Lil Wayne egy 38 éves, amerikai rapper, akit ön lehet, hogy nem hallgat nap, mint nap, de hazájában annyira népszerű, hogy már több száma bekerült a legjobb 100 közé a Billboard slágerlistáján, mint Elvis Presley-nek. A híresség legutóbbi barátnője többek között egy Nivea nevű nő után bizonyos Denise Bidot volt, aki a saját Instagramját pont most törölte, viszont feltűnik továbbra is Lil Wayne fotóin a közösségi médiában. Bidot plus size modellként ismert, az alábbi poszt tanúsága szerint júniusban még nagyon jól megvoltak a fenti borítóképen látható rapperrel.

Donald Trump relatíve kevés követőre talált az amerikai szórakoztatóipar hírességei között, de Lil Wayne például őt támogatta, közös fotót is posztolt a múlt héten, amin az is jól látszik, hogy a rapper nevében miért szerepel a Lil, azaz Kicsi jelző.

Barátnőjéne, Bidot-nak ez azonban már sok volt, és először kiírta az Instagramjára, hogy szakít Wayne-nel, majd törölte az egész Instagramját, ahogy volt, úgyhogy ezt az egészet már csak a Daily Mailtől lehet tudni. Egy forrás az MTO News nevű lapnak megerősítette, hogy Bidot nagyon csalódott volt szerelmében, és tényleg részben politikai állásfoglalása miatt szakított a 38 éves rapperrel.

Donald Trump egyébként a fekete rapperek közül meglepően sokat maga mellé tudott állítani. Kanye West ugyan végül saját magára szavazott, de 50 Cent és Ice Cube is a republikánus párt mellé állt a november 3-i választáson. A jelenlegi elnököt támogatta egy Lil Pump nevű rapper is, akit maga Donald Trump konferált fel egy kampányrendezvényen, de sajnos félreértette a nevet, és azt mondta, hogy most következik az egyik legnagyobb szupersztár a világon,

Lil Pimp!

Lil Pimp annyit jelent, hogy „kis strici”, ami tényleg az egyetlen dolog, ami még nevetségesebb a rapper eredeti nevénél, ami meg azt jelenti ugye, hogy „kis pumpa”.

Lazán kapcsolódik, de szerkesztőségünk egyik tagja szerint nagyon szórakoztató, úgyhogy álljon még itt egy videó arról, hogyan gitározik Lil Wayne.