Elnézte az emeletet, megverte a másik szállóvendéget
A Győrben vendégeskedő részeg cseh férfi azt hitte, valaki elfoglalta a szobáját.
A Győrben vendégeskedő részeg cseh férfi azt hitte, valaki elfoglalta a szobáját.
A megyei rendőr-főkapitányság az elkövetőt őrizetbe vette és előterjesztést tesz előzetes letartóztatására.
Tizenhárman sérültek meg, amikor letért az M1-es autópályáról és patakba hajtott egy busz Győr közelében pénteken hajnalban.
A 33 éves férfi azonnal életét vesztette, amikor Győr és Abda között, a 85-ös út vasúti aluljárójában elgázolta a szerelvény.
A győri Vadkan presszó tulaja tavaly áprilisban puskájával lelőtte két haragosát, de mindezt önvédelemként tálalta a tárgyaláson.
A barátnőjét megfojtó férfit elsőfokon 12 év börtönre ítélte a Győri Törvényszék.
Három embert szállítottak kórházba, egy család lett rosszul.
Négyen sérültek meg, amikor a jármű egy személygépkocsival ütközött az M1-es autópályán.
A 90 éves asszonyt többször próbálták újraéleszteni.
Múlt szombaton egy győri hajléktalan annak lakásában szurkált agyon egy nyugdíjast.
A két férfi együtt ivott, vitába keveredtek, és a gyilkos kicsavarta áldozata kezéből a konyhakést, amellyel szalonnázni készült.
Megöltek egy férfit Győrben, a rendőrök egy napon belül elfogták a gyanúsítottat – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
Csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak Győr-Moson-Sopron megyében.
A lány 21 éves barátját kórházban ápolják.
A férfi egyik vitapartnerét évekkel ezelőtt megszurkálta, míg egy másikat fojtogatott.
Azért ölte meg a 23 éves nőt, mert megszakította vele a kapcsolatot, miután elszórták a pénzét.
A férfit október utolsó napján tett bejelentést, hogy holtan találta 23 éves menyasszonyát.
Pér külterületén felborult egy kamion, rakománya pedig szétszóródott az úton.
Emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség, mert egy 21 éves férfit győri albérleti lakásában holtan találtak.
Felrobbant egy kályha egy győri családi házban, egy embert a mentők kórházba szállítottak, egy elhelyezéséről pedig a polgári védelem gondoskodott.
A kamion vezetőjét most vágják ki a roncsból, a busz utasai az elsődleges információk szerint nem sérültek meg.
A győri diáklány különös módját választotta, hogy leplezze hol és mivel töltött két órát.
Alig fél óra alatt elfogtak a rendőrök egy férfit, aki egy idős nőt próbált meg kirabolni Győr belvárosában.
A férfi a kotrógép szállítószalagjára zuhant, és a gép összezúzta.
Gyorshajtás miatt történhetett a baleset, amiben hárman sérültek meg súlyosan.
A román állampolgárok minden előzmény nélkül megtámadtak, megrugdostak, ököllel ütöttek három, hazafelé tartó helyi fiatalt.
Többek közt négy afgán fiatalt kaptak el a rendőrök, a szentesi gyermekotthonból szöktek meg.
A 41 éves, pécsi születésű férfi tagadja a gyilkosságot.
A rendőrség mihamarabb szeretné meghallgatni a fővárosi férfit, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
A mintegy háromezer négyzetméteres csarnoknak már csak alig a harmadában vannak gyapjúbálák, miután a tűzoltók délelőtt óta hordják ki őket, nehogy lángra kapjanak.
Fegyverrel rabolta ki ismeretlen tettes szombaton a győri belvárosban lévő Ciklámen Tourist pénzváltót.
A Győri Városi Bíróság indoka, hogy fennáll többek közt a tanúk befolyásolásának, bizonyítási eszközök megsemmisítésének veszélye.