Joseph Fiennes nem talál nevet gyerekének
A színésznek a múlt héten született lánya, de nem tudnak neki nevet adni.
A színésznek a múlt héten született lánya, de nem tudnak neki nevet adni.
Az ismert pornós korábban már egyszer elvetélt.
Az 55 éves színész felesége, Christine Baumgartner júniusban életet ad Costner hetedik gyermekének.
Mindketten mást akartak, ezért ment tönkre a házasságuk.
A sztárszakács Twitter-oldalán jelentette be, hogy ismét apa lesz, aminek természetesen nagyon örül.
A Hollyscoop információi szerint március harmadikán megszületett a Grace klinika című sorozat saját szexvideóval is rendelkező színészének lánya.
Bár már januárban közölte, kíváncsi futó kapcsolatából született lányára, a találkozásra csak most szánta rá magát.
A színésznő nem állna meg két lánynál, de nem tudja, ebben a korban sikerülhet-e még önerőből a család gyarapítása.
Katie Price-t azért kritizálták, mert műszempillát ragasztott kétéves lányára.
Az egyelőre nem tudni, hogy a kicsi állapota mennyire súlyos.
Az illetékes gyámhivatal már korábban ideiglenesen állami gondozásba vette őket.
Kinizsi Hanni 52 centiméterrel és 3200 grammal jött a világra, születésénél édesapja is jelen volt.
Az Associated Press információi szerint az énekesnő minap beugrott az Egyesült Államok elnökéhez, akivel az ország gyermekvédelmi politikájáról beszélt.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint egy újpesti általános iskolánál védelmi pénzt követelt egy gyerektől.
Újabb sajtóközlemény csalt vigyort az arcunkra Ivan és Medveczky Ilona dugványozós-tésztaszűrős jelenete és Király Viktor hülyébbnél hülyébb képei után.
Egy felnőttet súlyos állapotban, míg a többieket könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.
Romantikázni pedig Las Vegasba járnak.
Budai Zsuzsa öt éven belül semmiképpen nem szeretne gyermeket vállalni, de harmincadik születésnapja előtt azért szívesen világra hozná első gyermekét.Dammak Jázmin szintén a kerek évforduló előtt szeretne anya lenni.
Katie Price pár hete ment férjhez a ketrecharcos Alex Reidhez, és már alig várják, hogy közös gyerekük szülessen.
A reptéren a biztonsági szolgálat arra kérte a szülőket, vegyék le a kisfiú lábmerevítőét, mivel becsipogott miatta a fémdektektor.
Courteney Cox-Arquette szerint a lányából színésznő lesz, legalábbis az ötéves Coco mostanában folyamatosan szerepelni akar.
A Barátok közt sorozat két szereplője második gyerekének érkezésére készül, és a tervek szerint ezúttal is apás szülés lesz.
A műsorvezető még két gyereket szeretne fia, Dávid Ruben azaz Mókusnudli mellé.
A színésznő a Marie Claire magazin ausztrál kiadásának elmondta, hogy Brad Pitt előtt soha nem akart vérszerinti gyermeket, igaz, az örökbefogadás gondolata mindig is közel állt hozzá.
Immár negyedszer lett apa Boris Becker, miután második felesége egy londoni kórházban életet adott egy kisfiúnak, Amadeus Benedict Edley Luis-nak - számolt be róla a német sajtó csütörtökön.
A kétgyermekes híresség és kedvese, Joel Madden kedden átadta azt a játszóteret, amit saját alapítványuk, a Richie-Madden Children's Foundation a pénzéből építettek fel Los Angeles egyik szegény kerületében.
A 41 éves kanadai énekesnő már korábban is mesélt arról, hogy szívesen szülne még egy gyermeket kilencéves fia mellé, de eddig nem teljesült a kívánsága, hiába tett meg mindent az ügy érdekében.
A hegedűművész neje harmadik gyermeküket várja - hangzott el az RTL Klub Reflektor című műsorában.
Courteney Cox férje Bonnie Hunt műsorában mesélt arról, hogy talán az adoptációt választják, de ez még egyáltalán nem biztos.
Majd nagyobb lagzit is csapnak, csak még nem lehet, mivel alig száradt meg a válásról szóló papíron a tinta.
A Grace klinika doktornőjének férjéről kiderült, imádja bébi kislányukat a saját cuccaihoz hasonló bébiruhákba öltöztetni.
A 42 éves riksás fogyatékos feleségére nem bízhatja fiát, a lánccal pedig a gyerekrablók ellen védekezik.
A rendőrség nyomozza, ki lehet annak a kisfiúnak az édesapja, akit egy kilencéves lány hozott a világra január végén. Kínában kiskorúakkal szexelni nemi erőszaknak számít és börtönbüntetést von maga után.
Sarka Kata a Hal a tortán felvételén elmondta, férjével Hajdú Péterrel addig meg sem állnak, míg nem születik egy fiuk.
A színésznő a negyedik hónapban van, és a dán-ír fotóriportertől születendő gyermeke kisfiú lesz.
A színész barátnője a szülés után szexszabadságot kért, hogy regenerálódhasson a teste.
A 40 éves énekesnő férje elmondta, már tervezik a családalapítást, de előtte még dolgoznak egy keveset.
Matthew McConaughey és Camilla Alves második gyereke január harmadikán született, és a színész közleménye szerint azért választották a Vida nevet, mert ez portugálul az életet jelenti.
Robert Downey Jr. nem akar komolyabb szerepeket, tökéletesen megfelel neki az akcióhős karakter.
A kutya a combját marta meg, a kislányt kórházba vitték.
A színész füldugóval alszik, hogy a nemrég született kislánya sírására véletlenül se ébredjen fel éjszaka.
Nem félti a gyerekeit Hollywoodtól, mert szerinte tudják kezelni a helyzetet.
A színésznő az Access Hollywoodnak adott interjújában kifejtette, hogy szívesen befogadna otthonába olyan gyereket vagy testvérpárt.
Kiengedték pénteken a kórházból azt a kétéves brazil kisfiút, akibe nevelőapja összesen 32 varrótűt szúrt egy fekete mágiás szertartáson.
Affleck nagyon szeretne egy harmadik gyereket, lehetőleg fiút, de Garner nem akarja ismét elrontani az alakját.
Két gyerek meghalt, egy másik életveszélyesen megsérült, amikor apjuk nem adta meg az elsőbbséget egy másik autónak.
A már barna playmate megbékélt azzal, hogy nem fog nagyon korán gyereket szülni. Szerencsére van mivel lefoglalnia magát, szépségversenyt szervez Pécsnek.
Bár felesége legszívesebben megállna a pár napja született gyermeküknél, a színész nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy esetleg még tovább bővítik a családot.
Beckham naponta 10-15 alkalommal beszélget a családjával.
A modell melleinél az elsőbbséget egyelőre gyereke élvezheti.
Egy 14 éves sorozatrablót fogtak el a rendőrök Debrecenben. A fiú késsel arra kényszerítette a kiszemelt gyerekeket, hogy pénzüket és mobiltelefonjaikat adják át neki.
Kovalcsik Ildikó, ismertebb nevén Lilu augusztusban adott életet első gyermekének, Árva Dávidnak, akire annyira büszke, hogy öt hónap után meg is mutatta őt az általa választott lapoknak.