A hét utolsó hírösszefoglalója ez, íme még egy adag friss érdekesség-információ hazai, sokak által ismert személyekkel kapcsolatban.

23 év után idén nyáron meg fog szűnni a Barátok közt című sorozat az RTL Klubon. Ebből az alkalomból még visszatér néhány rész erejéig Fodor Zsóka, aki a szappanopera egyik legemlékezetesebb karakterét, Magdi anyust játszotta 12 évig. Magdi anyus a sztori szerint 2009-ben leesett a lépcsőn és meghalt, így írták ki a karakterét a történetből. A pletykás, idős asszony egy évvel később szellemként visszatért egy kicsit vendégszerepelni, de most nem ez fog megismétlődni. A karakter új feltűnéséről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy ezúttal nem szellemjárás lesz majd a Barátok köztben, ennyit árult el Fodor Zsóka az alábbi interjúban ma reggel a Reggeli című műsorban az RTL Klubon.

A színésznő további érdekességeket is elejt a beszélgetésben, például azt, hogy mindig videómagnóra, VHS kazettára rögzíti a Barátok közt epizódjait, illetve azt, hogy 50 évig dohányzott, de 14 éve letette a cigarettát.

További hírek:

  • Az magyar X-faktor első zsűrijének tagja volt ifj. Malek Miklós, 2013-ban Mauin nősült meg, de ekkor írtunk róla utoljára, a zenész-producer azóta eltűnt a nyilvánosság elől. Most a friss Best magazin ír arról, hogy a 46 éves híresség válik lengyel feleségétől, és Los Angelesből Európába költözik.
  • Palvin Barbara és Dylan Sprouse azt ünnepelték tegnap, hogy három éve vannak együtt. A magyar modell automatikusan eltűnő (sőt, már el is tűnt) instasztoriban posztolt erről, színészként ismert szerelmével egy állatkertben voltak, és úszkáló vidrákat videóztak. Palvin a kezében egy plüssvidrát tartott, és ennek az állatnak különleges jelentősége lehet számukra, mert a modell párja hajszínváltását is egy vidraemojival jelentette be nemrég. Hmm.
  • Kultúrpercek: Beleznay Endre színész-humorista Kinizsi Pálról rendez rockoperát, adta hírül a Blikk.
  • Vujity Tvrtko már jó ideje Hawaii-ra költözött a családjával, de a legutóbb egy hírösszefoglalóban azt írtuk róluk, hogy Alaszkába mentek. Nos, azóta hazatértek Magyarországra, és a műsorvezető-riporter egy olyan képet posztolt itthonról, amelyen össze vannak öltözve a fiával, Vujity Zsolnay Barnabással.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Fodor Zsóka visszatér a Barátok köztbe Magdi anyus szerepében, és most nem szellemként

Az X-faktoros Malek Miklósról 2013-as, Hawaii-i esküvőjekor írtunk utoljára, most válik; Vujity Tvrtkóék szintén hazajöttek Hawaii-ról. Hírek!

0 · Jun 18, 2021 10:57am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments