Brittany Murphy havonta több száz tablettát szedett
Kétszáznál sosem vett kevesebbet, de volt, hogy 400 tablettát is megevett egy hónapban.
Kétszáznál sosem vett kevesebbet, de volt, hogy 400 tablettát is megevett egy hónapban.
A színészt egy óra múlva ki is engedték, ügynöke szerint csak félreértés volt az egész.
A tüdőgyulladásban és vashiányos vérszegénységben szenvedő színésznő állapota kezelhető lett volna, ha valaki időben kórházba viszi.
Ronnie Wood rehabra ment, hogy lejöjjön az alkoholról, naponta gyógyszerezi magát.
Az énekes szervezete 42 évesen olyan volt, mint egy öregemberé. Életét nagyjából tíz betegség keserítette meg egyszerre, ráadásul még gyógyszerfüggő is volt.
Az Aerosmith 61 éves frontembere szerint az elmúlt tíz évben szerzett koncertsérülések indokolták a fájdalomcsillapító használatot, de az utóbbi időben kicsúszott a kezéből az irányítás.
Túladagolta magának az altatót, amik mint most kiderült inkább homeopátiás szerek voltak.
Úgy tudni, hetedikes diákokról van szó, akik ki akarták próbálni, milyen nyugtatóra energiaitalt inni.
Fiatalabb bőrt és kevesebb ráncot ígér egy londoni orvos, aki páciensei arcába saját vérüket fecskendezi be, vitaminokkal dúsítva.
A törvényszéki halottkém szerint Adam Goldstein véletlen túladagolás következtében fellépő akut mérgezés ádozata lett.
A fülgyulladásra szedett antibiotikum és az ivás ellen szedett gyógyszer kombója ütötte ki. Legalább is azt állítja.
A dj tavalyi repülőbalesete óta szedett nyugtatókat, mivel rettegett a repüléstől. Ezek a gyógyszerek azonban exdrogosoknál - Goldstein állítólag tíz éve tiszta volt - könnyen vezethetnek visszaeséshez.
Michael Jackson orvosának az ügyvédje szerint a rendőrök az emberölés vádjára kerestek bizonyítékot, amikor a houstoni klinikán a kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) emberei razziát rendeztek.
A boncolási jegyzőkönyvből már korábban kiderült, hogy Michael Jackson gyógyszerfüggősége miatt halt meg, de a TMZ szerint a zenész már 2002-ben is komoly problémákkal kűzdött.
Az énekes állítólag sorra nyeli le a tablettákat elalvás előtt, ugyanis hektikus időbeosztása és szorongása miatt nehezére esik álomra hajtani a fejét.
Bár Paula Abdul nemrég ismételten kijelentette, hogy a drog- vagy alkoholfüggőségéről szóló pletykákból egyetlen szó sem igaz, most bevallotta, hogy rászokott a fájdalomcsillapítókra, és akár meg is halhatott volna.
A Jackass hivatásos elmebetegét, akit egyébként Stephen Glovernek hívnak, 2008-ban kötelezte bírósági ítélet rehabra, aminek múlt hónapban ünnepelte egyéves évfordulóját.
Óvadék ellenében szabadon engedtek kedden egy nigériai bíróságon három férfit, akiket azzal vádolnak, hogy hamisított gyógyszert készítettek, ami összesen 84 gyerek halálát okozta.
A digitalspy.co információi szerint újra fogják vizsgálni Anna Nicole Smith halálának körülményeit, miután egy ügyvédet és két doktort is azzal vádolnak, hogy tiltott gyógyszerekkel látták el a topmodellt.