Iskolai lövöldözés Németországban - keresik az elkövetőt
A 14 éves fiú állítólag apja két fegyverét vitte magával az iskolába. Órák óta senki sem látta.
A 14 éves fiú állítólag apja két fegyverét vitte magával az iskolába. Órák óta senki sem látta.
A szülők kiborultak, hogy a gyerekük arcát egy mosolygós fejjel takarták le. Új osztálykép készül.
A pennsylvaniai tanárnőt nemi erőszakkal vádolják, a diák 15 éves volt, a kapcsolatukat elvileg akkor kezdték, amikor a tanárnő már felmondott az iskolában.
Egy végzős diák kényszerített közösülésre egy nála fiatalabb lányt.
Az amerikai tanárnőnek társa is volt, de a másik pedagógus bűnsegédlettel megúszta, mert ő csak a 16 éven felüli diákjaival szexelt.
Hajdú Péter felesége implantátumainak cseréje miatt nem ment el vizsgázni a TV2 Akadémiára, bár felsorolta indokként a kirándulásokat is.
Sasha Laxton legózik és Barbie-zik, rózsaszín és kék ruhákat is hord, és nem érdeklik a nemek. Csak azért tudja, hogy fiú, mert az iskolában muszáj volt megmondani.
Egyik modellként dolgozó, 30 éves celebnőnk posztolt magáról Facebookjára a sok fehérneműs kép közé egy kisiskolás fotót: vajon ki?
Azzal vádolnak hét fiatalt Chicagóban, hogy különös kegyetlenséggel megverték és kirabolták egyik iskolatársukat.
Legalább tizenegy ember, köztük két gyermek halt meg, amikor egy kisrepülőgép iskolaépületbe csapódott a Fülöp-szigeteki főváros közelében.
Az iskolában arra tanítják a diákokat, hogy minél jobb szeretők legyenek. A tanrendben vannak szexpózok, kényeztető technikák és anatómiai ismeretek is. 16 év a felvételi határ.
A 13 éves általános iskolás valószínűleg nem gondolta, mekkora bűnt követett el egy ártatlan finggal. A rendőrök vitték javító intézetbe.
Rádőlt a szekrény hét diákra szerdán egy kőbányai iskolában, az elsődleges információk szerint egy gyerek súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült - közölte Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
De Middleton olyan cuki volt, hogy mindig barátnőjét szidták le helyette.
Sasha Grey csak a szexfilmezéstől vonult vissza, de szerepelni - ezek szerint - szeret.
A Vâlcea megyei călimăneşti-i iskolaközpontban kártyajátékkal ütötték el az időt a tizedikes tanulók, amikor sor kerül a vetkőzésre az ebédlőben, ahol az órát tartották.
A férfi azt állítja, a démonok miatt tette.
Középiskolás lányok szeme láttára vette elő a farkát, majd önkielégítésbe kezdett.
A mai napig nem vette fel a kapcsolatot az iskola annak a fiúnak a szüleivel, aki a múlt héten esett ki az intézmény második emeletéről.
A lágymányosi iskola 16 éves tanulója megijedt, hogy füves cigije miatt a gyámügyhöz fordulnak. Az ablakon át próbált szökni, de lezuhant.
A 14 éves fiú arra biztatott mindenkit, hogy vállalja fel a szexualitását, de végül győzött a gyűlölködő tömeg.
Általános iskola első osztályát kezdi meg a bácsi, aki soha nem járt iskolába.
A tv2 műsorvezetője nem öltözött ki különösebben, de baseballsapkáját most sem vette le.
Azért lesz magántanuló, hogy valóra válthassa álmait.
Az anyja kiveszi a suliból a Friday énekesnőjét, aki mostantól magántanuló lesz.
A család nem akarja, hogy "nyilvánosan parádézzon", miközben mindenki a szeretteit érintő botrányról suttog.