Angelina Jolie tegnap beszédet tartott Washingtonban, amikor hirtelen kizökkent előadásából. Ennek oka egyetlen jól irányzott bébirúgás volt, ami történelmet írt, ugyanis rákényszeríttette a sztárt, hogy végre nyilatkozzon terhességéről.

Kikényszerített vallomás

Úgy tűnik, hogy Angelina Jolie kisbabája - illetve a kettő vagy több közül az egyik - megelégelte, hogy édesanyja nem irányítja még jobban a pocakjára a figyelmet, ezért döntő lépésre, vagyis rúgásra szánta el magát, éppen akkor, amikor Jolie Washingtonban tartott előadást egy politikai gyűlésen.

A téma az iraki gyerekek helyzete, illetve a megsegítésükre épült központ munkája lett volna, ám Jolie váratlanul félbeszakította mondanivalóját. "Hirtelen egy erős rúgást éreztem" - mondta a People magazinnak, ráadásul "mindezt a rendezvény kellős közepén".

Jolie végül elmesélte, hogy mennyire imádja és élvezi terhességét - még a váratlan rúgkapálások ellenére is -, majd hozzátette "ez egy nagyon különleges időszak az életünkben".

Angelina Jolie terhesnaplója

Angelina Jolie és Brad Pitt életét eddig is óriási figyelem övezte, azonban a terhessége miatt még nagyobb publicitást kaptak.

Először októberben jelent meg a hír, hogy színésznő várandós, ám akkor még nagyon kevesen hitték el, mivel konkrét bizonyíték nem volt, pusztán annyi, hogy Jolie lemondott egy olaszországi beszédet.

Majd rengeteg találgatás után, január végén megjelent egy újabb elmélet. Jolie még nem terhes, de júniusban mindenképpen össze szeretné hozni Brad Pitt-tel az újabb csemetét, ezért arra az időszakra lecsökkentette programjainak számát. Ma már ugyan tudjuk, hogy a spekulánsok tévedtek, ugyanis a jelenlegi állapot szerint nagyon úgy fest a helyzet, hogy június elején Jolie nem gyereket gyárt, hanem gyereket szül, és ezért nem fog ráérni.

Aztán felröppent a pletyka, miszerint a színésznő valóban gyereket vár, ráadásul ikreket. A találgatások tüzére olajként hatott, amikor a sztár egy bő szabású Hermes estélyiben jelent meg. Na innentől kezdve elszabadult a híráradat, miszerint: Jolie állandóan ájuldozik, kívánós, és a gyerekkel csak meg akarja tartani Pittet.

Végül közszemlére tette pocakját, ám ezzel csak tovább nőtt a kérdések száma. Nem tudni még, hogy hány gyereket vár a celeb, milyen neműeket, valamint az is kérdéses, hogy hol akarja megszülni őket: Texasban vagy Franciaországban, és az sem biztos, hogy valóban terhesség alatti cukorbetegsége van.