GettyImages-1215377150

A vádak után elkenős monológgal folytatódott Ellen DeGeneres műsora

2020.09.22. 11:49

A 18. évadát kezdte most meg Ellen DeGeneres színésznő-humorista talkshowja, amelynek címe az, hogy The Ellen DeGeneres Show. Ez a szezonkezdés azért kap most különösen sok figyelmet, mert az elmúlt nagyjából öt hónap azzal telt, hogy rengetegen fogalmaztak meg vádakat DeGeneresszel szemben, azt állítva, hogy a műsorvezető elviselhetetlen munkakörülményeket teremt és elfogadhatatlanul viselkedik beosztottjaival.

A vádak miatt vizsgálat is indult, és egy ponton úgy tűnt, az adás lehet, hogy nem is fog folytatódni, de most mégis folytatódott, ezzel.

A lényeg: Ellen DeGeneres úgy kért bocsánatot, hogy „ha valamit elrontottam, akkor elnézést”, de konkrét vádakra nem reagált.

Ellen DeGeneres annyit mond a fenti monológban, hogy mivel azt szokta hangsúlyozni a műsorában, hogy milyen fontos, hogy kedvesek legyünk egymással, ezért nagyon nehéz helyzetben van. Bevallja, hogy bár 270 embernek a főnöke, neki is vannak érzelmei és hibái, utóbbiak közül elsősorban a türelmetlenséget emeli ki, ennél konkrétabban nem ismeri el, hogy bármi rosszat tett volna, sőt, az alábbi mondataiból úgy tűnik, mintha számára újdonság lett volna, ami a vizsgálat során kiderült, hogy elfogadhatatlan dolgok történtek a műsora gyártása során.

Megtudtam, hogy olyan dolgok történtek itt, amelyeknek sosem lett volna szabad megtörténniük. Ezt nagyon komolyan veszem, és az érintetteknek azt akarom mondani, hogy nagyon sajnálom.

DeGeneres elismeri azt is, hogy tudja, hogy előjogok és hatalom birtokában van, ami felelősséggel jár, és hozzáteszi, ezt a felelősséget is tudomásul veszi, de az egyes vádakat se nem tagadja, se nem ismeri el. A beszéd végkicsengését mindenesetre a következő mondat foglalja össze:

Megtettük a szükséges változtatásokat, és ma új fejezetet kezdünk.