GettyImages-1352336658

8+1 híresség, aki hatalmas vagyona ellenére is filléreskedik

2021.12.31. 06:55

Vannak olyan hírességek, akik bár ép ésszel felfoghatatlan vagyont tudhatnak a magukénak és nincsenek rászorulva arra, hogy spórolással igyekezzenek megteremteni a megélhetésük feltételét, mégsem szórják két kézzel pénzüket. Róluk hoztunk most néhány érdekességet.

Legutóbb a Status Quo nevű rockegyüttes énekeséről, Francis Rossiról írta meg a Daily Express című hírlap, hogy meglehetősen fukar. Ez azonban nem a legjobb jelző a frontemberre, a 72 éves zenész ugyanis egy 90 ezer font (39 millió 593 ezer forint) értékű BMW-ét vett nemrég, ám vezetni már nem hajlandó azt. Inkább taxit hív. A jármű a garázsban áll, mert Rossi szerint ez növeli az értékét. 

Nagyon vigyázok a pénzemre. Nem vagyok egy betegesen takarékos személy, de már jóval azelőtt elkezdek aggódni a pénz miatt, hogy az indokolt volna. 72 éves vagyok, az életem nagy részét már leéltem. Mindig is úgy éltem, hogy 93 éves koromban fogok meghalni. Honnan a fenéből szerzek pénzt? A karrierem már biztosan nem fog beindulni

– mondta Rossi, akinek vagyonát mintegy 6 millió fontra (2,6 milliárd forintra) becsülik. Bár nem mondhatnánk, hogy az énekes a szó szoros értelmében filléreskedne, de az biztos, hogy jól meggondolja, mire költ.

Mark Zuckerbeg

Zuckerberg, akinek neve egyet jelent a Facebookkal, milliárdokat tudhat a számláján, borravalót mégsem ad a felszolgálóknak. A Daily Star szerint 2012-ben, amikor feleségével, Priscilla Channel Rómában pihentek, egy fityinget sem adott az őket kiszolgáló éttermi dolgozónak, jóllehet, az ételt csak dicsérni tudták. A lap szerint egy, a szállodában elfogyasztott üdítő árát is sokallta, ami miatt panaszt is tett.

Mark Zuckerberg a húszas éveiben a világ legfiatalabb dollármilliárdosa lett
Mark Zuckerberg a húszas éveiben a világ legfiatalabb dollármilliárdosa lett
Fotó: Getty Images

Lady Gaga

Az énekesnő kuponokat gyűjt, hogy kedvezményesen hozzájusson bizonyos termékekhez.

Miért hiszik az emberek azt, hogy őrült vagyok, amikor az élelmiszerboltokban kuponokat használok fel, vagy amikor alkudozni próbálok egy kiskereskedőnél?

– tette fel a kérdést korábban A Gucci-ház sztárja, aki sosem költekezik feltűnően.

Sir Rod Stewart

A lovagi címmel is rendelkező énekes és dalszövegíró vagyona a becslések szerint 224 millió fontra (97,8 milliárd forintra) rúg. A Daily Star szerint egy alkalommal visszament egy étterembe reklamálni, mert sokallta egy üveg víz árát. Körülbelül 1700 forintnyi fontról volt szó, és ezért 16 kilométert vezetett. 

sir Paul McCartney

A Beatles alapító tagja sem panaszkodhat, ő 1 milliárd fontot (436,6 milliárd forintot) tudhat magáénak. Amikor volt feleségének, Heather Millsnek bulit rendezett, a vendégeknek maguknak kellett állniuk az italukat.

Kylie Jenner

A milliárdos sminkmogulról tavaly egy amerikai étterem dolgozója azt állította, hogy mindössze 20 dollár (körülbelül 6500 forint) borravalót adott egy 500 dollárba (163 ezer forintba) fájó vacsora elfogyasztását követően. Sokak szerint nagy lábon él.

Kylie Jenner a jelek szerint nem szeret nagy borravalót adni
Kylie Jenner a jelek szerint nem szeret nagy borravalót adni
Fotó: Getty Images

Usher

Az énekes még annyi jattot sem szokott adni, mint Kylie Jenner: Usher az aláírását adja borravalóként.

Ed Sheeran

Az énekes sem szeret költekezni. Úgy tudni, bankszámláján mintegy 220 millió font (96 milliárd forint) lapul, de az Amazonon például csak leárazott DVD-ket vesz

Sir Mick Jagger

A Rolling Stones frontembere körülbelül 260 millió fontra (113,5 milliárd forintra) gyarapította vagyonát. S bár bőségesen tudott volna ajándékot venni alkalmazottjainak, minden neki dolgozó embernek cserepes virágot adott karácsonykor. Volt neje, Jerry Hall szerint elég fukar.

+1: Sir Sean Coonery

A tavaly októberben elhunyt Oscar-díjas színészről úgy tudni, nem igazán szeretett jattot adni. 2003-ban például mindössze 3 font (körülbelül 1300 forint) borravalót adott a taxisnak, aki hosszú órákon át furikázta őt.

A Daily Star az eddigi hírességeken túl egy Tommy Cooper nevű, 1984-ben elhunyt komikust is említ, aki a taxisofőröknek jatt helyett egy borítékot nyújtott át, amelyben egy teafilter lapult.

(Daily Star)