Minnie Driver Oscar-díjat akar
Elég fura nyilatkozatot adott, még az is lehet, hogy lopni akar egyet.
Elég fura nyilatkozatot adott, még az is lehet, hogy lopni akar egyet.
A minap esedékes kontrollvizsgálaton kiderült, hogy további két hétig egészen biztosan nem léphet színpadra Kern András.
A nemzet színésze úgy érzi, az élete gyakorlatilag elmúlt.
Éjjel kettőtől várja a kérdéseket, úgyhogy korán kell kelni, de nyilván megéri.
Egyik legjobb barátja volt a nemrég elhunyt színművész. Mellette mondta ki az utolsó szót a színpadon.
A föld legszexisebb férfija és egy volt popsztár is vetkőzött idén a vásznon. Nézegesse a legjobbakat!
Az Így jártam anyátokkal színésznője amúgy is terhes nőt alakít a közeljövőben.
Kamarás Iván nem akarja magát kizsákmányolni művészileg, ezért Los Angelesbe emigrált. A gyerekeit ritkán látja élőben, de az interneten tartja velük a kapcsolatot.
A színész nem tudja alátámasztani feltevését, elég annyi, hogy ő csak ezt tudja elképzelni egy 2007-es üggyel kapcsolatban.
A 76 éves színésznő hosszúra nyúlt karrierje alatt sem lett biztos benne, hogy jól végzi a dolgát, de ettől függetlenül soha nem akar visszavonulni.
Akár ez is lehetne a színész következő filmjének előzetese. Gosling, a néma levente.
A léleknek vers, az embereknek stílus kellene, és ő nem fogja senkinek eladni apróért az életét. Az arisztokratikus színjátszást még tanulja, mert ő amolyan bunkó gyereknek indult.
Egy év alatt 8,5 milliárd forintnyi dollárt keresett. Hugh Laurie a negyedét se.
"A trauma hatására, amit ez az egész okozott, nagyon visszafogott lettem, és hosszú idő óta először kicsit reszketős vagyok" – panaszkodott nemrég.
Bölcs döntés volt egy héttel a közös filmük bemutatója elé időzíteni.
A Gobbi Hilda Életmű-díjas színművészt szeptember 25-én vasárnap érte a halá.
Próbálta rávenni magát a családalapításra, de nem volt elég meggyőző.
Régen annyira le volt égve, hogy ez még mindig nem múlt el. Ezért vesz villát, meg földeket.
Szóvivője cáfolta a dolgot, bár lehet, hogy attól még a színész szeretné.
Nem gumipopot játszik majd, hanem gitáralapú, fajsúlyosabb zenét akar az Alkonyat színésze.
Eddig semmit nem tudtunk a magánéletéről, most meg csak pislogunk, mint pocok a lisztben.
Reklámfilmet forgatni jött, és már megérkezett a repülőtérre. Juj!
Szexjeleneteket forgatni viszont nem. Hülyén érzi magát.
Dirty dancing, Országúti diszkó, Ghost. És a férfi, aki a széplelkű macsók szerepében mutatta meg felsőtestét.
Elég neki zenekara, a Pretty Reckless. Azt még nem tudja, lesz-e album a temérdek felvett dalból.
Előzetesben van a manhattani fogházban. Egyelőre nem tudni, mennyit ivott.
Mégsem megy külföldre zongorálni, mert végre itthon is kapott munkát. Van, hogy népdalokat játszik.
Végre van ideje másra is, mint hogy varázslót játsszon. Kipróbálná a távoktatást.
Utálja a díjkiosztók időszakát, inkább menne valami értelmeset csinálni.
Álláspontját a "kell a ráknak az ismertség"-frázissal írhatjuk körbe.
Hivatalosan is megerősítették: a színész halálát szívleállás okozta.
A színész életmódot váltott: nem iszik, jógázik és szerelmes.
A színésznő öt évig volt Thomas Jane színész felesége. Egy gyerekük van.
Áthívta a családot ebédelni, és ennyi. Közmunka és karrierépítés, ez lebeg a szeme előtt.
Elvette tőle a csomagokat, bepakolt a kocsiba, aztán csőröztek és szeszt vásároltak. Ideális péntek délután.
Nem bántja a kis cicije: anyukától azt tanulta, a tökéletes mell pezsgőspohárba illik.
A rapper egyik kedvenc komikusa Benny Hill, ha kell, fehérre festi az arcát.
Sok fotó Thomas Jane-ről, aki a Hungban különleges adottságú férfiprostituáltat alakít. Ön szerint jól néz ki?
A Lakótársat keresünk című filmmel indult be a karrierje, azóta szőrös mellkasú és borostás lett.
A Jászai Mari-díjas, érdemes művész vastagbeléből daganatot távolítottak el az orvosok.
Lehet, hogy még mindig tagadná, de túl sokan látják Justin Theroux-val vacsorázgatni.
Annyira biztosnak tűnt, hogy kész tényként írtak róla, most meg kiderült, befuccsoltak a tárgyalások.
A megasztáros három napon keresztül lesz a Csillagvirág Klinika életének része - írta a Bors.
Ha filmszerepet vállal, arra gondol, mit gondolnak majd róla a gyerekei.
Max Irons az egyik szépfiú az új Twilight-klónból, a Piroska történetét feldolgozó Lány és a farkasból. Korábban modellkedett is - bemutatjuk, hogyan.
Holott állítólag a három gyerekből csak egy dédelget efféle ambíciókat.
Zsolt XXL a maradék két százalékba tartozó, valóban meleg pornószínész a szakma rejtélyeiről beszél. A cikkben csúnyának tartott szavak is szerepelnek.
Molnár Piroska színésznőt választotta a Nemzet Színészének a cím többi birtokosa a múlt szerdán az elhunyt Komlós Juci helyére.
Annyit eszik, mint egy napszámos, és már felgyújtott egy kacsát is. Gasztrolegenda születik.