Az utóbbi két hét a sztárokról és rejtegetnivalójukról, illetve azokról a dolgokról szólt, amit éppen közszemlére tettek. Gyönyörű és vadonatúj galériánk mellett tekintjük át, mit adott a világnak, illetve a világ Velvetet olvasó részének a 2013-as Cannes-i filmfesztivál.

A 2013-as Cannes-i Filmfesztivál nekünk május 16-án, délelőtt 11 órakor kezdődött el igazán, amikor hírül adhattuk, hogy Cindy Crawford volt szíves mellközt villantani. Később számos celebnő csatlakozott a mutogatási mozgalmához, így például a mélyen kivágott ruhában behajoló Emma Watson, Nicole Kidman, illetve Eva Longoria, akinek villantáskrónikáját lassan külön rovatban jegyezzük: megmutatta a fenéktetoválását, a bugyiját, és azt, hogy valami kilógott belőle, de inkább nem is akarjuk tudni, micsoda.

Alapos nézelődés után rájöttünk arra is, hogy a fesztivál egyébként jóvágású urakkal és furcsa emberekkel is teli van, így hát róluk is megemlékeztünk. Egy ideig el voltunk ájulva Sharon Stone mindenétől, ám aztán egy ördögvillával berobbant Palvin Barbara is, és elhalványított mindenkit, aki a közelébe került. Mély fájdalmunka Mihalik Enikőből jóval kevesebbet láttunk, konkrétan ennyit.

Ruhája okán megemlékeztünk Dita von Teese-ről, aki áttetsző csipkét öltött magára, Cheryl Cole-ról, aki szintén áttetsző szettet választott, és számos más celebnőről, akik szintén elegánsak voltak. Ha még ennél is további ruhaügyi érdekességekre vágyik, okvetlenül nézzen szét a Díványon, ahol többek közt a legrosszabbul öltözött, legcsinosabb, és a nadrágos híresnőkről elmélkedtek kollégáink.

Szomi

A fesztiválon azért láttunk olyat is, aminek nem örültünk, és ezt a fogalmat Irina Shayk messze nem merítette ki a gótribancos szettjével. Már a rendezvénysorozat elején szembesültünk Julianne Moore eltorzult virgácsainak látványával – amelyre később ő maga lábujjmageddonként hivatkozott –, amelyre Liv Tyler még egy lapáttal rátett. Volt két ékszerrablás is, megismerkedtünk a plasztikai sebészet ikerkárosultjaival, de megenyhíti a szívünket, ha arra gondolunk, hogy Lana Del Rey új arckifejezésekkel ismerkedik.

És akkor már csak az apróbb érdekességek maradnak hátra: Roman Polanskiék az újságokat visszanézve talán újragondolják majd, miként jelennek meg nyilvánosan, és talán Nicole Kidman is visszafogja majd kampányszerű csőrözéseit, legalább a vörös szőnyegen. A hét vége felé pedig még egy meztelen pornós is jutott azoknak, akik nem elégedtek meg Cara Delevingne kettős villantásával. Találkozunk jövőre!