Több hazai celebhírt is találtunk, mely nagy valószínűséggel érdekelheti, úgyhogy ma sem marad hírösszefoglaló nélkül. Kezdjük is mindjárt Vajna Tímeával, aki jelenleg egyedül van Los Angelesben, ugyanis párja, Zoltán munka miatt hazautazott. Bár az Insta-bejegyzésekből azt hihettük, minden rendben a kapcsolatukkal és szépen haladnak lépésről lépésre előre, Vajna azt nyilatkozta a Blikknek, hogy bár Zoltán a lelki társa és jó barátok, inkább magányra vágyik, még mindig gyászolja elhunyt férjét, Andy Vajnát. 

Andy után elég nehéz nyitnom bárki felé, sokszor érzelmi hullámvölgyekben vagyok, rá kellett jönnöm, hogy még másfél év után is szükségem van egy kis időre, hogy a szívem készen álljon egy új kapcsolatra.

Vajna szerint annak ellenére, hogy egy része még mindig gyászol, mindenki gyereket akar tőle. Jelenlegi párkapcsolatban rendhagyónak tartja, hogy párja fiatalabb nála, általában idősebbekkel járt. Ami pedig kettejük sorsát illeti, mondta, majd a jövőre bízzák. 

Áttérve egy másik celebnőre: Hódi Pameláról azt írta a Bors,  olyan sztorikat töltött fel Insta-oldalára, melyeken egy félmeztelen férfival együtt napozott. Hódi a bejegyzésekben valakinek a testét dicsérte, de hogy a rejtélyes úriemberét, vagy a kezei közt lévő kutyáét, nem tudni, a lap mindenesetre úgy véli, Hódi nagyon boldognak látszott. 

Szegedi Ferencről, ismertebb nevén Fecsóról, Vasvári Vivien volt férjéről is azt pedzegeti a Bors, hogy újra rátalált a szerelem. Fecsó egy társkereső oldalon ismert meg egy nőt, akivel még komolyabbra is fordulhat a dolog, bár elég visszafogottan nyilatkozott kettejükről: 

Még nagyon az elején vagyunk, nem tudom, mi lesz belőle, de az esély megvan rá, hogy valami kialakuljon. 

A férfi szerint aki őt választja, egy csomagot kap, gyerekkel, médiaszerepléssel, volt feleséggel (akinek egyébként már van új párja) együtt. Aki nem fogadja el a gyermekét vagy csúnyákat mond Vasváriról, annak nincs helye mellette. 

Szintén a Bors írta meg, hogy Kulcsár Edina nyolc évig nem beszélt apjával és féltestvéreivel. Bár Kulcsár napra pontosan tudja, mikor veszett össze apjával (2011. november 2.), arról nem volt hajlandó beszélni, mi okozta kettejük között azt a nézeteltérést, ami miatt évekig megszűnt a kapcsolatuk. Az viszont legalább kiderült a cikkből, hogy Kulcsár édesanyjának közbenjárásával békült ki apa és lánya. Kulcsár már féltestvéreivel is jóban van, annyira, hogy húgával, Renivel üzlettársak lettek. 

Több mint egy éve dolgozunk már együtt, eddig minden zökkenőmentes volt. Tudom, hogy a jövőben is így lesz, nagyon jó csapat vagyunk.