Szűk egy hét múlva koncertezik Seal Pécsett
Július 13-án Pécsett ad koncertet Seal, a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó.
Július 13-án Pécsett ad koncertet Seal, a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó.
Leszakadt egy ház fából készült terasza szombaton délután Pécsett, a Csárda utcában
A férfit sem a szag, sem a látvány nem zavarta: nyolc hónapig a halott nagymama mellől nézte a tévét.
A járműben három középkorú pécsi férfi utazott, a gyorsteszt mindegyikük szervezetében kimutatta, hogy kábítószert fogyasztottak.
A két férfi tavaly elrabolt egy gyámság alatt álló férfit, rabszolgatként tartották, majd családjának felajánlották, hogy 300 ezer forintért cserébe visszaadják.
A több mint 500 éves műemlék-épület egyik bástyája vált el a főépületől.
A nőt sokkos, életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték, jelenleg az intenzív osztályon ápolják, állapota stabil.
Előbb megkéselte feleségét, majd gyutacsot helyezett a szájába, és felrobbantotta magát egy pécsi férfi. A lakásban tartózkodott a házaspár tízéves lánya, neki nem esett baja. A nőt életveszélyes állapotban kórházba szállították.
Gyalogost gázoltak Pécsett azon az útszakaszon, ahol korábban egy idős nő és unokája halt meg egy autós figyelmetlensége miatt
A támadók ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.
A telefonját nézte, közben elsodort két gyalogost egy figyelmetlen autós Pécsett a Mohácsi úton szerdán.
Már csak néhány napig tartják megfigyelés alatt a pécsi lövöldözőt - értesült a Népszava a volt gyógyszerészhallgató ügyvédjétől, aki hozzátette: pár héten belül számítanak az igazságügyi elmeorvosi szakvéleményre.
A rendőrök kedd éjjel szereztek tudomást az esetről, majd azonnal helyszíni szemlét folytattak és megkezdték mindazok felkutatását és meghallgatását, akik kapcsolatban voltak az áldozattal.
A félautomata újraélesztő berendezéssel megmenthetők azok, akiknek hirtelen leáll a szívük.
A férfi drogot fogyasztott, nem tudták lenyugtatni, ezért kórházba szállították.
Több szobát is átvizsgáltak, de csak marihuánát találtak a szemfüles rendőrök.
A már barna playmate megbékélt azzal, hogy nem fog nagyon korán gyereket szülni. Szerencsére van mivel lefoglalnia magát, szépségversenyt szervez Pécsnek.
Sting lehet Pécs egyik sztárvendége, miután a Pécs 2010 Menedzsmentközpont közvetve megkereste az énekest.
A fiatalember azért tagadta meg a vallomást, hogy új, második ügyvédjének legyen ideje megismerni az ügyét.
Biztonsági kamerák rögzítették annak az eseménysornak egyes részleteit, melyek lövöldözéssel és egy ember halálával, valamint három ember súlyos sérülésével végződtek a pécsi egyetem biofizikai intézetében csütörtökön.
Szombaton délelőtt fél tízkor dönt a Pécsi Városi Bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e azt a 19 éves fiatalembert, akit csütörtökön lövöldözött a pécsi egyetemen.
Megtagadta a vallomást a fiatalember, aki négy embert lőtt meg csütörtökön, a Pécsi Tudományegyetemen
Este fél nyolc körül végeztek az orvosok a pécsi lövöldözésben legsúlyosabban megsérült fiatalember műtétjével.
Volt fegyvertartási engedélye az ámokfutó fiatalembernek, aki csütörtökön, a Pécsi Tudományegyetemen megsebesített négy embert, akik közül az egyik meg is halt.
Egy fiatal férfi az áldozata a Pécsen történt csütörtöki lövöldözésnek.
A verekedés után az autó elé kilépő férfit cserbenhagyta a sofőr.
Kapával és kaszával akart egymásnak esni két szomszédos család Pécsett hétfő délután.
A gazda este ért haza, az a kép fogadta, hogy a kutyája a testrészekkel játszik.
Azt nem tudni, hogy ki és miért lőtt rá a férfira, a rendőrség egyelőre nem ad részletesebb tájékoztatást. Az ügyben emberölési kísérlet miatt indult eljárás.