horoszkóp

60 éves David Hasselhoff mellszőrzete

2012.07.17. 12:01
Két tönkrement házasságot, két gyereket, két sikeres sorozatot tud felmutatni David Hasselhoff. A ma hatvanéves színész mostanában leginkább tehetségkutató műsorokban és kínos reklámokban látható, viszont szeretne harmadjára is megnősülni, és talán néhány filmben is játszik majd.

Írt könyvet, nemrég egy albumot is kiadott, és felbukkant a Piranha 3DD-ben, ezen kívül azonban viszonylag keveset hallani a ma hatvanéves David Hasselhoffról, ami egyrészt jó hír, mert ez azt jelenti, hogy már tényleg nem küzd alkoholproblémákkal, másrészt meg azt is jelenti, hogy közel harminc évvel fiatalabb gyári munkás nője továbbra sem bólintott rá a házassági ajánlatára. Egyúttal pedig a karrierje sem szárnyal, de az nagyjából azóta így van, hogy 1999-ben véget ért a Baywatch.

Michael Knight a bűnözés ellen harcolt

Na de kezdjük mondjuk ott, hogy 1952-ben megszületett Baltimore-ban. Gyermekkorát Jacksonville-ben töltötte, aztán két középiskolába is járt – előbb Skóciában, majd Illionis államban –; már ekkor sportolt, színdarabokban játszott, és később ezen a vonalon haladva színészképzésen vett részt, amit aztán el is végzett. Az első komolyabb szerepét 23 évesen kapta a The Young and the Restless című sorozatban, amiben hét éven át játszott. A zenei karrierjét – igen, van neki, főleg Ausztriában és Németországban számottevő – a Kids Incorporated gyerekműsorban indította el, amikor 1984-ben előadta a Do You Love Me-t.

Hasselhoff ekkor már két éve játszotta Michael Knight karakterét a Knight Riderben, amit egy interjúban jelenségként emlegetett. Az amerikai sorozat, így Michael Knight és hiperfejlett autója, Kitt, 90 epizódot élt meg négy év alatt, és szerinte sokkal sikeresebb volt, mint a Baywatch valaha. A sorozatban nyújtott színészi teljesítményét majdhogynem kivételesnek írta le, és ezt azzal magyarázta, hogy hát mégiscsak egy autóhoz kellett beszélnie, na.

Mich Buchannon meg a vízibalesetet szenvedőkért

A vízimentős sorozat három évvel a Knight Rider befejezése után indult, de az első évad nem hozta meg a várt sikert, ezért a folytatást lefújták. 1989-ben a Catherine Hicklanddal öt évvel azelőtt kötött házassága is zátonyra futott, viszont legalább Németországban – üknagyanyja révén vannak német felmenői – a toplisták élére került Looking for Freedom című számával. Akkor először, és valószínűleg utoljára is. Aztán az év végén ismét megnősült: másodjára is színésznőt vett el, ezúttal Pamela Bach-ot.

Időközben nem mondott le a Baywatchról, 1991-ben saját pénzén újraindította a sorozatot, aminek ezúttal nemcsak a főszereplője lett, de a producere is. Jól csinálta; a Baywatch további tíz évadig futott, több mint 140 országban mutatták be, így körülbelül 1,1 milliárdan látták – ezzel a számmal a Guinness Rekordok Könyve alapján a világ legnézettebb műsorává lépett elő. Logikusan következik, hogy Hasselhoff pénzügyileg is jól járt; a Baywatch több mint 100 millió dollárral (kb 23,5 milliárd forinttal) dobta meg a vagyonát.

Az alkohollal is küzdött

1998-ban ki akart törni a szokásos sármőr szerepéből, ezért elvállalta a Nick Fury: Zűrös csodaügynök című képregényadaptáció főszerepét, ahol egy igazi rosszfiút alakított akkora sikerrel, hogy a szakma komoly része emlegeti minden idők legrosszabbul sikerült filmjei közt. 1999-ben aztán véget ért a Baywatch, és vele a tekintélyes mellszőrzetű Mitch Buchannonnak is befellegzett. Hasselhoff ezt követően játszott egy-két színházi darabban, kiadott néhány albumot – a legutóbbit épp nemrég –, és több filmben is felbukkant, de nem kell főszerepekre gondolni, ezek javarészt jelentéktelen epizódszerepek voltak. Videóklipet is jelentetett meg: a Jump in My Car-t knighrideres idők paródiájának szánta. Nem ez volt az egyetlen helyzet, amikor viccet csinált magából, pár évvel később a Spongyabob című stoner rajzfilm egész estés verziójában is feltűnt, hogy Spongyabobot és Patrikot a hátán úsztassa vissza a gonosz Plankton legyőzésére.

Bár nagyon igyekezett visszatérni, nem jött össze neki. A sikertelenséget az alkohollal próbálta meg feldolgozni, ami odáig fajult, hogy 2002-ben a Betty Ford klinikára került elvonóra, miután közölte, hogy elérte élete mélypontját. Megközelítőleg egy évig nem érkezett hír arról, hogy problémái lennének az ivással, aztán 2004 júniusában kiderült, őrizetbe vették, mert részegen vezetett. Néhány hónappal később el is ítélték: közmunkát, pénzbüntetést és három év felfüggesztettet kapott. Magánéleti gondjaira csak két évvel később derült fény, amikor bejelentette, a Hollywoodban bevetett kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elválik feleségétől, akitől két lánya született.

Aztán persze ment a háborúzás a vagyonért, meg lányaik felügyeleti jogáért, az asszony bántalmazással vádolta, Hasselhoff meg tagadott, mellé meg ivott, többször annyit, hogy nyilvános helyeken hozta magát kínos helyzetbe. Ilyen volt például, amikor 2006 júliusában kidobták Wimbledonból vagy amikor néhány héttel ezt követően a repülőről zavarták le. Aztán 2007-ben akkor 16 éves lánya, Taylor-Ann kiosztott neki egy büdös nagy pofont: videóra vette, ahogy apja részegen fetreng a Las Vegas-i otthonuk padlóján, és esetlenül hamburgert zabál. A videó aztán nyilvánosságra került, és órákon belül ellepte az internetet.

Ugyan Hasselhoff akkor azt mondta, csak egy estére esett vissza a gyógyulásban, 2007 októberében újra kórházba került alkoholmérgezéssel. Aztán megegyezett volt nejével a tartásdíjról és a felügyeleti jogról, de Hasselhoff ezután nem állt le az ivással, többször a kórházban kötött ki, egyszer még az orvosnak is behúzott. A függőségét csak 2009-ben ismerte be, ám érdemi változás ekkor sem állt be: november végén ismét kiütötte magát.

Most meg már csak házasodna

Aztán csend volt. Legközelebb 2010-ben érkeztek róla hírek, de ezúttal nem a piálásáról: az angolszász média arról számolt be, hogy Hasselhoff – aki közben saját realityvel is próbálkozott, ám ez megbukott, valamint közösségi hálót indított HoffSpace néven – a német őseit kutatja, aztán meg arról, hogy becsajozott, nem is eggyel, hanem rögtön kettővel. 2011-ben nyilvánosságra került, hogy egy nála jóval fiatalabb gyári munkásnővel randizik, és miután kapcsolatuk túlélt egy kisebb balhét is, megkérte walesi nője, Hayley Roberts kezét – de az nemet mondott. Elsőre, másodjára és harmadjára is, mert neki túl gyors ez a tempó.

Karrierjét tekintve azóta sem történtek nagy változások: zsűrizett az America's Got Talentben és a Britain's Got Talentben is, valamint feltűnt a Dancing with the Starsban is. 2011-ben aztán megpróbálta feléleszteni zenei pályáját, turnézott egy keveset Németországban, Svájcban és Ausztriában, és aztán kiadott egy albumot A Real Good Feeling címmel, majd egy másikat nemrég This Time Around címmel, de a várt siker egyelőre elmaradt. Egyelőre nincsen semmi a Baywatch-filmmel sem – évek óta tervezik –, amiben önmagát alakítja majd, néha felbukkan musicalekben, viszont reklámszerepei folyamatosan vannak.

Ripacs vagy sem?

  • 880
    Ripacs
  • 434
    Még mindig sármos

A legutolsó, Lean Pockets kampányban egy német metroszexuális stílustanácsadót alakít, és Günter Hasselhoff néven szendvicset reklámoz. Szerintünk ripacs lett, viszont legalább nem szcientológus, és még a brit hercegek is rajonganak érte. És ön szerint?