Íme az első képek Beyoncé gyerekéről
Beyoncé irigylésre méltóan kisimultan ölelgeti lányát a szülés utáni napokban, órákban: szépen besütott hajjal, rút kórházi köpeny helyett fekete felsőben, és lánya nevéhez igazított, kék lakkal körmein.
Beyoncé irigylésre méltóan kisimultan ölelgeti lányát a szülés utáni napokban, órákban: szépen besütott hajjal, rút kórházi köpeny helyett fekete felsőben, és lánya nevéhez igazított, kék lakkal körmein.
Az emlékművet a tervek szerint az énekesnő születésnapján adják majd át.
A talk show királynő lett Blue Ivy Carter keresztanyja, a keresztapa Jay-Z egyik haverja.
Nem csak jó pénzt kapnak a képekért, de legalább a lesifotósok is békén hagyják őket.
Az nem bántja az énekesnőt, hogy más miatta nem látogathatta frissen szült feleségét.
Beyoncé 25 éves húgát, a korábban énekléssel próbálkozó Solange Knowlest a Next Model Management szerződtette.
Az énekesnő és lánya, Ivy Blue Carter már hazamehettek. És ez még semmi.
Az énekesnő első gyereke szüléséhez kibérelte egy New York-i kórház egyik emeletét. Valahol ott volt a férje is.
Blue Ivy Carter tényleg világra jött, a celebvilág folyamatosan gratulál.
Hivatalosan még nem erősítették meg, hogy valóban megszületett a kis Tiana May Carter.
Az énekesnő előző klipjének felvételekor már hat hónapos terhes volt, egy New York-i kórház már egy fél emeletet lefoglalt a nyugodt szülés érdekében.
Két elszigetelt, de hasonló eset videón, plusz egy harmadik, ami nem is hasonló. Férfiak viccelnek és/vagy jól próbálnak kinézni, miközben Beyoncéra és Mariah Carey-re tátognak, vagy csak modellek.
Az énekesnő első gyerekét várja – lánya lesz –, ő ennek számlájára írja, hogy bármit eszik, paradicsomszószt fogyaszt hozzá.
A lapostól a fokhagymán át a nagyon nagyig összeállítottunk néhány kategóriát, válasszon közülük kedvencet!
Egy sokablakú lakásban ugrál, katonai jellegű sapkában és tornadresszben.
Az énekesnő publicistája, Yvette Noel-Schure válaszolt az ABCNews-on keresztül azokra a pletykákra, melyek szerint Beyoncé műhassal promózná terhességét.
Egy ausztrál tévéműsorban szerepelt, a kamerák pedig megörökítették, ahogy leül. A hasa teljesen kilapult, és most nem tudjuk, kamu-e.
A 60-as évek stílusában forgatott videó előzetesében csak egyszer fordul oldalra az énekesnő, hasát simogatva.
Jó, illat az, mert egy parfümről van szó, de nagyon nem bírja. Mert most mindent erősebben érez.
Na nem a terhességtől, hanem mert csinált egyet. Jól jön a lóvé, mert jön a gyerek.
A 30 éves énekesnő nagyon élvezi a terhességet, főleg most, hogy már nem kell titkolnia, hogy gyereket vár.
Dietetikust fogadott, és egy vagyon költ mindenféle testápolókra.
A Blondie 66 éves frontnője Beyoncé celebségét, slágereit és csillogó fellépéseit irigyli.
Britney Spears csinosan, Beyoncé terhesen, Nicki Minaj egy egész játékboltot maga előtt görgetve érkezett az MTV gálára.
Az énekesnő arról beszélt a PrideSource című lapnak, hogy mindig voltak meleg barátai.
A szám egyébként Major Lazer egy tavalyi slágere, Beyoncé gyakorlatilag csak ráénekelt.
A fotósokat feldühítette, hogy az énekesnő bénán totyogott túl szűk estélyijében.
Az Egyesült Államok elnökének neje egy washingtoni iskolában mozgott együtt a suli diákjaival.
Az énekesnő Los Angelesben forgatja legújabb klipjét, melynek felvételéhez 200 afroamerikai férfira van szüksége.