Ezen a héten Paris Jackson és Cara Delevingne egyszerre viselt olyan felsőt, amit egy-egy nagy marihuánalevél díszített. Erről pedig az jutott eszünkbe, hogy még soha nem volt füves témájú heti trend, úgyhogy legyen mondjuk most. Alább megnézheti Jackson és Delevingne szettjét, utána pedig még négyet mutatunk a korábbi évekből a kedvenceink közül. Ha végiglapozta, alul lehet szavazni is, hogy kinek az öltözéke tetszett a legjobban, mert a heti trend mindig erre a kérdésre végződik. Természetesen mindenkit figyelmeztetünk, hogy ne fogyasszon illegális szereket, főleg ne a heti trend olvasása előtt, mert a divat felelős kritizálásához muszáj józannak maradni!

Cara Delevingne

Cara Delevingne-t többször is megtalálták a fotósok a héten New Yorkban, az egyik alkalommal egy kolléganőjével mintha puszizkodott volna. Egy másik alkalommal (csütörtökön) meg elugrott a CVS nevű drogériaüzletlánc egyik boltjába, és közben egy Snoop Dogg-pólót viselt, aminek a központi díszítőeleme egy marha nagy marihuánalevél volt. Ehhez felvett egy koptatott bőrdzsekit és egy forrónadrágot – a teljes szettet meg tudja nézni, ha a fotóra kattintva megnyitja a képösszeállítást. És nem ő volt aznap az egyetlen híresség a városban ilyen ruházatban.

Paris Jackson

Paris Jackson a leghippibb celeb, még akkor is, ha a celebség, meg főleg az a státusz, hogy az ember Michael Jackson lánya, nyilvánvalóan kizárja a hippiséget. De azért Paris Jackson csak mutogatja a hónaljszőrét az Instagramon, meg csakrákat tetováltatott magára, illetve ezen a héten a csütörtökön egy marha nagy marihuánalevéllel díszített felsőt viselt New Yorkban, egy szintén hippisen színes fejkendővel kiegészítve. Szóval amikor őket megláttuk, úgy döntöttük, melléjük teszünk még néhány olyan hírességet, akik egy celebek+fű témájú összeállításból nem hiányozhatnak.

Rihanna

Ott van például Rihanna, aki ugyan nem azonnal egy jointtal a kezében indította a karrierjét, de viszonylag hamar az imázsa része lett, hogy ő kacérkodik mindenféle veszélyes dologgal. És ezekre a veszélyes dolgokra néha nagyon rá is fázik, lásd mondjuk Chris Brownt. Ebbe az összeállításba egy 2012-es fekete-fehér öltözékét választottuk be, amit nyilván a minimalizmus jegyében álmodott meg a stylist. Ez itt nem a dívás Rihanna, hanem a vagány csaj, aki éli a külvárosi, lecsúszott és marginalizált, színes bőrű lányok durva életét. (Mondjuk Rihanna nem azt éli, de ezen most ne akadjunk fenn.)

Miley Cyrus

Miley Cyrus eléggé lenyugodott az utóbbi években, de 2014-ben még nagyban tombolt az agyament korszaka. A Bangerz nevű turnén például többek között egy marihuánás dresszben... hát azt nem mondhatjuk, hogy táncolt, szóval maradjunk annál a kifejezésnél, hogy adta elő dalait. Van hozzá marihuánajeles gettónyaklánc is, plusz dollárjeles countrycsizma, mert ez a két világ se találkozhat sehol máshol, csak Miley Cyrus fejében. Illetve színpadán.

Laganja Estranga

Ha ön még nem Drag Race-rajongó, akkor itt egy újabb emlékeztető, hogy egyszer már nézzen bele a világot szebb hellyé formáló travivetélkedő-realitybe, mert frenetikus. Innen indult ki többek között Laganja Estranga is, akinek a neve egyértelmű utalás a marihuánára. Laganja nem szokott mindig füves ruhákban járni, de azért néha talál magának egy-egy tematikus öltözéket. Ez a 2016-os ruha például azért marha jó, mert a fazonja eléggé az ötvenes évek divatjára emlékeztet, miközben a színes marihuánalevelek nagyon is a jelenbe helyezik az egészet. Csak úgy hozzátesszük mindehhez azt az információt is, hogy a Drag Race immár 10 évadának egyik legsikeresebb előadóművésze, Alaska Thunderfuck 5000 szintén egy marihuánafajtától kölcsönözte a nevét.

Bella Thorne

Ki viselte a legjobb öltözéket?

De ha ön a diszkrétebb megoldások híve, akkor ajánljuk figyelmébe Bella Thorne-t, aki annyira diszkrét, hogy ezen a fenti képrészleten nem is látszik a füves ruhadarabja. De természetesen van neki, csak a fotóra kell érte kattintani. Egészen konkrétan a zokniról van szó, ami a politikusok ruhatárában sokkal könnyebben tud felértékelődni, mint egy 20 éves színésznőnél. De ez a helyzet: Bella Thorne egy szép napon olyan másfél évvel ezelőtt úgy döntött, hogy sötét mackóban, de hozzá élénkzöld, füves zokniban megy el biciklizni. Ezt meglátta egy fotós, lefényképezte, a képeket pedig most felhasználtuk ehhez a heti trendhez. Ha megnézte őket, kérjük, válasszon kedvencet!

És ha már egy ilyen hosszú cikket szenteltünk egy tudatmódosító szernek, ami évtizedek óta politikai viták középpontjában áll, álljon itt egy videó is kábítószertémában a Kurzgesagt nevű tudományos-ismeretterjesztő, rajzfilmes csatornáról. A kisfilm nem pont a marihuánával foglalkozik, hanem a kábítószer-használat és leginkább a függőség a témája. Íme néhány nagyon fontos dolog erről röviden és érdekesen összefoglalva.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Paris Jackson és Cara Delevingne összeöltöztek füvesbe

Két marihuánás szett az elmúlt hétből, plusz a legemlékezetesebbek az elmúlt évekből. Rihanna és Miley Cyrus óta nagyon megy a marihuána a divatban.

43 · May 06, 2018 01:52pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments