IMG 1700

Szinetár Dóra arról beszélt, hogy volt három vetélése, Istenes Bencét leigazolta egy focicsapat

2021.05.12. 10:40 Módosítva: 2021.05.12. 10:49

Íme egyben a legfrissebb, legérdekesebb hírek-történések, amik hazai, sokak által ismert emberekkel kapcsolatosak. Hírösszefoglaló, ahogy a Velveten szoktuk!

Szinetár Dóra színész-énekesnő az Ozone TV-ben járt, az Észak-dél című műsor abortusszal kapcsolatos adásában beszélt. A 44 éves híresség azt mondja, neki volt három spontán abortusza, azaz vetélése: három babát vesztett el a terhesség 8-9. hete körül. Szinetár elmondja, mennyire megrázó élmény ez, és hogy a spontán abortusz után be kell feküdni a nőgyógyászatra egy úgynevezett tisztító küretre, de hozzá teszi, hogy úgy érzi, sikerült magában a helyükre tenni a dolgokat. Szinetár ezeket az élményeket azért tartja fontosnak, mert ezek után máshogy állt hozzá újabb terhességéhez.

Azt megélni, hogy az embertől a Jóisten vagy az egészsége vagy nemtommi elvesz egy gyereket, azután egész másként gondolsz arról, amikor azt mondod, hogy gyereket akarsz. Nekem könnyebb volt azt mondani, hogy tőlem ember, senki el nem veszi az én gyerekemet, ha elefánt lesz, az lesz – mert volt egy ilyen megélésem, [nem is egy, hanem] három.

Szinetár ehhez hozzáteszi, hogy minden kötelező szűrővizsgálatot elvégeztettek, és azt látták, hogy az ultrahang szerint rendben van minden, „ami az én mércém szerint beletartozik abba, hogy ez egy gyerek: van keze, lába, feje, működik a szíve. Ezen kívül... majd lesz valami.” Nem gondolták úgy, hogy ezen túlmenően további szűrővizsgálatokra lett volna szükség. Aztán megszületett a baba, és voltak jelek, amik arra utaltak, hogy lehet, hogy Down-szindrómás – később lett biztos, hogy valóban az.

A spontán abortusz témájához tartozik még, hogy tavaly Chrissy Teigen modell osztotta meg vetélésének történetét fényképekkel együtt, hatalmas visszhangot keltve.

További hírek!

  • Úgy néz ki, hogy Curtis, a rapper biztonsági őrként, illetve testőrként dolgozó testvérét tegnap letartóztatták emberölés vádjával. Erről többet például az Indexen is lehet olvasni.
  • Volt tegnap este egy riport a Fókuszban arról, hogy Istenes Bence műsorvezetőt leigazolta a Veszprém megyei Öskü focicsapat, ahol Sáfrány Emese párja, Hornyák Ádám is játszik.
  • Ha valaki azt hitte, hogy Tóth Andi és Tóth Gabi között folytatódik a viszály, akkor rosszul hitte. Tóth Andi az Instagramon automatikusan eltűnő sztoriban tisztázta, hogy „a tanácsod dugd fel” kiszólás az új dalának szövegében „nem a Gabinak szól, hanem mindenkinek”.
  • Emlékszik még ön Dánielfy Gergelyre? Az X-faktor hatodik, 2016-ban indult évadában szerepelt ő, és a második élő adásban esett ki, de most a Reggeli című reggeli műsorban szerepelt az RTL Klubon, és azt mesélte, írt egy egyszemélyes musicalt, azaz egy monomusicalt Szimpla vágyak címmel, és alig várja már, hogy élő közönségnek bemutathassa. Alább lehet megtekinteni a vonatkozó adásrészletet.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Szinetár Dóra arról beszélt, hogy volt három vetélése, Istenes Bencét leigazolta egy focicsapat

A hírösszefoglalóból kiderül, hogyan változtatták meg a színésznőt, a gondolkodásmódját ezek a megrázó élmények, illetve az, hogy melyik híresség vitte Istenes Bencét az Öskübe.

6 · May 12, 2021 10:40am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments