New York és London után most Milánó a soros a divathetek egymásutánjában. A britek váratlan húzásai által keltett megrökönyödésből még szinte fel sem ocsúdtunk, és máris jönnek az újabb meglepetések és botrányok az olasz divatfővárosból. Mozgalmas egy hét volt ez, elkészítettük a legérdekesebb mozzanatok összefoglalóját hat pontban és 17 képben. Heti trend.

Alexander McQueen

A múlt vasárnapi, alapvetően Amerikára koncentráló heti trendben már mutattunk egy brit tervezőt (tervezőpárt) az akkor éppen zajló londoni divathétről, de a legnagyobb sokkot végül mégsem ők szállították, hanem az a papírformának megfelelően már megint Alexander McQueen nevéhez fűződik. A leghírhedtebb brit márka tervezője, Sarah Burton ezúttal nem is annyira a ruhákkal nyűgözte le a közönséget, hanem inkább azzal, amit a fodrászoktól kért, vagy legalábbis megengedett nekik. A kerek gigakontyok a kissé félelmetes öltözékekre annyira ráerősítenek, hogy a modellek földre szállt űrlényeknek tűnnek. A képösszeállításban több fotó is van róluk, kattintson!

Vivienne Westwood

A másik nagy renitens brit tervező a 70 éves Vivienne Westwood. Legutóbbi férfikollekciójához például arcra fagyott műszakállal szerelte fel a modelljeit, így aztán a női bemutatótól is valami hasonló őrültséget lehetett várni. A megdöbbenést azonban ehelyett az okozta, hogy a kollekció teljesen mentes volt a trükköktől meg a szenzációhajhászástól. A ruhák persze westwoodosan színesek és kaotikusak, de az összhatás a punk nagymamájától kifejezetten asszonyosnak és hagyománytisztelőnek számít, miközben a tervezőnő arról panaszkodott nyilatkozataiban, hogy az emberek manapság nem öltöznek elég bevállalósan. Nahát.

Gucci

A hét elején aztán véget is ért a londoni divathét, majd elkezdődött a jelenleg is tartó milánói eseménysorozat. Innen a legvetkőzősebb bemutatóval kezdjük, már amennyire botránynak számít még egy mellvillantásokban gazdag kollekció (nem számít annak). A Gucci jelenlegi főtervezője, Frida Giannini azt mondta, hogy egy romantikus kollekciót szeretett volna készíteni, és a kilátszó cicik számából arra tudunk következtetni, hogy Giannininek egész hasonlók lehetnek az elképzelései a romantikáról, mint egy átlagos férfi velvetolvasónak.

Emporio Armani

A mellsejtetésnél sokkal kevésbé agyonhasznált trükk az ikermodellek bevetése. Az Emporio Armani bemutatóján egészen eredeti módon rengetegszer kettesével vonultak végig a modellek, persze összeöltöztetve. Közelebbről már nyilvánvaló, hogy nem igazi egypetéjű ikrekről van szó, de így talán még lenyűgözőbb, hogy milyen jól sikerült a párokat összeválogatni a kasztingon. Az üzenet mindenesetre nyilvánvaló: ősztől barátnőknek divat lesz egymással összeöltözni (nem csak szerelmeikkel).

Versace

A meztelenség mellett egy másik örök téma a divatvilágban a testsúly. Bár újabban a plus size modellek jöttek a divatba, a szintén meglehetősen filigrán testalkatú Donatella Versace úgy döntött, hogy köszöni, de ő marad a mínusznál. A vad, rockos beütésű kollekció bemutatását ezért olyan természetellenesen sovány modellekre bízta, akiken keresve sem találni egy nőiesen gömbölyded részletet. Válluk, könyökük, arcuk szögletes, a kiálló csontok mintha mindjárt kiszúrnák azt a szinte betegesen halvány, papírvékonynak tűnő bőrt. Nem csoda, hogy a tervezőnő lánya, Allegra Versace szintén anorexiás, illetve azt mondja, most már jobban van.

FEMEN

Önnek ki lett a heti kedvence?

Ha önt felháborítják azok a divatesemények, amik az anorexiát, vagy annak látszó állapotot próbálják meg szépnek beállítani, nincs egyedül. Önnel értenek együtt például a FEMEN folyton meztelenkedő aktivistái is, akik ezúttal fogták magukat, és valahogy beszüremkedtek Milánóban a Versace-bemutatóra, hogy az alultáplált modellek szépségideálként való sztárolása ellen tiltakozzanak. Ehhez persze letették a felsőjüket, valamint elővették melleiket és transzparenseiket, aminek nyomán a biztonsági őrök gyorsan ki is toloncolták őket, de azért annyira nem gyorsan, hogy egy pár fotó ne készült volna a ruhátlanul demonstrálókról. Ezek voltak tehát a divathétszezon elmúlt hét napjának legérdekesebb mozzanatai, nézze végig a képösszeállítást, aztán kattintson egyet a szavazógépen - önnek ki tetszett a legjobban?