956934452

A 2010-es évek legnagyobb botrányai a celebek meztelen fotóiról szóltak

2020.04.04. 08:48

A bulvár sikerének egyik alappillére, hogy megmutassa a sztárokat a kulisszák mögött,  és így esetleg olyan arcukra, szokásukra, hibájukra derüljön fény, ami megnyugtatja az embert, hogy azért ők is emberek. Ennek a különös megismerési folyamatnak az (esetenként szexuális) abúzust jelentő szintje pedig az, amikor paparazzók és hekkerek  igyekeznek intim, esetleg erotikus tartalmakat létrehozni és nyilvánossá tenni róluk. Cikkünkben olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amikor hírességekkel történt meg, hogy a világ a beleegyezésük nélkül láthatta őket többé-kevésbé meztelenül.

Meztelen fotós botrányok

2011-ben Scarlett Johansson e-mail fiókjából loptak el privát célokra készített pucér fotókat, a képek egyébként Ryan Reynoldsnak készültek. Johansson komoly ügyet csinált a dologból, rettentően sértette, hogy ilyen képek kerültek idegen kezekbe.

Nem akarok lehajtott fejű áldozat lenni. Valaki ellopott tőlem valamit, ez szomorú és nagyon beteg

 – nyilatkozta akkor a színésznő. [Kis kiegészítés a történethez: ugyanakkortájt Blake Lively-ról, illetve a hivatalos álláspont szerint egy rá hasonlító nőről is elég hasonló képek kerültek elő. Johansson és Reynolds nem sokkal később elváltak, Lively és Reynolds nem sokkal később összeházasodtak – szerk.]

Néhány évnek kellett csak eltelnie egy még nagyobb horderejű meztelenképes botrányig: ez volt a Fappening néven elhíresült képlopás-sorozat, 2014-ben. (Az angol nyelvű kifejezés arra utal, hogy a bűncselekmény arra irányult, minél többen maszurbálhassanak a kiszivárogtatott intim fotókra, amelyek kivétel nélkül nagyon ismert emberekről készültek.)

Az egész 2014. augusztus 31-én kezdődött, amikor hekkerek híres emberek fiókjait törték fel és elárasztották intim képeikkel a 4Chant és a Redditet. Nem volt kímélet: celebek, modellek, sportolók, szinte mindenkit érintett, így kerültek fel számos oldalra például Jennifer Lawrence privát képei. Talán őt érintette a legdurvábban ez a bűncselekmény, legutóbb két éve tett kijelentései miatt vált egyértelművé, hogy még mindig nem tudta feldolgozni a történteket. Nem csoda.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#kendalljenner

AZ Gooner (@gooners_az) által megosztott bejegyzés,

A szimpla megosztások mellett sokszor zsarolásra is használják a feltört fiókokban talált szexi képeket, még olyan hírességeknél is, akik egyébként nem kifejezetten prűdek a közösségi oldalakon, így elsőre furcsa, hogy ilyesmivel próbálják megfogni őket. Kendall Jennert például 2018-ban zsarolták meg, a Russell James készítette fotók aztán engedély nélkül landoltak az Instagramon.  Bella Thorne hasonlóképpen járt, de kolléganőihez képest viszonylag váratlan dolgot lépett, és kitette Twitterre beszélgetését a hekkerrel, majd úgy döntött, inkább ő maga osztja meg ezeket a képeket. Egy-null.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#iggysofinstagram #iggyazaleasexy #iggyazelea #iggy #iggyazaleafanpage

IGGYAZALEA (@iggy_azaleaa_sts) által megosztott bejegyzés,

Iggy Azaleáról 2016-ban készített szexi fotókat a GQ magazin fényképésze, Nino Muñoz. Az énekesnő-rapper szerette volna jól sikerült mellplasztikáját ország-világ elé tárni. Az elkészült teljes sorozat természetesen a magazin megjelenése előtt a netre került, Azalea nagyon kiakadt, hosszú ideig nyomoztak az ügyben. 

Persze nem is kell mindig hekkereknek szerepelnie a történetben. Billie Eilishnek 2019 őszén volt egy csörtéje, méghozzá a Nylon magazinnal, ugyanis címlapra tettek egy szétphotoshoppolt félmeztelen képet róla, mindezt a tudta és beleegyezése nélkül. Persze utóbb kiderült, hogy a történet sokkal kevésbé volt felháborító, mint azt az ember elsőre gondolta.

Kiszivárgott erotikus videók

Az ezt megelőző évtizedek (hozzáférhető internet hiányában) inkább a házi szexvideókról szóltak. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, a kiszivárgott házi videók egyik történelmi mérföldköve Pamela Anderson és Tommy Lee kazettája, 1995-ből. Az intim eseményeket tartalmazó videót egy betörés során ellopták, aztán egy pornócég forgalmazni is kezdte. A pár perel­t, és milliós nagyságrendű kártérítést kaptak.

2002-ben Paris Hilton egy hasonló videóval erősödött meg celeb mivoltában, sokan azzal vádolták, hogy ő maga szivárogtatta ki, hogy kicsit többet beszéljenek róla. Kim Kardashian – még bőven Kanye West előtt  ugyancsak házivideó-botrányba keveredett akkori párjával, az amerikai r'n'b énekes Ray J-vel. A kikerült (egyes nézetek szerint Kardashian celebesítési szándékával, szándékosan kiszivárogtatott ) filmet a Vivid Entertainment piacra dobta, Kardashian peren kívül egyezett meg velük 5 millió dolláros kártérítésben.

2017-ben volt a legutóbbi ilyen eset, ha emlékeznek még, akkor Britney Spearsről és Sam Asghariról került fel pár filmrészlet a RadarOnline-ra. Az oldal, bár megszerezte a teljes felvételt, végül csak részleteket osztott meg belőle.

Ami még annál is ijesztőbb 

2018 óta pedig már nem is kell videóknak kiszivárognia, ugyanis egy új technikának köszönhetően szinte tökéletesen lehet ráilleszteni híres emberek arcát egy-egy pornófilm szereplőjére, így nyújtva tökéletes illúziót.

A Deepfake módszer

A szóösszetétel első fele, a deep a mély neurális hálózatra (deep neural network) utal; ebben a hálózatban nagy számítási teljesítményű gépek dolgoznak komplex algoritmusok alapján. A fake pedig hamisítványt jelent – vagyis a deepfake mesterséges intelligenciával készült, hamisított filmfelvételeket jelent.

 Így lehetett, hogy Rihanna, Gal Gadot, vagy éppen Katy Perry szerepeltek kőkemény felnőttfilmekben. Az Index erről a jelenségről bővebben ebben a cikkben értekezett korábban