GettyImages-83057809

Britney Spears nyugdíjba ment, menedzsere felmondott, közeli ismerőse kitálalt

2021.07.07. 06:46

Frissítés

A TMZ értesülései szerint Samuel Ingham hivatalosan is jelezte, hogy nem kívánja ezentúl Spears jogi képviseletét ellátni. Ennek hátterében többek közt az áll, hogy Spears nemrég azt mondta a meghallgatásán, nem is tudta, hogy kérvényezhetné a gondnokság megszüntetését, ami a férfi szerint nem igaz. A NY Post forrásai szerint a meghallgatás óta többször is kommunikáltak az énekesnővel arról, hogy ezt hivatalossá teszik, az ügyvéd azonban még mindig nem adta be az ezzel kapcsolatos kérvényt. Feladatait addig látja el, amíg a bíróság ki nem jelöl valaki mást erre. Jodi Montgomery, Spears személyes ügyeinek intézője viszont közleményben tudatta a lappal, hogy nem tervez hasonló lépést.

Felgyorsultak az események azóta, hogy Britney Spears nyilvánosságra hozott tartalmú meghallgatáson beszélt arról, szeretné, ha ezentúl az apja (Jamie Spears) sem vagyona, sem szakmai tevékenysége, sem személyes életvitele terén nem rendelkezne felette gondnoksági joggal. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy – mint a TMZ írja – menedzsere, Larry Rudolph hivatalosan felmondott, arra hivatkozva, hogy

mivel az előadóművész nyugdíjazza magát a zeneiparból, az ő munkájára sincs már szükség.

Rudolph mindezt július 3-án, emailben jelezte Jodi Montgomerynek, aki Spears magánélete felett gyakorol gondnokságot, illetve Jamie Spearsnek, aki társgondnoka az előadóművész vagyonának. „Több mint két és fél éve annak, hogy Britney-vel legutóbb beszéltünk, amikor is a tudomásomra hozta, hogy határozatlan ideig szüneteltetni akarja a munkát. A mai nap folyamán tudomásomra jutott, hogy Britney hangot adott azon elképzelésének, amely szerint végleg visszavonul.”

Levelében tisztázza, hogy eredetileg Spears kérésére kezdte el segíteni a karrierjét, menedzsereként pedig most meggyőződése, hogy a lemondása áll leginkább érdekében, hiszen a szakmai szolgáltatásaira ezentúl nem lesz szükség.

Örökké hihetetlenül büszke leszek arra, amit több mint huszonöt év alatt együtt elértünk. Britney-nek jó egészséget, boldogságot kívánok, és ha valaha szüksége lesz rám, számíthat rám, ahogy eddig is.

Az események hátteréről érdemes tudni, hogy Spears korábban jelezte: amíg apjának bármilyen tárgyban is köze van az ő gondnokságát érintő kérdésekhez, nem fog fellépni. Márpedig a legutóbbi meghallgatása óta a vagyonát érintő kérdések kezeléséből kihátrált a Bessemer Trust vagyonkezelő, amely eddig Jamie Spearsszel együtt látta el ezeket a feladatokat – apja tehát kizárólagos döntési joggal rendelkezik az ezzel kapcsolatos kérdésekben.

Spears korábban arról is beszélt a bíróságon, hogy szándékai ellenére dolgoztatták, ő maga nem is akarta elvállalni az egyik európai turnéját – igaz, az ellenérdekelt fél oldalán azt állítják, pont hogy ő könyörgött, hadd menjen, és erről állítólag e-mailes és egyéb kommunikációs bizonyítékok is vannak, bár ezeket még nem mutatták be.

Kövér, kurva, borzalmas anya

Az előadóművész a közelmúltban több mint húsz perces felszólalásban fejezte ki elégedetlenségét a gondnoksága körülményeivel kapcsolatban: elmondta, hogy gyakorlatilag az egész arról szól, hogy az ő személyét kihasználják, és miközben elhordják a vagyonát, életképtelennek állítják be. Márpedig ő tekintélyes méretű stábot tart fenn, funkcionális kapcsolatban élve szeretne családot alapítani, és úgy érzi, semmilyen segítségre nem szorul. Saját helyzetét úgy jellemezte, hogy a legközelebb a prostitúció áll hozzá: kényszerből dolgoztatják, jogai nincsenek, gátolják a szabad mozgásában és a kommunikációjában – még ahhoz is engedélyt kellett kérnie (nem kapott), hogy a testébe felhelyezett fogamzásgátló eszköztől megszabaduljon.

Bár a közvélemény (és rengeteg híresség) mellé állt, és a meghallgatása óta lapértesülések szerint azzal a kéréssel bombázza az ügyvédjét, Samuel Inghamet, hogy tegyen meg mindent a gondnoksági helyzet megszüntetéséért, a bíróság most nem változtatott a viszonyokon (megintcsak lapértesülések szerint ennek formai okai vannak). Valószínűleg ennek is része van abban, hogy például  Jacqueline Butcher, a Spears-család egyik régi ismerőse is beszélt a sajtónak arról, hogyan viselkedett a lányával Jamie Spears.

Kövérnek, kurvának, borzalmas anyának nevezte nem sokkal azután, hogy életbe lépett a gondnoksági rendszer, és annak tudatában, mekkora hatalma van lánya felett, azzal kérkedett: „én vagyok Britney Spears!”.

Apuci majd segít

Az énekesnőt 2008-as összeomlása után a pszichiátriára szállították, hogy megfigyeljék az elmeállapotát, és mint Butcher a New Yorker július 4-én megjelent cikkében (szerzők: Jia Tolentino és Ronan Farrow) elmondta, Jamie Spears helyzetkezelése már ekkor megrökönyödést keltett a családtagokban.

Jamie azt mondta, „baby” ... és én azt hittem, azt fogja mondani, „nagyon szeretünk, de segítségre van szükséged”. De ehelyett azt mondta, „kövér vagy. Apuci majd diétára fog, edzőt szerez, és újra formában leszel”.

A most 68 éves férfi egy Így jártam anyátokkal-szerepléssel próbálta visszajuttatni lányát a főműsoridőbe, és a tévére mutatva közölte, hamarosan a visszatéréséről szólnak majd a hírek. Támogatása helyett viszont folyamatosan bántalmazta: a lelki terror részeként kurvának és borzalmas anyának nevezte. Csak akkor találkozhatott a gyerekeivel, ha követte a tőle kapott utasításokat, és ha valakiben felmerül a kérdés, hogy mindeközben hol volt mondjuk Spears anyja: azzal biztatta lányát, hogy engedelmeskedjen az apjának, akkor könnyebben szabadul. (A 66 éves Lynne 2002-ben vált el a férjétől, többek közt annak viselkedésére, szóbeli bántalmazására hivatkozva.)

Állítólag azért ment bele lányuk gondnokság alá helyezésébe, mert azt hitte, csak hónapokról lesz szó (13 éve áll fenn a helyzet), és örült, hogy Jamie Spears vállalta magára a keménykedés feladatát, mert úgy vélte, akkor a lánya nem őt, hanem a férfit fogja utálni érte. Csakhogy Butcher állítása szerint amikor megosztotta exférjével az elképzeléseit arról, hogyan kellene működnie a dolognak, a férfi gyakorlatilag kitúrta ebből a szerepből, nem érte el a lányukat, és a szidalmazások mellett megkapta a korábban említett, „én vagyok Britney Spears”-kitételt is, amelyet a gondnokság első éveiben a férfi utána is szívesen hangoztatott.

A cikkben arról is beszélt, hogy Spears gondnokság alá helyezéséről körülbelül tíz perc alatt döntött a bíróság, a meghallgatása nélkül. Aztán hiába kérte ügyvédei segítségét, szellemileg alkalmatlannak nyilvánították arra, hogy jogi képviselőt válasszon magának. Az ügyben eljáró bíró (Reva Goetz, azóta nyugdíjban) viszont azt mondta a lapnak, hogy ez nem igaz, hosszú meghallgatások után született a döntés, és Spearsnek megvolt a lehetősége, hogy hallassa a hangját. 

Jamie Spears a sajtósán keresztül sem kívánt a lap kérdéseire válaszolni, de viselkedését mint szerető apáét kívánta bemutatni, aki lánya jóllétére vigyáz. Britney Spears közelmúltban tett állításait tagadta, de azt nem, hogy támogatja a lánya fogamzásgátlását, nemrég pedig egy bírósági beadványban azt állította, hogy legalább két éve nem tud kommunikálni vele.

Borító-és címlapkép: Britney Spears 2008 őszén.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Britney Spears nyugdíjba ment, menedzsere felmondott, közeli ismerőse kitálalt

Előre szólt, hogy így lesz, ha nem szabadítják meg az apjától. Aki egybehangzó állítások szerint több mint egy évtizede bántalmazza.

0 · Jul 07, 2021 06:46am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments