Friderikusz Sándor a televíziók belső játszmáinak leleplezését moralizálással elegyíti, Pálffy István bemutatja a kulturált alkoholfogyasztás ismérveit, Vujity Tvrtkót a világ jobbításának vágya hajtja, Benkő Dánielt pedig az a vágy, hogy mindenkivel megossza a legfőbb tanítást: hogy a világot a nemi szerveken keresztül kell szemlélni. Karácsony előtt celebfilozófiával terhelt művek sora jelent meg. Mind nagyon őszinte.

„A könyv nem nélkülözi a merész, provokatív hangvételt sem, mert a finomkodással nem jutunk messzire. Elnézést, ha néha talán túl őszinte vagyok, de túl sok időm ment el arra, hogy csendben legyek”- írta Erdélyi Mónika műsorvezető első, önéletrajzi ihletésű könyvének, a B-tervnek az ajánlójában. Az idei karácsony is a „kendőzetlen őszinteséggel kimondott vallomásoknak”, az őszinte kereskedelmi televíziós celebjátszmák leleplezésének, és őszinte, nagy tanításoknak az ideje, legalábbis a magyar celebek saját könyvei szerint.

Női önvallomást karácsonyra

Nézegesse a celebirodalom szerzőit!

A Mónika show sok szociót látott műsorvezetője úgy gondolja, saját példáján keresztül az olvasói megérthetik, hogy az önállóságot életmóddá lehet nemesíteni. Ehhez pedig provokatív hangvétel szükséges, hiszen egy csernusi világban a finom üzenetek nem mennek át. A személyes kinyilatkoztatások másik jelentős műve Kis Judit, azaz Groovehouse Judy Szemtől szemben című interjúkönyve, amelyet Csaba Adrienn újságíró állított össze az énekesnővel folytatott beszélgetései alapján.

Judy – aki az arcának különböző részeit korrigáló plasztikai beavatkozásokra eddig több mint tízmillió forintot költött – a tíz évvel ezelőtti autóbalesetét, és az azt követő időszak megpróbáltatásait mondta el, hogy lelkierőt adjon az olvasóknak a nehéz időszakaik átvészeléséhez, és a hétköznapok megbecsüléséhez.

Az önvallomások sajátos típusa Gombos Edina Babanapló című opusza, amelyik interaktív mű, hiszen a javarészt üres oldalakat az olvasó töltheti meg offline naplóbejegyzéseivel a gyerekvárás szépségeiről. A műsorvezető pedig csodás előszavakat tett egymás mellé, hogy segítse az írást.

Friderikusz leleplezi a médiát

A moralizáló önvallomásoknak az idei télen kiemelkedő darabja Fiala János Péklapát című könyve, amelyet olvasva a Sztárok a fejükre estek című busman-térítő reality értetlenkedő nézői jobban átláthatják a rádiós fő mozgatórugóit. Fiala nemcsak az írja le, hogy meglátása szerint őt nem erre a világra nevelték a szülei, nevelői, tanítói, hanem egy ideálisabb világ körvonalait is megrajzolja, amelyet kedve és küldetéstudata szerint bárki megpróbálhat megvalósítani.

Az igazságkereső művek következő altípusa a televíziós csatornák belső játszmáit leleplező, moralizáló irodalom, amelynek jelenős alakja Friderikusz Sándor. A Szigorúan nyilvános című könyv szerzőjének legújabb kötete, a Friderikusz eddig című kiadvány nemcsak önmagában tanulságos, de a botrányos kulisszatitkok műfajában szerzett korábbi általános ismereteket is árnyalja. Az olvasók megtudhatják, hogy Pálffy István gyakorta ittasan vezette a híradókat, és ezt pedig azért tárta fel, mert Pálffy a blogjában megemlékezett arról, hogy szerinte Friderikusz kitalicskázta a pénzt a TV2-ből, de egyéb teljesítményt nem lát mögötte.

a televíziós leleplezés trónfosztása

A Megasztár zsűritagja megemlékezett arról is, hogy 2006 őszén, az utcai zavargások idején Fábry Sándor bepoharazva hívta fel őt azzal az üzenettel, hogy forradalom van, és mindenki lógni fog, mire Friderikusz elküldte egyenlítői éghajlatra. A botrányos kulisszatitkok műfajban megjelent könyveket egyébként arról is meg lehet ismerni, hogy figyelemfelkeltő részleteit a bulvárnapilapok a szövegkörnyezetből kiemelve szemlézik folytatásban. Friderikusz könyvének egyes fordulatairól a Bors számolt be.

A televíziós leleplezések trónfosztott királya, Obersovszky Péter, az Öljétek meg Tévémacit sokat perelt szerzője elérkezettnek látta az időt, hogy Csukjátok le Tévémacit címmel megírja a folytatást. Ebben már nemcsak a televíziósok drogfogyasztási szokásainak ismertetésére és Csisztu Zsuzsa egyébként is zavaros imidzsének lerombolására törekszik, hanem hogy definiálja, mit jelent celebnek lenni a bulvár- és politikai közéletben. „Nem tűnt még föl nektek, hogy a történelem nagy celebjei, milyen szívesen dörgölőztek diktátorokhoz?"- kérdezte a szerző összeesküvésgyárának szalagjánál.

Benkő Dániel tanításai a nemi látószervekről

Nem állítanánk, hogy Pálffy István éppen Friderikusz Sándor értesüléseit szerette volna árnyalni legújabb könyvében, de a nemrég megjelent Mit érdemes megvenni? – a 100 legjobb magyar bor című művének a központi motívuma pont a kulturált alkoholfogyasztás. Ez a mű nem igazán illik a celebkönyvek kánonjába, hiszen nem tárja fel a borvidékek egymás ellen folytatott áskálódását, televíziós kollégák italozási kedvét, és még a szerző sem vall kendőzetlen őszinteséggel borivási szokásairól, ahogyan azt az önéletrajzi ihletésű celebkönyvekben szokás. Ismeretterjesztő mű ez.

A szexualitás ismereteit bővíti művében Benkő Dániel lantművész, aki Megőrültem című, személyes nonfikciója után Botrány! Elveszett királyságom története címmel jelentetett meg egy újabb kötetet. Sokrétegű mű ez, ami egyrészről felszínes értékítéletet ad azokról a hírességekről, akikkel a Celeb vagyok, ments ki innen című dzsungel-realityben vett részt a lantművész. Megtudhatjuk, hogy Somától Gáspár Győzőig a legtöbb celeb nem őszinte. Másrészről Benkő Dániel halált okozó közúti balesetének történetét is tisztázza, harmadrészt legfőbb tanításait is megismerhetjük. Két évvel ezelőtt a Velvetnek adott interjújában a zenész kifejtette, az önkielégítés a férfinál a skálázás, ha örömszerzési céllal teszi, az helytelen. Ezt továbbgondolva most szintén a férfiakra vonatkozó tanításait osztja meg a művész: eszerint a világot a Pinán keresztül kell szemlélni.

Schobert Norbert a lelki tartásért fogyaszt

A leleplező-moralizáló celebirodalom magasabb szintű változata - átlátva a nemi szerveken -a világ megváltoztatásában rejlő reményeknek ad hangot. Vujity Tvrtko riporter hipergráfiájának legújabb nyugtája az Angyali történetek című darab, amelyet a riporter villámgyorsan megjelentetett az internetes pornográfiára rácsodálkozó Fertő című könyve után. A néhány évvel korábbi, Pokoli történetek című műhöz hasonlóan ez is súlyos emberi sorsokat mutat be, és olyan embereket, akik a rájuk mért csapások ellenére komoly dolgokat értek el, ezért példaképként tekinthetünk rájuk. A szerző nem kerüli a hangulatfestő szavak barokkos halmozását és a demagógiát, ezek a stíluselemek ismerősek a bulvárlapok olvasóinak.

Ha a világot nem is, de emberéleteket annál inkább szeretne megmenteni Schobert Norbert legújabb közszolgálati művével, a saját kiadásban megjelent Utolsó titok című könyvvel. Az ajánlója szerint a mű „erős szókimondással motivál a lelki tartás irányába.” Ehhez sok kommentárt nem szeretnénk hozzátenni, mert már elkészült az év nyílt levele.

Verebes István részvéte celebeknek

Felsorolásunk végére a celeb-szépirodalom legújabb példája került, amelyik a leleplező-moralizálást a fikcióval elegyíti. Ezt a műfajt idén télen Verebes István képviseli Ornél a celeb című opuszával. Verebes saját tapasztalatai alapján alkotta meg a negyvenes fényképés karakterét, aki beleunva élete egyhangúságába a televíziós celeblétet választja. Az élete azonban széthullik emiatt. A könyvbemutatón Verebes István a celeblét kihívásairól értekezett a Velvetnek, ezekkel a gondolatokkal szeretnénk lezárni az írást. "Úgy gondolom, hogy a celebek emberi mivoltát tisztelnem kell. Én ezt az Ornélt is részvéttel, empátiával kezelem. Ez a legnagyobb konfliktusom, hogy nyilván magamat is némileg megvetem bizonyos dolgokért, némileg pedig felmentem.”