horoszkóp

Geronazzo Mária lett volna Gerencsér Tamás titkos fegyvere

nsz
2010.07.29. 20:44
Rég lemondott Holnap történt című bulvárfilmje mozivetítéséről Gerencsér Tamás, amikor a film egyik producere, Szűcs Balázs közölte, a tizennégy hónapja porosodó bulvárkatasztrófa forgalmazóra talált. A CineReal Kft. feltételhez kötötte a film forgalmazását: csak akkor hajlandók megjelentetni, ha a rendező bizonyos jeleneteket kibővít. Több kisebb szereplő mellett így került be a filmbe a nagyszájú asszony, Geronazzo Mária is, akit Gerencsér Tamás, a film rendezője még nem akart leleplezni, mert ő lett volna a titkos fegyver. A korábbi szereplőkhöz hasonlóan Geronazzo is puszta jótékonyságból mondott igent a felkérésre, a filmben saját magát alakítja.

Mégis bemutatják a mozikban a Kiszel Tünde-Kondor Csaba saga szereplőjeként ismertté vált Gerencsér Tamás Holnap történt című bulvárfilmjét. A katasztrófaprodukciót utoljára a 2009 elején megrendezett, balhés filmszemlén tekinthették meg az érdeklődők. Bár Gerencsér a filmszemle után nem sokkal úgy nyilatkozott, a Holnap történt egy forintnyi bevételt sem hozott a készítőknek, most azt mondta, az alkotás nem bukott meg.

Terry Black
Terry Black

A producer őrizetbe vétele nem segítette a forgalmazást

„A filmszemlés vetítések között pótvetítések is voltak, és volt olyan előadás, amit egyesek állva néztek végig, mert valamilyen oknál fogva több jegyet adtak rá el, és már nem volt ülőhely. Úgy gondolom, hogy a szemlén nem bukott meg” – nyilatkozta a Velvetnek a rendező, majd hozzátette: az a momentum, hogy a film egyik producerét, Pintér György Lászlót összefüggésbe hozták egy 1998-as robbantásos merénylettel és a Koszi-klánnal, őrizetbe vették, majd vizsgálatot folytattak ellene, nem könnyítette meg a film forgalmazását. A producert végül június elején felmentették a vádak alól, vélhetően ennek tudható be, hogy a Holnap történt nem tűnik el teljesen a süllyesztőben.

Alkotása tavalyi bemutatója óta Gerencsér nem bizakodott a film mozivetítésében, abban azonban igen, hogy legalább DVD-n ki tudja adni a Holnap történtet. „Ezt sem tudtam elintézni, mert azzal, hogy letartóztatták Pintér Györgyöt, megszűnt a jogi személy a film mögött. Magánszemélyként pedig nem állhattam oda, hogy van egy filmem, vegye meg vagy forgalmazza valaki.” A film rendezője egy külföldi alkotással próbálta igazolni, nem sok az a tizennégy hónap, amíg a film a fiókban porosodott. „Ott van az Oscar-díjas A bombák földjén. Azt például a két évvel ezelőtti cannes-i filmfesztiválon mutatták be, nem találtak forgalmazót, és csak most került a mozikba" - hozta a nagyképű hasonlatot a rendező.

Geronazzo Máriával bővül a stáblista

A film forgalmazását a CineReal Kft. vállalta magára. Hogy önként vagy a Producers Kft. megkeresése után döntöttek-e a Holnap történt mozikban vetítése mellett, nem derült ki, az viszont igen, hogy – feltehetően - ősztől 56 artmoziban fogják játszani az e-cinema rendszer segítségével – tájékoztatta lapunkat a film egyik producere, Szűcs Balázs. Azt már Gerencsér Tamástól tudtuk meg, hogy a CineReal Kft. feltételhez kötötte a forgalmazást: azt kérték, bővítsenek ki bizonyos jeleneteket.

Geronazzo, Gerencsér, Zalatnay
Geronazzo, Gerencsér, Zalatnay

A változtatással a megbukottnak mondott Holnap történt közel kétórás lesz, és új szereplőkkel bővül, olyanokkal, mint Geronazzo Mária, aki a többiekhez hasonlóan nem kap pénzt alakításáért. „Máriával korábban többször is együtt dolgoztam, többek között én csináltam neki az obamás videót, és úgy gondoltam, hogy ő eléggé bulvárarc ahhoz, hogy beleférjen ebbe a díszes társaságba. Nemcsak Máriával bővült a stáblista, de a többiek nem olyan ismertek. Mária az, aki igazán illett ebbe a bulvárfilmbe, ő eléggé botrányhős ahhoz, hogy emelje a díszes névsort” – mondta Gerencsér, aki nem örül, hogy leleplezték a titkos fegyvert.

Nagyot robbant volna

„Ő lett volna az én titkos fegyverem, ő robbant volna a legnagyobbat. Nem szerettem volna, ha ez most kiderül, de Szűcs Balázs, az egyik producer nyilatkozott róla. Mert miről van szó: nyár van, most forgatunk, a filmnek még legalább három hónap utómunkája van a forgalmazásig. Ennek akkor kellett volna kiderülnie, ha kész van a film, és elkezdik reklámozni.” A jelenetek bővítésének anyagi vonzatai is vannak, és bár ez nem Gerencsér, hanem a producerek pénztárcáját érintik, a rendező nem gondolja, hogy túlzottan megérné a befektetés. „Mivel csak rendező vagyok, nyilván nem az én pénzem van benne, és nem én döntök az anyagiakról. Külső szemlélőként azonban nem hiszem, hogy ez annyira megérné, de – gondolom – többek között az HBO-nak is azért nem adták el, mert az összeg a gyártási költség töredékét sem fedezte volna.”

Pákó lökdösődött, Gáspár Győző ráncigált

A film körül eddig több botrány is volt, ezeket is felidéztük Gerencsérnek. Bár Árpa Attila szerint megrendezett volt a három évvel ezelőtti, Mokkában látott Fekete Pákó és Gerencsér közti vita, a rendező természetesen azt állítja, nem beszéltek össze, nem mesterséges promó volt, hanem maga a kegyetlen valóság. „Én azt gondoltam, hogy az egy vicc. Úgy volt, hogy behívtak engem a Mokkába, ahol Pákó tök kedvesen fogadott. Kérdezte, hogy miért én jöttem, miért nem a producer, hiszen nem velem van baja. Végül abban maradtunk, hogy ott maradok. Nyilvánvaló volt, hogy egy picit felháborodik, de azt, hogy ott lökdösés kezdődik, egyáltalán nem gondoltam volna. Ez nem volt kitalálva, Pákót aztán a bemutatóra sem hívtuk meg. Ő később sms-ben közölte, hogy mivel Rezső [Forgács Rezső, Fehér Anettka elhunyt férje, a film egyik szereplője – a szerz.] elhunyt, nem folytatja tovább ezt a botrányt, és nem engedélyezi a vele felvett jeleneteket.”

Gáspár Bea
Gáspár Bea

A film budapesti bemutatóján Gáspár Győző rendezett látványos és komoly reklámértékkel bíró jelenetet, amiről Gerencsér ugyancsak azt állítja, nem promóakció volt. „Sem én, sem a szereplők nem örültek ennek a balhénak. Az újságok nem a filmről cikkeztek, pedig arról kellett volna szólniuk a híreknek, hogy megbukott-e a film vagy sem. Ehhez képest egy kritikát sem kaptunk, nem csemegézték ki a filmet.” Gerencsér ugyanakkor tisztában van vele, hogy nem a Holnap történttel fogja megváltani a világot. „Szerintem 20 év múlva tök jó lesz ezt elővenni, visszaemlékezni a nagy bulvárszereplőkre, mint amilyen Kiszel Tünde, Anettka vagy Zalatnay Sarolta.”