Elszabadult kerék okozott balesetet a Hungaroringen
Nico Rosberg kocsijának kereke pattant le a boxutcában, egy szerelőt sebesített meg.
Nico Rosberg kocsijának kereke pattant le a boxutcában, egy szerelőt sebesített meg.
A gyerek fürdőzés közben merült el, közel egy órán át keresték.
A baleset egy építkezésen történt, két munkás épp egy gödörben dolgozott, amikor a föld megindult és derékig betemette őket.
Több mint egy órás keresés után sikerült rábukkanni annak a férfinak a holttestére, aki csütörtökön délután fulladt a Sió-csatornába Siófokon.
Senkinek sem esett baja, a darukezelő azonban sokkos állapotba került, így kórházba vitték.
Túl alacsonyan próbált leszállni a vitorlázórepülőgép világbajnokság egyik angol versenyzője, a pilóta karcolásokkal megúszta, a kamionsofőr életveszélyes állapotban van.
Az autóversenyző most a tavalyi balesetében őt segítő hungaroringes orvosoknak köszönte meg a segítséget.
Ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
Jessiah fejébe 5 centi mélyen állt bele egy tisztítógép kampó formájú alkatrésze, amire ráesett. Az óriási szerencse mellett a jelenlévő felnőttek higgadtságának köszönheti az életét.
A földről, ugrásokkal próbált felszállni siklóernyőjével az a férfi, aki kedden délután szenvedett súlyos balesetet Máriahalomnál. Három méterre sikerült elemelkednie, amikor lezuhant.
Az angol négyéves valószínűleg bújócskázás közben mászott be a ruhaszárító gépbe. Nem tudni, hogyan, de magára zárta, és mire megtalálták, már nem élt.
A másfél hónapos gyerek feltehetően az alámerítés folyamán fulladt meg. A moldovai pap elmenekült.
A balesetben egy ember meghalt, rajta kívül még hatan sérültek meg.
Nyitva hagyott családi házba surrant be egy hajléktalan Pécs-Vasason csütörtökön.
A helyszínt a badacsonylábihegyi és hegymagasi elágazó között teljes szélességében lezárták a helyszínelés és mentés idejére.
Eddig sem lehetett könnyű a Stohl lányoknak apjuk nőügyei és a kocsmai verekedés miatt, ám amióta a színész drogosan balesetet okozott, a Blikk szerint még rosszabb a helyzet.
Meghalt egy fürdőző szerda este Pest megyében, a ráckevei Duna-ágnál.
Az autóban egy 34 éves nő, és egyéves gyermeke utazott, mindkettőjüket kórházba vitték, állapotukról egyelőre nincs információ.
A 17 éves fiatal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengernél merészkedett a vízbe, úgy, hogy alig tudott úszni.
Az alig néhány napja az építkezésen dolgozó fiatalembert a többi munkás húzta ki a vízből.
Az életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni.
Ki kellett költöztetni a lakókat abból a mosonmagyaróvári épületből, ahol szerdán reggel robbanás történt egy lakásban. A robbanásban egy középkorú nő sérült meg súlyosan.
A 17 éves csengeri fiút, aki kedden kora délután merült el a Szamosban a település határában.
Stohl András balesetével kapcsolatban viccelődött Bagi Iván és Nacsa Olivér
Chrissie Steltznek egy sörétes puska tüntette el az arca kétharmadát, 11 évvel később önzetlen orvosok munkájának köszönhetően visszakapta.
A mentősök próbálták a férfi állapotát stabilizálni, amíg kollégáik a helyszínre érnek, de a középkorú motoros belehalt sérüléseibe.
Az énekesnő egy nappal azután, hogy a közönség közé zuhanva csúnyán megzúzta magát, ismét színpadra állt.
A baleset a 47-es kilométernél történt, az autópályán egyelőre teljes az útzár, kerülni Újhartyánon keresztül lehet.
149 baleset történt az utakon, ebből 5 volt halálos - vonta le a szombati nap mérlegét az Országos Rendőr-főkapitányság.
A banális baleset miatt a női világelső teniszezőnek ki kell hagynia a következő pár WTA-versenyt, és az is bizonytalanná vált, ott lesz-e a US Openen.
Az Aerosmith zenekar gitárosát, Joe Perryt csütörtökön kórházba kellett szállítani, miután megsérült egy balesetben
Személyautóval ütközött egy vonat a Vas megyei Lukácsháza mellett pénteken.
Közösen indítanak pert a philadelphiai hajóbaleset magyar túlélőinek szülei a hajón tartózkodó többi utassal.
A kezelő megpróbált elugrani, ám ez nem sikerült neki időben és a feldőlő jármű alá került.
A II. Rákóczi Ferenc úton tartott Szigetszentmiklós felé egy motoros, amikor - eddig nem tudni hogyan - összeütközött egy személyautóval.
Teljes szélességében lezárták az M0-ás körgyűrűt az M5-ös lehajtójának közelében egy baleset miatt csütörtök délelőtt.
Stohl András Bordás őrnagyát az új évad első részében gyilkolják meg.
Kis híján leskalpolta egy kisáruszállító sofőrjét egy kisteherautó szerdán délután Fejér megyében.
A német alaposságnak köszönhetően gyorsan gyógyul a U2 énekese.
Hétfőn délelőtt kezdték menteni azt a kamiont, amelyik még pénteken szenvedett balesetet az M3-as autópálya 41-es kilométerénél.
A színész után kapkodnak a rendezők, az elmúlt harminc napban közel egymilliót keresett, állítja a Bors. A Blikk szerint viszont ennek se tud örülni, csak marja magát, és úgy jár-kel,mint egy élőhalott.
Martonvásárnál két autó ütközött, sérült nincs, de csak egy sáv járható.
A Szabadság úti családi ház kertjében az idős nő kerti munkák végzése közben a létráról lezuhant, rá az alatta lévő vaskerítésre, amelynek a vége átszúrta a lábát a bokájánál.
Az elsődleges információk szerint a férfi a traktor alá szorult, majd belefulladt az árokban lévő vízbe.
Az épületben egy 11 fiatalból álló társaság bulizott, egyikük bennégett.
„Rémisztő volt látni. Minden olyan gyorsan történt, a taxi a semmiből került elő” – nyilatkozta egy szemtanú.
A baleset nem sokkal fél négy előtt, a Nagykanizsa felé vezető oldalon történt, a balatonfenyvesi felhajtó után.
A Delaware folyón kigyulladt és elsüllyedt kétéltű utasai közt volt a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium 15 diákja, ketten még nem kerültek elő.
A Bors információi szerint csupán perceken múlott, hogy a hétfőn lezuhant kisrepülőn nem utazott a 2008-as Miss Hungary győztese, Polgár Ildikó.
Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor egy kamion és egy autó karambolozott szerda hajnalban az M1-es autópályán, Fejér megyében
Szobi Balázs mellett utazott az Oxxo Racing Team sajtófőnöke és a Monster Energy Drink fotósa.
A baleset az Üllői út és Petőfi utca kereszteződésében történt.
Hárman meghaltak, amikor lezuhant egy motoros kisrepülőgép Budapesten, a III. kerületben, hétfőn este.
A kocsi vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött és a villamosmegállóba hajtott.
A tűzoltók még oltják a tüzet, a mentősök is kivonultak, személyi sérülésről egyelőre nincs információ.
A Blikk információi szerint minden jel arra mutat, hogy maradandó sérülései lesznek Stohl András áldozatának. Kaincz Pál állapota ugyanis nem javul, vagy legalábbis nagyon lassan
A vízbe borult és eltűnt egy kenus a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigetnél szombaton este.
Egy ember meghalt, öten megsérültek péntek délután az 5-ös főúton Pest megyében, Dabas és Alsónémedi között.