Denise Welch 51 éves brit színésznő meztelen fotóval ünnepelte meg, hogy elégedettebb a testével, mint tíz évvel korábban volt. A szintén 51 éves Sharon Stone egy magazin címlapján mutatta be gyanúsan feszes melleit, a 62 éves Susan Sarandon a pin-up lányok előtt tisztelgett egy szál boában, Kim Cattrall pedig pucéran próbált megmenteni egy festményt. A hazai hírességek véleménye megoszlik a témáról. Egyesek szerint csupán önigazolásból vetkőznek az ötvenes nők, mások szerint viszont arisztokratikus bája van az ilyen sorozatoknak.

Már többször is bebizonyosodott, hogy a hírességek körében a kor nem feltétlenül kizáró ok, ha egy kis magazinos vetkőzésről van szó. És itt most nem feltétlenül azokra a szupermodellekre gondolunk, akik a negyvenen kicsit innen vagy túl is elvállalnak egy-egy merészebb fotózást. Legutóbb egy 51 éves brit színésznő és televíziós műsorvezető, Denise Welch döntött úgy, hogy pucéran áll a kamerák elé. Welch, aki sokkal büszkébb testére most, mint tíz évvel ezelőtt volt, a Bella magazinban vállalt egy aktot. Igaz, a teste nem egészében látható az képen, ami kissé a Dove Pro-Age kampányfotóinak hangulatát és stílusát idézi.

"Ötvenegy évesen sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint negyvenévesen. Nemrég befejeztem a Waterloo Road forgatását, szóval most új fejezetet nyitok az életemben. Jól érzem magam a bőrömben. Szeretném ezt megünnepelni, és egyúttal be akarom bizonyítani a nőknek, hogy az ötödik X után sem kell feladni” – szögezte le Welch, aki 18 hónappal ezelőtt szintén meglehetősen merész volt, ugyanis a Loose Woman című műsorban felhúzta pólóját, hogy megmutassa mellét , pontosabban melltartóját a nézőknek.

Sajnálja a fiatal színésznőket

A kétgyermekes színésznőnek számos problémával kellett megküzdeni a magánéletében. Alkoholista volt, eluralkodott rajta a depresszió, és foglalkozása révén állandóan aggódott a súlya miatt. „Mindenféle aktuális és felkapott diétát kipróbáltam. Még a meglehetősen drasztikus, hétnapos böjtökkel is próbálkoztam, amik veszélyesek lehetnek. Azt hittem, hogy csodálatosan nézek ki, de amikor megnézem a régi fotókat, meg kell állapítanom, hogy sokat öregedtem a fogyókúra miatt. Most az ötvenes éveimben járok. Tisztában vagyok azzal, hogy idővel megváltozik az emberi szervezet anyagcseréje, és a bőr rugalmassága. Sajnálom azokat a fiatal színésznőket, akikre óriási nyomás nehezedik emiatt” – nyilatkozta a most 51 éves Welch. Bár most elégedett a külsejével, állítólag fontolóra vette, hogy kés alá fekszik. „A hónalj mellett található kis hájas rész kissé zavar. Ulrika Jonsson nemrég leszívatta onnan a felesleges zsírt. Talán én is elvégeztetem ezt a beavatkozást” – tette hozzá.

És még sokan mások

A szintén 51 éves Sharon Stone természetesen egy jóval merészebb pózban látható a Paris Match címlapján. Bár ő csak a felül semmit vállalta el, gyanúsan formás mellét szívesen megmutatta a nagyvilágnak. "Van egy kor, amikor meg kell tiltanunk magunknak egyes dolgokat, mint például hogy megmutassuk a testünket? Az élet fele, nem az élet vége! Ha valakit sokkolnak ezek a képek, akkor az a korról alkotott saját képének a reflexiója, úgyhogy önmagának kell feltennie a kérdést, hogy mi velük a gondja" – próbálta a fanyalgókba fojtani a szót a színésznő.

A Szex és New Yorkból ismert Kim Catrall kolléganőjével egy nemes cél érdekében döntött úgy, hogy nem csak a filmvásznon és a tévéképernyőn mutatja meg, hogy a kor nem számít. A BBC Culture Show című műsora ugyanis szerette volna megvásárolni Tiziano Diana és Akteon című festményét egy közgyűjtemény számára, és úgy döntöttek, hogy a kép fotóreprodukciójával gyűjtenek pénzt ehhez a feladathoz. A modern változatot Tom Hunter fotóművész jegyzi, és ő döntött úgy, hogy Diana istennő szerepére az 52 éves színésznőt kéri fel.

Bár a fent említett hírességek teljesítménye a korukat tekintve talán dicséretes a Photoshop áldásos hatása ellenére is, mind elbújhatnak Susan Sarandon mögött, aki 62 évesen egy igazi pin-up lányként pózolt Timothy White fotós kamerája előtt, és a kényes részeket csupán egy boa takarta. Amikor a fotózásáról kérdezték színésznőt, a döntésének személyes és szakmai háttere helyett inkább azt ecsetelte, hogy milyen nehéz feladat volt a megfelelő pózban maradni. „Emlékszem, hogy megpróbáltam a mellemet fedő boát a helyén tartani, közben fáztam, ahogy ott hevertem a padlón, a lábamat pedig nekitámasztottam valaminek, de ebben nem vagyok biztos. Ahogy kicsit meghajlítottam a hátam, máris meg kellett igazítani a hajamat és a boát körülötte” – nyilatkozta Sarandon, akinek pikáns fotója a Hollywood Pinups című könyvben látható viszont.

Megoszlanak a vélemények

A Fókusz című műsorban Sharon Stone vetkőzése után megkérdeztek több magyar hírességet is, hogy mit gondolnak azokról, akik az ötven felett vetkőznek. Sütő Enikő szerint a nők azért döntenek úgy, hogy többet mutatnak meg, mivel bizonyítani szeretnének maguknak és a külvilágnak. Ő egyébként soha nem mondana igent egy ilyen felkérésnek. Igaz, ez nem a korának köszönhető, hiszen korábban sem lett volna hajlandó ilyesmire. Ungár Anikó szintén nem adná be a derekát, ha az egyik férfimagazin felkeresné őt egy ilyen kéréssel. Szerinte egyébként nem korfüggő, hogy valaki le akar-e vetkőzni a kamerák előtt, hanem inkább az adott egyén hozzáállásának, személyiségének kérdése.

Melyik híresség tette jól, hogy ötven felett meztelenkedett?

Zalatnay Sarolta érthetően másként viszonyul ehhez a témához, hiszen ő azok közé tartozik, akik ötven felett, nem kis összegért rászánták magukat erre a lépésre. Szerinte egyébként most divat az ötödik X után vetkőzni, ami persze igencsak kétesélyes. Az RTL Klub a másik nem egyik képviselőjét is megszólaltatta az ügyben. Erdélyi „Superman” Zsolt reklámszakember szerint a sok fiatalon meztelenkedő híresség miatt van valami „arisztokratikus bája” annak, ha egy idősebb celeb vetkőzik. Hozzátette, azért egy bizonyos kor felett jobb, ha nem mutat meg mindent az alkalmi modell. Mint a fenti példák is mutatják, a legtöbb ötven feletti híresség tartja magát ehhez.