horoszkóp
DSC2503

Görög Zita nem engedi a gyerekeinek, hogy instagramozzanak

2019.02.12. 15:19

Szombat este volt a Story Gála, és másnap a heti trendben megkérdeztük olvasóinkat, kit találtak az est legszebbjének. Sokezer szavazat beérkezése után most már megállapíthatjuk, hogy az egyértelmű győztes Görög Zita, és erre az eredményre már csak azért is büszke lehet a 39 éves modell-színésznő-édesanya, mert tavaly ugyanilyen elsöprő győzelmet aratott ugyanezen az eseményen.

Mi pedig azért örülünk, hogy olvasóink ennyire kedvelik őt, mert Görög Zita két élő bejelentkezés között tudott ránk szánni néhány percet, így vele is volt alkalmunk egyet beszélgetni, miközben nagyban zajlott körülöttünk a Story Gála. A téma ráadásul pontosan az öltözködés, a modellkedés, meg persze az influenszerkedés volt.

Nagyon népszerűek a képeid az Instagramon, mi is gyakran szemlézünk belőlük! Influenszernek tartod magad?

Dehogyis, nekem van normális munkám! [nevet]

Nem zárja ki a kettő egymást!

Természetesen nem, és nagyon becsülöm az influenszereket. Szerintem ma az Instagram egy saját magazint biztosít az ember számára, egy remek lehetőséget jelent azoknak a lányoknak, akik a modellszakmában nem találnák meg a helyüket, akik nem kapnának lehetőséget. Szerintem nagyon jó, hogy aki izgalmas személyiség, aki szép, de nem modellalkat, akiben van valami plusz, az az Instagramon meg tudja magát mutatni. Mondjuk kétségtelen, hogy az Instagram túlnyomórészt a felszínről szól, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy attól, hogy gyönyörűszép amatőr fotók árasztják el a netet, és már nemcsak a divatfotósok kiváltsága a glamúr, ez ugyan felhígítja a szakmát, de közben meg is mutatja, hogy mennyi kreatív ember él körülöttünk.

Ajánlj akkor nekünk valakit, akinek a képeit szereted az Instagramon!

Viszkok Fruzsi például egy nagyon helyes csaj. Ő azt képviseli, mint amit Jennifer Anistonra szoktak mondani: ő a tipikus szomszédcsaj, a barátnő. Nagyon szeretem a posztjait és népszerű is – egy fiatal lány, nagyon helyes, nem játssza meg magát, és nem akar többnek látszani, mint ami. Ez az utóbbi nem jellemző egyébként az Instagram influenszereire, mert sokszor alapjában full kamu az egész. Órákig tudnék mesélni arról, hogy a gyerekeim személyiségét mennyire torzítaná az Instagram, ha hagynám, hogy használják.

Milyen hatása van az Instagramnak a fiatalabbakra?

Statisztikák vannak arról, hogy hogyan ferdíti az önképet, hogy hányszor okoz testképzavart, hogy a felszínt erősíti, nem a belső értékekre koncentrál. Az baj ezzel az influenszerkedéssel, hogy kezdi átvenni felettünk a hatalmat. Lassan a divat már nem szórakozás, hanem kötelesség.

Neked a szakmád is ez! Számodra még tud szórakozás lenni az öltözködés? Tudod még élvezni, hogy eljössz egy ilyen eseményre, és ki kell rittyenteni?

A kirittyentést egy nő szerintem mindig élvezi! Én ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem nem csak egy életben egyszer adatik meg, az esküvőmön, hanem hétről-hétre van rá alkalmam – sőt, régen szinte napi szinten abból éltem, hogy ki voltam rittyentve. [nevet] Rá lehet unni, mert egy modellen mindig macerálnak valamit, hozzányúlnak, satöbbi. Amikor éreztem, hogy kezdek kicsit hisztis lenni, amikor már nem bírtam volna még egy kezet elviselni a hajam és az arcom közelében, akkor abbahagytam az egészet.

A divatot is kevésbé tartod fontosnak?

A divat egy tök jó társasjáték, és nagyon sok figyelmet szentelünk ennek a játéknak. De közben a divat egy kőkemény üzlet is. Azt mindig szeretem benne, ha reflektál az éppen aktuális problémákra és társadalmi kérdésekre, de ha mindent összevetek, akkor mégiscsak azt mondom, hogy felesleges az egész. Ha a divatra szánt pénz át lenne csoportosítva máshova (ugyanúgy, mint például a fegyverkezésre vagy a háborúra fordított pénz), nagyon sok szép dolgot lehetne vele csinálni.