Az intelligensebb jelöltek eszük nélkül menekültek a férjem elől

Ez egy igen-igen hosszú történet, olvasgassa az, akinek türelme van, viszont a tanulságok a végén akár érdekesek is lehetnek.

Őszintén szólva szerkesztőként a legszívesebben kicenzúráztam volna a mai posztban sorra kerülő levélből a fenti bevezetőt, mert egy kicsit félrevezető. Elég ugyanis az első mondatot elolvasni alább Urbána történetéből, és máris nyilvánvaló lesz, hogy ennek a levélnek az elolvasásához nem szükséges türelem: kifejezetten olvastatja magát. Valóban nagyon érdekes a vége, de nem csak a vége az, hanem az egész történet a legelejétől kezdve. Szóval ezúttal sincs cenzúra, pár trágárabb kifejezés is bennemaradt a szövegben, ha önt zavarja az ilyesmi... akkor is olvasson tovább, mert érdemes.

Urbána a házassága történetét írta meg nekünk, és amint az rögtön az első bekezdésből nyilvánvaló: volt megoldanivaló problémájuk rendesen. Urbána eleinte nem is volt teljesen tisztában azzal, hogy a házassága milyen helyzetben van, de aztán egy lebukás után rengeteg minden kiderült az okokról is. A Randiblog Inboxra pontosan az ilyen levelek miatt vagyunk nagyon büszkék: ezúton is köszönjük Urbánának, hogy ezt a történetet ilyen részletesen, átélhetően, humorosan és mégis elgondolkodtatóan megírta nekünk.

Ha végigolvasta a levelet, önön a sor! Ha önnek is van mesélnivalója saját párkapcsolatáról, esetleg szakításáról, vagy éppen a társkereséssel kapcsolatban mondana valamit, kérjük, írja meg nekünk a tapasztalatait e-maiben az alábbi címre! A beérkezett leveleket minden esetben egy véletlenszerűen kiválasztott álnévvel közöljük.

„

Mint néhány hónapja kiderült, a férjem nyolc éven keresztül próbált a legváltozatosabb módokon lelépni otthonról, miközben masszívan pornófüggővé vált (abban a kategóriában, ahol pl. terhes nőket ostorral vernek). Hat társkereső oldalon volt regisztrálva, baromi sok pénzért, több ezer üzenetváltással, megpróbálkozott a hivatásosaknál is, és ezerféle olyan szociális tevékenységbe kezdett, ahol esetleg nőkkel lehet találkozni. A nőfelszedős dumája (melyben ő maga egyébként őszintén, száz százalékosan hitt) kivétel nélkül minden esetben arra épült, hogy ő otthon elviselhetetlen elnyomás alatt él, és a felesége a gyerekek miatt nem foglalkozik vele. (Ezt konkrétan tudom, mert a dolgok kiderülése után egy-két hölggyel elbeszélgettem a szortimentből – itt egyébként tényleg beszélgetésre kell gondolni, nem arra, hogy a habzó szájú feleség szálanként kiszaggatta és a szélbe szórta [a hajukat], meg hasonlók.)

Ezzel a dumával viszont voltak apróbb problémák, amire az intelligensebb jelöltek azért elég hamar rájöttek, és eszük nélkül menekültek a férjem elől.

Alapból izgalmas kérdés lehetett volna pl. a szegény Elhanyagolt és Elnyomott Férj számára, hogy mégis hogy a ménkűbe ér rá erre az egészre, ha Bősz Asszony minden lépését árgus szemekkel figyeli. Az az igazság, hogy a Bősz Asszonynak ugyan feltűnt, hogy a férje állandóan ingerült, minden percben a telefonon lóg és gyakorlatilag csak aludni jár haza, de készséggel elfogadta azt a magyarázatot, hogy sok a munka. Miért ne fogadta volna? Bősz Asszony nagyon igyekezett nem nyaggatni a férjét, mert ezt mindig utálatos dolognak tartotta, és látott már egy-két halálba vegzált férfit (pl. a saját apját).

Ráadásul maga is dolgozott, pont azért, hogy véletlenül se érhesse a „lusta kitartott ribanc” vád, amit az Elnyomott Férj gyakran alkalmazott más nőkre a család környezetéből. (Meg azért is dolgozott, mert szeret dolgozni. Vannak ilyen címeres idióták a világban... Hozzá kell tenni, hogy Bősz Asszony otthon dolgozott, hogy a háztartást is vezethesse – Elhanyagolt Férj soha nem mulasztotta el keresetlen szavakkal méltatni azokat az eseteket, amikor pókhálót talált a karnison, vagy kevés/hideg/nem megfelelő ízű volt a vacsora.)

A másik ambivalens kérdés az elhidegülés lehetett volna, pláne a gyerekek miatti elhidegülés. Az Elhanyagolt Férjjel (aki legfiatalabb éveitől eltekintve otthon soha nem kezdeményezett) Bősz Asszony heti kétszer-háromszor lefeküdt, igyekezett mindenféle módon változatossá tenni a dolgot, ráadásul Bősz Asszony a közvélekedés szerint még csak nem is nézett ki rosszul (rendszeresen sportolt, egyáltalán nem hízott el, rendszeresen kapott kedves és/vagy lényegre törőbb ajánlatokat más férfiaktól, stb.)

Az Elhanyagolt Férj viszont ezekben az aktusokban úgy vett részt, mintha a fogát húznák, utána hosszasan és zajosan szájat öblített, mosakodott és morgott, majd egy szó nélkül hátat fordított és bealudt – illetve volt egy rendkívül zavarba ejtő fél éves időszak, mikor az amúgy kifogástalan fizikai teljesítményt nyújtó Elhanyagolt Férj könnyek közt impotenciára panaszkodott.

Bősz Asszony sokat gondolkodott a dolog okán, megvizsgálta saját testét, testszagát és egyebeit, és az eredmények ismeretében pláne nem értette az egészet. Végül maradt magával annyiban, hogy biztos a munkahelyi stressz lesz az, viszont a szex egyre mechanikusabbá és kellemetlenebbé vált számára. A három gyerekkel Elhanyagolt Férj egyáltalán nem foglalkozott, pedig gyereket igazság szerint ő szeretett volna (mint ahogy egyébként házasodni is), Bősz Asszonynak a dolog annak idején nem volt annyira sürgős. Elhanyagolt Férj már a családi élet hajnalán bejelentette, hogy ő aztán a szaros pelenkához nem fog hozzányúlni, a sírás idegesíti, éjjel pedig nem fog felkelni, mert másnap reggel munkába kell mennie. Bősz Asszony mindezt elfogadta. Néha Elhanyagolt Férj ugyan szóvá tette, hogy Bősz Asszony szándékosan magához édesgeti a gyerekeket, hogy ő apai kötelességeit ne teljesíthesse, de arra a kérdésre nem nagyon tudott válaszolni, hogyan szeretne a gyerekekkel kapcsolatot teremteni, ha fizikailag nem megy hozzájuk közel.

Elhanyagolt Férj reggelente ágyba kapta a kávét, hogy frissen-üdén mehessen munkába, amit soha nem köszönt meg, esténként a család próbált vele beszélgetni, amit sziporkázó némasággal, esetleg végtelenül szórakoztató kötekedéssel honorált. Bősz Asszony többször próbált vele beszélgetést kezdeményezni, amiből óriási sértődések lettek – ennél már csak abból lett nagyobb sértődés, mikor Bősz Asszony többet nem kezdeményezett beszélgetést. Jobb a békesség, gondolta Bősz (és nagyon hülye) Asszony. Különben is, minden férfinek megvannak a maga kis hülyeségei, kár lenne ilyen apróságokon feldúlni a családi harmóniát. Különben is, Elhanyagolt Férj mindenki szerint egy főnyeremény. Különben is, milyen szép pár vagytok együtt.

Aztán egy szép napon, (egy különösen nyomasztó féléves periódus után, melynek során Elhanyagolt Férj már annyit sem járt haza, mint előtte, az irodáját apránként berendezte lakásnak, begalériáztatta, kifestette stb. és az átlagosnál is többször utalt arra, hogy iszonyatos terhet ró rá az amúgy nem létező családi élete) Elhanyagolt Férj összepakolt. Bősz Asszony kérdésére, miszerint esetleg nő van-e a dologban, szörnyen megsértődve csak annyit felelt, hogy dehogyis, de neki elege van az elnyomó családból, itt az utolsó esély, hogy megtalálja a boldogságot, ő lerázza magról az igát, és különben is. Bősz Asszony felidézte a kapuzárási pánikról tanultakat, bölcsen bólogatott, és azt mondta, hogy rendben.

Elhanyagolt Férj a szennyesét mondjuk hazahordta mosni, mert mosógépet, ja azt még nem szerzett. Hétvégenként váratlan energiáktól duzzadva nekilátott a gyerekekkel foglalkozni. Minden héten egyszer vacsorázni hívta Bősz Asszonyt, nyájas volt és kedves, beszélgetett, humorizált, búcsúzáskor negédesen integetett, és bármikor készségesen átnyújtott egy-egy papírzsebkendőt, ha érzelmileg néha instabillá váló Bősz Asszony esetleg a könnyeit meg a taknyát akarta törölgetni. Aztán karácsonykor váratlanul hazaköltözött. Elhanyagolt Férjet innentől százszoros imádat vette körül, lám, elment megtalálni a boldogságot, lám, a boldogságot otthon találta meg. Hát Nem Gyönyörű. Ingerültnek mondjuk ingerült volt. Haza nem járt. A telefont mintha pillanatragasztóval rögzítették volna a kiskezébe. De otthon volt, legalábbis elméletben, megígérte, hogy változtat, pszichológushoz járt, ilyesmi.

Néhány nagyon furcsa és kellemetlen hónap után aztán elérkezett az a pont, mikor Bősz Asszony felszívta magát, elhatározta, hogy most az egyszer valóban bősz lesz, és egy szép reggelen belenézett Elhanyagolt Férj telefonjába. Ahol is rögtön az első üzenetet nem lehetett félreérteni. Elhanyagolt Férj épp külföldre indult, Bősz Asszony egy szó nélkül kivitte a reptérre, aztán hazament, Elhanyagolt Férj összes cuccát összepakolta, gyerekeknek elmagyarázta, hogy mostantól az átlagosnál is kevesebbet fogjuk látni apát, és a következő nap felhívta Elhanyagolt Férjet.

Több órás, éjszakába nyúló beszélgetések következtek, melyeket embertelen ordítozás tetőzött be, mikor Elhanyagolt Férj végül hazatért. Az ordítozás relatíve egyoldalú volt, mert Bősz Asszonyból kb. ekkor tört ki a húsz év alatt felhalmozódott idegállapot, Elhanyagolt Férj csak néhány mondatot fűzött hozzá a csevejhez. Ezekből annyi derült ki, hogy Elhanyagolt Férjet egy sátáni démon elcsábította, de ő a kezdeti lázas hevület után már hősiesen ellenállt, karácsonykor ugyebár már vége is volt a dolognak, és csak most, fél évvel később, az elutazás előtt közvetlenül jelentkezett újra Sátáni Démon valami olyan megható mesével, hogy szegény Elhanyagolt nem tudott ellenállni, és még egyszer utoljára, de már úgyis vége volt, és jaj mekkora megkönnyebbülés, végre az egész hátralévőt a családnak lehet szentelni, a bűnbocsánat szépségei. Satöbbi-satöbbi. Bősz Asszonnyal madarat lehetett fogatni, mert úgy érezte, hogy a férje húsz éve először mondott neki valamit őszintén.

Rosszul érezte. Bősz Asszonyt a történet bizonyos apróbb logikai hézagai, valamint baszott nagy fekete lyukai nem hagyták nyugodni, és nekilátott úgy istenigazából belenézni abba a bizonyos telefonba. A társkereső oldalak felfedezése még egészen enyhe volt a többihez képest: a plátói, viszont azóta is heti rendszerességű találkozgatás a 25 évvel azelőtti Feledhetetlen Szerelemmel, a nem kevésbé plátói, nyolc éve folyamatosan tartó térden állva könyörgés egy másik Gigászi Szerelemnek, a négy éve folytatott, szintén nem kevésbé plátói és nem kevésbé térdenállós könyörgés egy harmadik Felülmúlhatatlannak, soha be nem teljesedett, de legalább méregdrága randik egy igazi, pénzért dolgozó, de érzelmekre vágyó hivatásossal (miatta volt egyébként az impotencia-hiszti), és végül nyilván a hab a tortán: a Sátáni Démon, aki dehogyis tűnt el az életünkből karácsonykor, ehelyett heti kétszer kellett hozzá szexuális célzatú rapportra menni, a tőlünk két és fél órányira lévő otthonába, egészen a fél évvel későbbi lebukásig.

(Ugyanakkor kiderült, hogy a Sátáni Démonnal kapcsolatos szexuális tevékenységek messze nem voltak annyira sikeresek, mint az a felek részéről elvárható lett volna. Sátáni Démon erre nem volt hajlandó elfogadni azt a magyarázatot, hogy amikor levette a push-up melltartót, akkor sajnos a mellét is levette, amikor lemosta a sminkjét, akkor kiderült, hogy vagy tíz évvel idősebb a férjemnél, és amikor hosszabb időt töltöttek együtt, akkor a legfontosabb is kiderült: hogy ő a partnernek TÉNYLEG minden lépést szemmel tartja és bőségesen kommentálja. Ehelyett a férjemet pszichológushoz küldte (ennél a résznél már hisztérikusan röhögtem…), a férjem meg végre megtudta, milyen az, amikor elnyomnak valakit. Egy dolgot hittem el neki készségesen, főleg a Sátáni Démonnal való személyes találkozó után: hogy nagyon megkönnyebbült, mikor vége lett a dolognak.)

Következett néhány újabb, erős decibelszennyezéssel járó megbeszélés, melyek eredménye kivétel nélkül mindig az volt, hogy a férjem könnyes szemmel megbántódott, hogy őt miért nem lehet békén hagyni, mikor olyan cukin a családja mellett döntött, miért kéne neki szakítania a huszonöt évvel azelőtti szerelmével, amikor csak beszélget vele, miért ne nézhetne véresre verős pornót, hasonlók. Csak eltűnni nem volt hajlandó az életünkből, pedig erre akkor már többször felszólítottam.

Innentől jött az, hogy Bősz Asszony elhatározta, hogy most már leás a mélyére a dolgoknak. Ha már ennyi évet és energiát feccoltam ebbe az egészbe, tudni akartam, hogy pontosan mi ment mellé annyira ebben a házasságban, hogy már lassan olyanok vagyunk, mint az Esmeralda különkiadása. Párterápia következett, és hosszas, nagyon kellemetlen, de meglepően hasznos beszélgetések. Sok minden kiderült, nagyon nehezen, nagyon lassan, nagyon sok cirkusz árán.

A férjem apja egy szadista barom volt, aki saját nem kevésbé barom szülei, valamint a világ mint olyan elleni gyűlöletét abban élte ki, hogy rendszeresen verte a fiát. Az anyja egy ájtatos manó, aki olyan szinten van tele az Úrjézus minden vasárnaponkénti szeretetével, hogy szó nélkül elnézte a veréseket, viszont a védelemért hozzá rohanó fiát ellökdöste és gyengének nevezte, a kedves nagymamával karöltve. A családi megállapodás szerint minden nő kurva volt (nyilván Szent Anyuci kivételével). Kisfiunkacsaládszemefénye házimunkát soha nem végzett, mindenki és mindenek felett állt, – mikor épp nem verték vagy alázták. Szeretetet vagy megértést az otthon töltött évek alatt pontosan nulla mennyiségben kapott, vicceskedő beszólásokat, érett férfikorára is átnyúló heves lebaszásokat annál többet.

Az én anyám egy nem kevésbé szadista barom, aki a teljes családot évtizedeken át lelki terrorban tartotta, és kiváló hatékonysággal megtanította a gyerekeinek, hogy értéktelen hülyék, akiknek semmilyen sérelmüket nem érdemes szóvá tenni, mert az úgysem fog érdekelni senkit. A férjem nyűgös, rosszul nevelt, normális érzelmekre képtelen gyerek maradt egész életében, aki abban tudta kiélni magát, hogy az anyját kereste minden nőben, aztán iszonyúan csodálkozott, mikor megtalálta: az őt 25 évig felhőztető, füttyszóra azonnali szolgáltatásokat váró agyatlan, cinikus barátnőben (vállra borulás, sírás-picsogás, panaszkodás, folyamatosan lebegtetett, de természetesen soha meg nem valósult szex), a minden lépését ellenőrizni kívánó, levakarhatatlan, saját elcseszett életéért mindenkin bosszút álló vénasszonyban és, igen, sajnos bennem is, aki mindig bivalyerősnek akart látszani, és aki azt hitte, hogy az érzelmek és fájdalmak eltitkolása a tuti siker titka egy kapcsolatban.

Az az út, ami előttünk áll, hosszú, és még csak nem is biztos, hogy végig tudjuk járni. A férjem megtanulta (és a jelek szerint igen nagy örömmel tanulta meg), hogy a jó szex alapvető titka az ágyon kívül mutatott kedvesség és megértés, és az, hogy az ágyon belül nincs helye szégyellősségnek, bűntudatnak, pláne nincs helye a bosszúvágynak, hogy minden rajtunk esett sérelmet a partneren toroljunk meg, akár van hozzá köze, akár nincs. Én pedig megtanultam, hogy ha úgy érzem, hogy valami nem oké, akkor azonnal kell szólni, nem pedig várni, hogy majd jobbra fordulnak a dolgok. Nem feltétlenül jó, ha ilyen alapvetéseket negyvenen túl kell megtanulnunk, de jobb későn, mint soha. És ha azt dobja a gép, most már teljes nyugalommal kezdek egyedül is új életet. Ha ezt végig tudtam csinálni, akkor bármit.”